A két világháború közötti időszak miniszterelnökei közül talán Teleki Pál alakja él a legelevenebben a társadalmi emlékezetben. Tudós, főcserkész, miniszter, kétszer kormányfő, a revízió főideológusa, aki rendre feltűnik az 1938 és 1940 közötti terület-visszacsatolások fotóin. Rejtélyesnek tűnő halála sokak képzeletét megmozgatja, a magyar zsidók jogfosztásában játszott szerepe pedig súlyos kérdéseket vet fel. Ez az alaposan dokumentált, gondosan felépített, részletes és izgalmas életrajz arra vállalkozik, hogy ennek az ellentmondásos életpályának az ívét megrajzolja, és bemutassa állomásait. Az erdélyi magyar arisztokrata és a dúsgazdag görög kalmárlány egyetlen gyermekeként eltöltött gyerekkortól kezdve a földrajzi kutatásokon, a fajegészségügyön, a turanizmuson át az egyetemi tanári katedráig, az első, majd második miniszterelnökségig. A könyv igyekszik választ adni a politikus halálát övező rejtélyekre is. Teleki életének hatvankét évében benne sűrűsödik a huszadik század első felének csaknem valamennyi magyar politikai-társadalmi problémája, amelyekkel ez az érzékeny, sőt túlérzékeny személyiség így vagy úgy szembesült pályája során. Részese volt a századelő értelmiségi vitáinak és politikai csatározásainak, az első világháborúnak, az összeomlásnak és a forradalmaknak, Trianonnak, a Horthy-korszaknak, a második világháborúba való belépésnek. Ablonczy Balázs könyve nemcsak egy politikus portréja, hanem a két háború közötti Magyarország hiteles rajza is egyúttal.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Az első világháborút követő hónapokban Közép- és Kelet-Európa politikai térképe gyökeresen átalakult. Az átalakulás egyik legfontosabb eleme az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és a történelmi M...
Online ár:
3 290 Ft
Online ár:
1 799 Ft
Akciós ár:
2 250 Ft
Online ár: 2 999 Ft
Online ár:
2 700 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján