Vajon mi a boldogság receptje?
Magasabb fizetés?
Lottóötös?
Nagyobb ház?
Laposabb televízió?
Laposabb has?
Vonzóbb partner?
Bármelyiket is választotta, téved.
A legújabb pszichológiai kutatások ugyanis bebizonyították: boldogságunk egészen más dolgoktól függ. Szondy Máté a témával foglalkozó legfrissebb tudományos eredményeket ismertetve számos olyan elképzelést megcáfol, melyekre az utca embere korábban mérget vett volna. A fiatal pszichológus nem „csodaszert” ígér, mivel hite szerint nem létezik olyan módszer vagy technika, amely kivétel nélkül mindenkit boldoggá tenne. Könyve mégis alapvetően fontos olvasmány mindazok számára, akik harmonikusabb, elégedettebb, minőségibb életre vágynak, hiszen felfedi, hogy mely tényezők állnak összefüggésben boldogságunkkal, és melyek függetlenek tőle. Lehet, hogy eddig mi is rossz irányban keresgéltünk…?
Szondy Máté 2002-ben végzett pszichológusként az ELTE-n, majd ugyanitt szerzett doktori címet 2009-ben. Dolgozott autista gyerekek mellett, börtönpszichológusként és nevelőotthonban. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem személyiség- és klinikai pszichológia tanszékének adjunktusa. Érdeklődésének középpontjában az úgynevezett pozitív pszichológia témái állnak: a boldogság, az optimizmus és a megbocsátás.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Képgarancia. Saját kép. Író/Szerző: Vértesi Frigyes Kiadó: Franklin társulat Kiadás éve: 1933 Oldalszám: 269 Kötés: Puhatáblás Nyelv: Magyar Állapot: jó Állapot leírása: Kopottas. Méret: ...
Online ár:
4 790 Ft
Online ár:
2 890 Ft
Online ár:
3 490 Ft
Online ár:
1 490 Ft