A politika alulnézetben című kötet a politika hagyományos hazai felfogásával perlekedik, miszerint a politika egy szűk terület, ami a kormány és a pártok monopóliuma, holott a fejlett demokráciák működőképességének a titka éppen a politika széles és nyitott világa "középen", a nagypolitika és a civil társadalom között. A "köztes politika" egy olyan gazdag és jól tagolt intézményrendszer, amely közvetíti és politikai követelésekké formálja a civil társadalom nyomását a nagypolitika felé. A könyv felvázolja a társadalmi fejlődés nyugat-európai modelljét, amelyből a politika táguló világa kinőtt. Magyarországon viszont a politika drasztikus leszűkítése ment végbe 2010 után. Ezzel az ország radikálisan letért az uniós fejlődés főútvonaláról, és drasztikusan vesztett globális versenyképességéből a regionális partnereihez képest is. Ezért a könyv meghirdeti a politikai köztér visszahódításának, az alulról építkező demokráciának a programját, mert a nyugatias
köztes politika intézményrendszerének kialakítása rendkívül fontos Magyarország demokratizálása és eredményes uniós tagsága szempontjából.
Ez a könyv két kimagasló tehetségű magyar emberről szól. Az egyik évtizedekkel idősebb a másiknál, mégis kortársaknak mondhatók. Útjaik többször keresztezték egymást. Voltak időszakok, amikor úgy t...
Bevezető ár:
3 120 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján