Ez a bookazine leás a nácik sötét gyökeréig, aztán feltárja elképesztő hatalomszerzésüket és brutális intézkedéseiknek a német államra gyakorolt hatásait, amelyek végül egy olyan országot hoztak létre, amely a történelem egyik leggyűlöltebb alakjának faji és társadalmi téveszméit tükrözte. A náci párt felemelkedése jelentéktelen fanatikusokból az erős Németország vitathatatlan uraivá olyan véráztatta menetelés volt, amely hatalmába kerítette egy generáció életét, elméjét, és háborúra sarkallta őket.
Az Adolf Hitler nevű ambiciózus, fiatal, magányos figura által irányított Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-ban végül beteljesítette hatalmi törekvéseit, és azonnal elkezdte az épp talpra álló Németországot újra felfegyverezni ahhoz, ami azután a történelem legnagyobb konfliktusa lett, miközben kirekesztette a "nemkívánatosakat" abból a népességből, amelyet teljesen az ellenőrzése alá akart vonni. A zsidók kiközösítésétől, majd legyilkolásától a teljes politikai ellenzék megsemmisítéséig, valamint a Hitlerjugenden és a Német Lányszövetségen keresztül az ország gyerekeinek fanatizálásáig a nácik alattomos propagandával és a Gestapo kegyetlenségének segítségével vitték keresztül akaratukat.
Ez is elérhető kínálatunkban:
A tűz tett minket veszedelmessé. A pletyka együttműködővé. A mezőgazdaság még éhesebbé. A mitológia tartotta fenn a törvényt és a rendet. A pénz adott valamit, amiben mind bízhatunk. Az ellentmondá...
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
5 092 Ft
Eredeti ár: 5 990 Ft
Online ár:
4 497 Ft
Eredeti ár: 5 290 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján