Az 1872. évi XVI. és XVII. törvénycikk rendelkezései nyomán került sor a magyar királyi Honvéd Ludovika Akadémia felállítására. Az intézmény 1872. december 19-én kezdte meg működését, és egészen 1945 tavaszáig a magyar honvédtisztképzés fellegvára maradt. A Ludovika Akadémia működését egyértelműen két nagy történelmi korszakra lehet különválasztani, jelesül az 1872–1918 és az 1919–1945 közötti időszakra, amelyeken belül az egyes vezetők neve is mind külön korszakot fémjelzett az intézmény fennállása során. A Ludovika felállításától a II. világháború végéig az annak élén igazgatói vagy parancsnoki beosztást betöltött 28 tiszt és tábornok életútjának, valamint tevékenységének tudományos igénnyel, ugyanakkor az olvasók számára közérthetően megfogalmazott összefoglalása mindeddig váratott magára, ezért a jelen kötet ennek a hiánynak a pótlására vállalkozik. A Ludovika egykori irányítóinak emlékét még haláluk után is megőrizték az utókor számára a honvédtisztek egymást követő nemzedékei. Nem rajtuk múlott, hogy a történelem vihara 1945 után a Ludovika Akadémiát is elsodorta.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
„Meggyőződésem, hogy a háború öt alapelve nemcsak és kizárólag a katonáknak ad, adhat iránymutatást, hanem alkalmazható az élet más területein is.” A háborúk a történelem hajnalától kezdve az ...
Online ár:
2 999 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján