Amikor 2010 októberében befejeztük a könyvet, átolvastuk, azután megbeszéltünk a Vágó-villában egy utolsó találkozót. Fotóst is hívtunk, a kép ott található a könyv hátoldalán. Békés kép. Barátságos. Pedig a beszélgetés cseppet sem volt az.
Vágó ugyanis némi bevezető, némi magyarázat után azt javasolta, hogy a könyv ne jelenjen meg.
– Talán jobb lenne mindannyiunknak. Nekem feltétlenül – mondta.
Így kezdődik az epilógus, mellyel e könyv bővült három hónappal a megjelenés után. A könyv, melyben Vágó zavarba ejtő őszinteséggel vallott tévés múltjáról, a pénzhez való speciális viszonyáról, arról, hogyan került a politika közelébe, és hogy miért nem lett végül politikus.
Igaza lett. Néhány nappal a könyv megjelenése után ugyanis állás nélkül maradt. Órák alatt minden megváltozott körülötte, csak őszintesége változatlan!
Egy új könyv, a régi tartalommal és több új fejezettel: mi történt azóta Vágó Istvánnal? Miért rúgták ki, hogyan reagáltak a hozzá közel állók, és hogyan azok, akiket megsértett a könyvben?
Bárdos András
A Szabadság tér 17.-ben, a televíziós központtá avanzsált Tőzsdepalotában kőkorszaki viszonyok uralkodtak. Egyetlen pici stúdió állt rendelkezésre, abban 40 fok meleg. Felvétel közben át meg át...
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
6 375 Ft
Eredeti ár: 7 499 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft