XVI. Benedek pápa 2006-ban engedélyezte a Szent Officium 1939 előtti iratainak, köztük a Pio atya ügyében folytatott vizsgálat anyagának tanulmányozását. A Szent Hivatal által elrendelt első vizsgálat 1921-ben kezdődött el. A dokumentumok alapján adta ki Francesco Castelli a Vizsgálat Pio atya ügyében - Vatikáni titkos akták című könyvét, amelyben számos kevéssé ismert tényt tárt fel. A vizsgálat során napvilágra kerülő dokumentum megdöbbentő dolgokat (mint például a különleges gyógyulások, a bilokáció, a lélekbe látás képessége, a lázmérők szétrobbanása) árul el a szent életű Pio atya addig titokban tartott belső életéről. A kezdetben rendkívül bizalmatlan püspök inkvizítor, Mons. Raffaello Carlo Rossi, aki tudományos tárgyilagossággal kezelte az ügyet, hitetlenkedve számolt be a történtekről, amelyeknek szemtanúja volt. A vizsgálattal megbízott püspököt az is meglepte, milyen keveset eszik Pio atya: sokszor csak egy bögre forró csokoládét fogyasztott napközben, semmi mást, noha rendkívül zsúfolt napirendje volt, sőt olykor még ez a napi egyszeri étkezés is kimaradt. Az inkvizítort a Pio atyát körüllengő különleges illat is megdöbbentette, később ezt úgy nevezték: a szentség illata. A dokumentumok kedves, alázatos szerzetesként mutatják be Pio atyát, akinek csillog a szeme és remek humorérzéke van egyáltalán nem olyan szigorú, kemény papként, amilyennek sokan tévesen elképzelik. A 2002-ben szentté avatott kapucinus maga is döbbenten állt a körülötte zajló események előtt. Egyszer megjegyezte: Magam számára is misztérium vagyok.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Kilencvenhat éves vagyok, készen állok találkozni Istenemmel, amikor magához szólít. Iszonyatos dolgokat láttam: rituális akasztásokat, vaktában lelőtt embereket, kimondhatatlan kegyetlenséget, a k...
Online ár:
4 845 Ft
Eredeti ár: 5 699 Ft
Bevezető ár:
4 800 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
4 900 Ft
Online ár: 5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
8 415 Ft
Eredeti ár: 9 900 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
5
az 5-ből
1 értékelés alapján