A sepsiszentgyörgyi Bogdán László Ricardo Reis Tahitin című kötete már azért is ritkaságszámba megy, mert A hold arca és a Tahiti fekete füzetből című vers-fűzérekből, továbbá Polinéziai útvesztő című regényéből áll. Mindhárom rész kulcsfigurája Fernando Pessoa, a modern portugál költészet legkiválóbbja, aki 1935-ben elhunyt ugyan, de megidézett szellemként jelenik meg a művekben. Amelyekben a költő három más név alatt publikálta a műveit és alkalmilag további szerzőket is kitalált. Mindnyájukat Tahiti tündéri szigetén, az egykori Gauguin paradicsomában hozza össze Bogdán László, a hajóroncsok fosztogatásából meggazdagodott Ricardo Reis házában. Ahol anyagi gondjaiktól megszabadulva alkothatnak, a költészetnek élhetnek, a nekik feleségnek szánt bennszülött nőkkel, illetve az argentin író, költő, esszéista Luis Borgesszel.
Ebben a válogatott emberekből álló társaságban, eszményi környezetben zajlanak a művek cselekményei, amelyeket magas röptű beszélgetések, viták a világ, a költészet, a misztikum, az istenhit, a valóság és a képzelet, az álom, a tér és az idő kérdéseiről. Mindezeket fordulatos és érdekes filozófiai eszmefuttatásokkal, sok-sok verssel megspékelt cselekményben ötvözi egységgé és lebilincselő, különleges légkörű olvasmánnyá a szerző. Mind a próza, mind a vers a költészet és irodalom apologetikája a mai világunkban, amikor mindezeknek egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak.
Képgarancia: Alba Litera saját kép. Író/Szerző: Határ Győző Sorozat: Aurora Regénytár Kiadó: Hyperion press Kiadás éve: 1989 Oldalszám: 196 Kötés: Puhatáblás Nyelv: Magyar Állapot: jó Mére...
Online ár:
1 000 Ft