E lexikon a modern építészet alkotásaival, építészeti fogalmaival és áramlataival ismertet meg. Lényegében a mai kor építészettörténetét tárja elénk címszavakra bontva az egész világra kiterjedően. Ahol indokolt, az előzményeket is bemutatja, azokat az avantgarde áramlatokat és fontos alkotásokat, amelyek korunk építészetét előkészítették. Általában 1890–1970-ig tárgyalja világviszonylatban az építészetet, az 1930 és 1960 közötti hangsúlyos időszak részletesebb ismertetésével. Mint az építészettörténeti stílusok általában, az új építészet elfogadása időben területenként is változik, az új áramlatok helyi térhódításától függően, ezért az egyes országok építészeti fejlődését államok szerinti összefoglaló címszavakban is bemutatjuk. Hazai vonatkozásban ezen kívül a tervező intézetek munkásságáról külön címszavak tájékoztatnak és önálló címszót kaptak az Ybl, Kossuth- és Állami-díjban részesült építészeink is.
E lexikonnal a Műszaki Könyvkiadó szeretné leróni régi tartozását az építészettel szemben és igyekszik a legújabb kor építészetére vonatkozó információkkal eleget tenni a nagyközönség részéről már régen felmerült jogos igénynek.
A könyv építkezőknek, tervezőknek, hatóságoknak és az érdeklődőknek szól, akikből lehet akár későbbi építtető, vagy tudatos lakásvásárló és -használó. A legfrissebb ismereteket foglalja össze a pra...
Online ár:
6 120 Ft
Eredeti ár: 6 800 Ft