Opera kalauz.

Összefoglaló

A ​kezdő operalátogató legelső kérdése: Miért énekelnek a színpadon? Radamesz, az egyiptomi seregek vezére, miért mondja el dalolva, hogy hadi dicsőségre vágyik, nemzeti operánk hőse, Bánk bán miért panaszolja el dalban hazája, népe szenvedéseit, Mimi, a Bohémélet hősnője szerény, szégyenkező kis „önéletrajza” vajon miért ölt ária-formát? Nem volna helyesebb – mondja az operahallgató első látogatása során –, ha mindezt egyszerű prózában, vagy ha már az író ragaszkodik a költői formáláshoz, versben mondanák el? Hiszen a való életben nincs rá példa, hogy az emberek bánatukban vagy örömükben, hősi felbuzdulásukban vagy szorongásukban zenei formába öntenék gondolataikat, mint ahogy ez a dalszínház, az opera színpadán történik. A közönség tehát tudomásul veszi, hogy a próza, vagy ha nagyon emelkedett gondolatokról van szó, a vers, a való élet ábrázolásának kitűnő eszköze. Ez természetesen igaz is, de vizsgáljuk csak meg, vajon a „prózai” színdarab szolgai mását adja-e az életnek? Ha kissé átgondoljuk a problémát, rögtön rájövünk, hogy nem. Hányszor előfordul, hogy az író három felvonásba, tehát 2-3 órás játékidőbe tömöríti évek, esetleg évtizedek történetét. Hányszor előfordul, hogy a költő elmúlt évszázadok, sőt évezredek hőseit támasztja fel, és e régen porladó emberek mégis a mi nyelvünkön, a mi szóképeinkkel, a mi gondolatfűzésünkkel fejezik ki magukat! Mi történik itt voltaképpen? A drámaíró a valóság minél jellegzetesebb, minél tömörebb, általánosabb érvényű kifejezése kedvéért tömöríti az időt, a való történést mintegy áthangolja a színpadi történés ritmusára; a hős szájába pedig a mi anyanyelvünket, a mi hazai idiománkat adja, mert a hangsúly nem azon van, hogy Coriolanus latinul beszélt-e vagy magyarul, hogy Don Carlos spanyolul fejezte-e ki eszméit, vagy a mi anyanyelvünkön. A költő célzata az, hogy azokat a nagy gondolatokat, drámai összeütközéseket, történelem- és társadalomformáló mozgalmakat ragadja meg, amelyek minden nyelvben, minden éghajlat alatt alkalmasak arra, hogy a nézőben, a publikumban is hatalmas érzéseket, felemelő gondolatokat keltsenek.