Kriszta
kedvencei
Két nyelv, két arany
Vágni lehetett a feszültséget a szobában. A tévében az olimpia ment, a nappaliban pedig egy angol-magyar örökrangadó. A férjem és én farkasszemet néztünk a távirányító fölött.
D. Tóth Kriszta ajánlja
Látok, hallok, érzékelek valamit, ami velem marad. Szerintem érdekes, megindító vagy elgondolkodtató - úgyhogy megosztom veletek. Bármi jöhet,
az egész világ belefér.
Az Eurosporton angol kommentárral Wimbledonban játszott épp férfi egyes döntőt a brit (skót) Andy Murray. Az örök ezüstérmes, a mindenkori Grand Slam második, a britek újdonsült szíve csücske épp legyőzni készült Roger Federert. Hazai pályán, az olimpián. Történelmi pillanat, kétségtelen. Eközben, az m1-en, a mi Berki Krisztiánunk megnyerte a lólengés aranyérmét a tornacsarnokban egy gyönyörű gyakorlattal, élete első olimpiáján, legyőzve egy angolt... Szóval fogtuk a távirányítót és néztük egymást szigorúan. A küzdelem sajnos kiegyenlítetlen volt: ott ült a kanapén az anyósom is, mint kettes számú Murray-párti brit. A gyerek nem volt otthon, úgyhogy én legfeljebb a kutyát állíthattam volna magam mellé, de ő meg, a vérvonalat tekintve, egyharmad spanyol, egyharmad német, és csak a maradék egyharmadban magyar. Úgyhogy az állás kettő kontra egy és egyharmad volt. A meccset végül mégsem ez döntötte el. Hanem a józan eszem és a nagyvonalúságom. Sportszerető emberként eszméletlen kegyetlen dolog ugyanis külföldön olimpiát nézni. Mert az adott ország – érthetően – a saját sikersportágaira koncentrál. Ha vízilabda csoportmérkőzést játszunk, akkor is kapcsolják a tévés kollégák a helyszínt, ha a Velodrome-ban a britek éppen lenyomni készülnek az ausztrálokat csapatkerékpárban az aranyért. Ezért aztán úgy esett, hogy Murray győzelméig a férjem egyetlen hazai, vagyis Team GB győzelmet sem láthatott.
Amikor azzal érvelt, hogy a következő 24 órában úgyis rongyosra ismétlik majd Berki Krisztián győzelmét (mert mire a vita ezen pontjára értünk, Krisztiánnak már megvolt az arany), letettem a fegyvert. És igaza is lett. Azóta hétszer, de lehet, hogy nyolcszor láttam a gyakorlatot. Az eredményhirdetésre pedig már Andy Murray is kiörömködte magát a wimbledoni gyepen (gyakorlatilag egyidőben győztek ők ketten, Andy és Krisztián, így simítva ki nagyon elegánsan a mi kétnyelvű rangadónk okozta ráncokat) – ezért a megfelelő dallamú és hangszerelésű magyar himnuszt már együtt néztük mi négyen, a két angol, az egy magyar, meg a harmad-harmad-harmad kutya. Én pedig csak csönben ujjongtam magamban, amikor megláttam a két brit Union Jack között a mi szép trikolorunkat... na jó, nem álltam meg, azért lefotóztam. És kiposztoltam a Facebookra. Miheztartás végett. Elvégre, ha már én nem is, Krisztián azért lenyomta a briteket.
