A könyv korunk mezőgazdaságának ökológiai, közegészségügyi és közgazdasági kérdéseit tárgyalja rendszerelméleti megközelítésben. A téma mindannyiunkat közvetlenül érint, hiszen a mesterséges agrár-ökoszisztéma, az állattenyésztés, az agrotechnika és a növénytermesztés beavatkozása a természetes folyamatokba komoly veszélyt hordozó, bolygószintű éghajlati, biológiai és biogeokémiai változásokat idézett elő.
A mezőgazdasági termelés történetének rövid áttekintése során a szerző érzékletes példák segítségével hasonlítja össze az ipari forradalom előtti hagyományos módszerek és az intenzív, ipari agrárrendszerek természetátalakító tevékenységét. A könyv nagyobb részét kitevő, esettanulmányokkal kiegészített elemzés éles etikai kritikával illeti a mezőgazdasági ipar közgazdasági mítoszait, illetve káros agrokémiai és biotechnológiai eljárásait. A kötet záró része azokkal a lehetőségekkel foglalkozik, melyek megoldást kínálnak az említett problémákra: hét alternatív agrármódszer (például a bio- és a természetes gazdálkodás, a permakultúra) megismerése mellett a szórványos magyarországi tapasztalatokról is olvashatunk.
Erdő. Mindössze négy betű. Ennek a négy betűnek olyan hatalma van boldogulásunkra és boldogságunkra, melyet nem könnyű szavakkal leírni. Aki viszont megízleli ezt az örömforrást és életérzést, az t...
Online ár:
4 735 Ft
Eredeti ár: 5 570 Ft
Online ár:
6 545 Ft
Eredeti ár: 7 699 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Online ár:
5 865 Ft
Eredeti ár: 6 900 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján