"Egyfülű kosár - olyan nehéz, hogy csak ketten bírnák könnyen - de csak egy füle van, hol az egyik cipeli, hol a másik." Így határozta meg a szerelem fogalmát Karinthy Frigyes. Az író életét négy nagy szerelem alakította, nyomot hagyva egyes alkotásain is. Időrendben az első Harmos Ilona, akit már színinövendék korától ismert és szeretett a fiatal Karinthy, szinte egészen addig, míg a hölgyet Kosztolányi feleségül nem vette. Következő szerelmét, Judik Etel színésznőt már az író ragadja ki egy rossz házasságból és szökteti meg, hogy frigyre lépjen vele. "Boga" tragikusan korai halála után a második feleség, Böhm Aranka veszi át a múzsa feladatát, színesítve szerepkörét (és férje napjait) viharos kalandjaival. Karinthy utolsó éveinek mindeddig homályban maradt, titkos szerelmi története Rozsnyai Polett írónőhöz fűződő kapcsolata. Karinthy Frigyesnek nyitott könyv volt az élete, legbizalmasabb "ügyei" sem maradtak titokban a korabeli Pesten. A népszerű író vállalta ezt, különösebben nem is nagyon izgatta semmiféle "leleplezés". Az Egyfülű kosár egy páratlanul gondolkodó művész szerelmeinek nyitott könyve, érdemes fellapozni.
A ma már évtizedek óta Magyarországon élő Iancu Laura a Kárpátok délkeleti láncai mögött, a sok száz történelmi emlékezésben felrajzolt, több tucatnyi dalban s balladában megénekelt Moldovában szül...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
3 740 Ft
Eredeti ár: 4 399 Ft
Online ár:
4 246 Ft
Eredeti ár: 4 995 Ft
Online ár:
3 400 Ft
Eredeti ár: 3 999 Ft