A FOGSÁGOM HOSSZÚ IDEJE ALATT VÉGIG AZT MONDOGATTAM MAGAMNAK: EGY NAPON MINDENKI MEGTUDJA, MIT TETTEK EZEK A SZÖRNYETEGEK VELEM ÉS A BARÁTAIMMAL.
SEMMI NEM MERÜLHET FELEDÉSBE.
2014 nyaráig Farída egy átlagos életet élő, 18 éves jazídí lány volt. Amikor azonban az Iszlám Állam rajtaütött iraki faluján, az addig ismert világ darabjaira hullott: a dzsihádisták minden férfit köztük Farída apját és fivéreit megöltek, a nőket pedig magukkal hurcolták.
Farída kegyetlen őszinteséggel mesél rabsága körülményeiről: a mindennapos verésektől és erőszaktól kezdve a lelki terroron át a piacokig, ahol a nőket úgy bocsájtják áruba, mintha csak marhák lennének. A bátor lány lelkileg és fizikailag is kemény harcot folytatott fogva tartóival, míg végül többedmagával a sivatagon keresztül sikerült megszöknie. Története itt azonban nem ért még véget: a menekülttáborban rá kellett döbbennie, hogy sajátjai kiközösítették, megvetésük tárgyává vált.
Farída azonban nem adta fel. Tovább harcolva az Iszlám Állam, a megbélyegzés és a kirekesztés ellen, az egész világgal megosztja a történetét.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Ez a könyv tele van történelemmel, bölcsességgel, józan ésszel és humorral. Bárcsak én laktam volna Charlie-val szemben! És bárcsak megérném a 109 évet!" - Tom Hanks Charlie White nem hétközn...
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
1 500 Ft
Online ár: 4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 525 Ft
Eredeti ár: 6 500 Ft
Akciós ár:
4 000 Ft
Online ár: 6 800 Ft
Eredeti ár: 7 999 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján