A kettős cím arra utal, hogy a kiadvány lényegében két könyv egy kötetben. Bánó Attila ugyanis két síkon közelíti meg témáját, a magyar történelmi családok históriáját. Egyrészt összefoglalja 50 nemesi család történetét, másrészt pedig a családok XX. századi sorsának alakulását egy-egy ma élő tagjával folytatott beszélgetésben deríti föl. A fejezetek első részét alkotó történelmi bevezetők a család eredetét, birtokviszonyait, történelmünkben játszott szerepét tárgyalják, s egyenként is megemlítik a család jeles képviselőit, utalván a politikában, közéletben stb. elfoglalt helyükre. A fejezetek második részében megszólaló családtagok a mai magyar valóság különböző helyein tevékenykednek. Koruk, az életben vitt szerepük, megért egyéni történelmük nagy változatosságot mutat. Az annyira különböző sorsok és személyiségek összhangja mégis bámulatos. A megélt tragédiák, megaláztatások, kényszercselekvések ellenére a nyilatkozók magyarságuk és a mai Magyarország mellett tesznek hitet, s bíznak az ország, a nemzet jövőjében.
Ez is elérhető kínálatunkban:
1951- 1991 - negyven évnyi (illetve 1861-2011, százötven évnyi) kortörténet egyéni élettörténetbe ágyazva, és közben az első szabad iskola megalapítása Hegyeshalom és Vlagyivosztok között... Húsz é...
Online ár:
3 753 Ft
Eredeti ár: 3 950 Ft
Online ár:
1 526 Ft
Eredeti ár: 1 695 Ft
4
az 5-ből
1 értékelés alapján