Ismertető: Benny Hill – eredeti Alfred Hawthorn Hill – a dél-angliai Southamptonban látta meg a napvilágot 1924. január 21-én. Apja rideg, ritkán dicsérő alkat volt, ami rányomta a bélyegét kapcsolatukra, és egész családi életükre. Bennynek egy bátyja és egy húga is volt, leginkább mégis édesanyjához kötődött. Korán, pár évesen izgalomba hozta már a film és a rádió világa – ez vezetett odáig, hogy megpróbálja leutánozni kedvenceit. Mimikája és mesterien változó akcentusa már ekkor figyelemreméltó volt, de szívesen át is öltözött egy-egy szerep kedvéért, melyek közül sokat az otthoni nagyszekrény tükre előtt adott elő saját magának.- További ismertető: "Belelapozás".
------------ Bárki bármit mond, Benny Hill megkerülhetetlen. Lehet utálni azért, hogy csak csinos nőket alkalmazott műsoraiban, vagy a jelenetei szexuálisan kétértelműek voltak. Mérföldkő, amit tett a tévés komédia terén. Egy ikon. Benny Hill. Nem volt egy könnyű élete, de amikor a kamera előtt állt, mindent el tudott hitetni. Magányosan, egyedül maradt a végén, műsora megszűnt. ’92-ben ment el, a tv-foteljében ülve. Képkockái megőrzik humorát. Oly rövid utazást adtál e földi vásárodban, Uram. Mehetnék még egy kört kérlek? /Olvasói vélemény/.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Az első teljes életrajz Kabos Gyuláról, a szabadkai és nagyváradi drámai színészről, a bukott színházigazgatóról, akit tönkretett a hangosfilm, de "bosszúból" a harmincas évek magyar filmjeinek leg...
Online ár:
1 190 Ft