Az ember minden korban a múlt és a jövő közötti átmenetben él, s ritkán adatik meg számára, hogy a jelent tartós élményként élje át. Az átmenet érzése azonban különösen jogos akkor, amikor történelme, civilizációja valóságos korszakváltáshoz érkezik. Az pedig kétségtelennek látszik, hogy az európai emberiség a maga újkorának, a modernitásnak a végéhez ért. A szerző ennek a felismerésnek a jegyében fűzte egybe az utóbbi években írt tanulmányait s adta e kötetnek a Korfordulón címet.
A kötet ebből a szempontból igyekszik időszerű fogalmi tisztázásokat végezni. Elemzi az ember és a természet viszonyának mibenlétét és nehézségeit. Feltárja az európai civilizáció összetevőit, meghatározza antik, keresztény és modern tényezőit, s megpróbál filozófiai választ adni a jelenkor válságának problémájára. A továbbiakban elemzéseket ad az európai szellem keresztény örökségéről. Hangsúlyosan rámutat arra, hogy az a létharc, amely korunkban zajlik, a fogalomharc terén tetten érhető.
Végül külön fejezetekben gondolkodói arcképeket találunk. A szerző itt olyan, a 20. században fogant életművekhez nyúlt, amelyek alkotói ennek az átmeneti kornak a meghaladását, egy maradandó szellemiség erősítését és egy alapvető kultúra elérését tűzték ki célul. A kötet a művelt olvasóközönség és az egyetemi és főiskolai ifjúság érdeklődésére egyaránt számot tarthat.
Oswald Spengler közvetlenül az első világháború után adta ki monumentális történetfilozófiai művét, melynek jelentősége Herder, Burckhardt és Lamprecht munkáihoz mérhető, s mely döntően befolyásolt...
Online ár:
12 742 Ft
Eredeti ár: 14 990 Ft
Online ár:
3 040 Ft
Eredeti ár: 3 200 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján