A nagy generáció, a huszadik századi magyar színjátszás ki nem hunyó fényű csillagai. A szerepeiket ismerjük, de kik voltak ők valójában? Tudtak-e a színpadon kívül is szeretni? Eljátszották a hősszerelmest, de volt-e nagy érzelem az életükben? A színjátszás mellett maradt-e energiájuk a családra? Olyanok voltak, mint mi, vagy sokkal sebezhetőbbek? Az ismertség áldás vagy átok volt az életükben?
Hosszas kutatómunka előzte meg ezt a kötetet, amelyet olvasva 51 színészlegenda életébe pillanthatunk be, a vörös bársonyfüggöny mögötti, sokszor kegyetlen, sokszor mámoros, sokszor a civil ember számára meghökkentő világba. A magyar színjátszás legendáinak életéről keveset lehet tudni, a nyilvánosság felé jobbára csak a szerepeikről beszéltek. Pedig egy művész a mindennapokból táplálkozik, a színpadi alakításában benne vannak a személyes kudarcai, örömei, bánatai.
A Mi, magyarok a színpadon az embert állítja középpontba. Az embert, aki mindamellett, hogy ünnepelt híresség, olykor gyarló, máskor kiábrándult vagy éppen önmaga démonjaival harcol egy életen át.
Libbenjen hát fel az a bizonyos vörös függöny! Tartsanak velem a kulisszák mögé!
Sal Endre

Bajor Gizi

A saját férje ölte meg a korszakos színésznőt
1951. február 12-én a Kossuth rádió esti hírében a következő hangzott el: „Gyógyíthatatlan betegségben, tragikus hirtelenséggel elhunyt Bajor Gizi.”
A tragikus hirtelenséggel az öngyilkosságra utalt a rádió, pedig azóta már tudjuk, a férje ölte meg morfiuminjekcióval a huszadik század egyik legnagyszerűbb színésznőjét. De mi vezetett odáig, hogy Germán Tibor – aki amúgy rajongva szerette a feleségét – hidegvérrel végezzen vele?
Kevés hiányzott hozzá, hogy Bajor Gizi ne itthon legyen ünnepelt színésznő. A nagypapája a szabadságharc idején Bem József vezérkari főnöke volt, az elbukott forradalom miatt pedig németországi emigrációba kényszerült. A szabadságharcosnak aztán fia született, aki viszont meglehetősen későn, csak negyvenöt évesen döntött a házasság mellett. Egy szlovén gyökerekkel bíró olasz lányt vett el feleségül, a frigyből pedig megszületett a kis Gizi 1893-ban, már Budapesten. Bajor Gizi – Beyerről változtatta meg a nevét a színház miatt – nem volt egy babaarcú szépség, olasz anyja karakteres vonásait örökölte, de az elmélyült játékával minden szerepben tündökölt.
Nem volt neki való
Beleszületett a némafilmes korszakba, több produkcióban is részt vett, ám hamar kiderült, a műfaj nem neki való. Az egyik lapban meg is fogalmazták, miért nem illik hozzá a némafilm: „Bajor csak személyes jelenlétének teljességével az, aki. Ha egyéniségének összetevőiből bármi is – akár színe, akár hangja, akár gesztusa – hiányzik, vége van a varázsnak.”
A férfiak rajongtak érte, ő pedig kedvére válogatott közülük. Az első vőlegénye Sztakoniczky Károly hírlapíró volt (később elesett az I. világháborúban a fronton), ám őt lecserélte a fiatal jogászra, Vajda Ödönre. 1920-ban házasodtak, ám hét év múlva Bajor Gizi úgy érezte, másra van szüksége. Paupera Ferenc, jól menő bankigazgató volt a következő férje, ám a világválság tönkretette a bankot és a házasságukat is. Aztán egy fájós fül mindent eldöntött. Bajor Gizi ugyanis ismeretlenül toppant be dr. Germán Tibor fül-orr-gégészhez. Az orvost megbabonázta a színésznő, és 1933-ban elvette feleségül. Bajor Gizi a színházi pályája csúcsán volt, és azt sem bánta, hogy a filmes szakma keveset foglalkoztatta. Oda főleg divatos szépségeket kerestek, sztárokat allűrökkel, ő viszont nem ilyen volt. Kerülte a partikat, a bulvárlapok alig találtak róla muníciót. Átlagosan öltözködött, a divat egy kicsit sem érdekelte. „Beljebb nem látnak?”, válaszolta egyszer arra a kérdésre, miért nem foglalkoztatja az öltözködés.
Jászai Mari kiosztotta
A nagy elődök közül Jászai Marival még egészen fiatalon találkozott először. Így emlékezett rá később: „Megismerkedésünk és barátságunk szörnyű afférral kezdődött. Apródot játszottam valamelyik darabban. Jászai Mari, amikor megpillantotta rövidre vágott hajamat, megcibálta és majdnem kitépte a homlokomba csüngő fürtjeimet. Rám förmedt: »Vedd tudomásul, a homloknál kezdődik a színésznő!«” Később aztán barátok lettek, Bajor pedig így jellemezte Jászait: „Sokszor éreztem, milyen semmi vagyok mellette. Rengeteget tanultam tőle, főképp a mozdulatlanságából.”
Germánnal jól éltek, később a II. világháború alatt a közös villájukban bújtatta a férjét, akire vadásztak a származása miatt. De nem csak őt, számtalan barátját rejtegette, még az első férje, Vajda Ödön is köztük volt. A háború utáni években azonban valami történt. Bajor Gizi fülfájása egyre jobban aggasztotta a férjét. Ő kezelte, meggyőződésévé vált, hogy komolyabb baj, akár agydaganat is állhat a fájdalom mögött. Reggelente B-vitamin-injekciókat adott a legendás színésznőnek, és már az sem nyugtatta meg, hogy Bajor Gizinek elmúlt a fülfájása. Utóbb – sajnos csak utóbb – kiderült, valójában Germán volt súlyos beteg, előrehaladott agykéregsorvadásban szenvedett, ekkor már kevéssé volt beszámítható, de a környezete nem vette komolyan a jeleket.
Sokakat megmentett
Bajor Gizi jólelkű ember volt, s meg is tehette, hogy jótékonykodjon. Minden karácsonykor minden közeli ismerősét megajándékozta, volt, hogy hetven embernek vásárolt ajándékot. Pártolta a művészetet és a művészeket is, és ne felejtsük el, hogy a II. világháború alatt rengeteg embert bujtatott a villájában, amiért örökre hálásak voltak neki. Ennél kevésbé fajsúlyosabb, de lakberendezőként is elsőrangú volt, a villája minden szegletét a saját elképzelése alapján rendezte be. A villából később Gobbi Hilda hathatós támogatásával születhetett meg a Bajor Gizi Színészmúzeum.
1951. február 12-én reggel aztán a férje a szokásos vitamininjekció helyett töméntelen mennyiségű morfiumot fecskendezett Bajor Gizi testébe, aki hamarosan meghalt. Germán mindezek után magába is szúrt a morfiumos fecskendővel, ami nem ölte meg azonnal, csak kora este a kórházban hunyt el. Valószínűleg a betegsége folytán már képzelődött, és az agydaganat kínzó hatásaitól akarta megkímélni a feleségét. Pedig Bajor Gizinek semmi baja nem volt, a füle is meggyógyult. Germán még egy búcsúlevelet is hamisított a színésznő aláírásával, amelyben az szerepelt: így nem lehet élni. A gyilkosság mindenkit megdöbbentett, utólag nyertek más értelmet Germán szavai, aki egyszer azt mondta egy társaságban, hogy a felesége elhúzódó betegsége miatt a legjobb lenne egy közös öngyilkosság. Bajor Gizi ezt hallván felnevetett és így válaszolt: „Tévedsz, papi! Nem leszünk öngyilkosok.” Sajnos nem vették komolyan a már beteg Germán szavait. A színésznő csupán ötvenhét éves volt, amikor örökre elkábította a vitaminnak hitt morfiuminjekció.

2

Bánhidi László

Aki élete végéig Matula bácsi maradt
Gyerekek százezrei fogadták volna el nagypapának és ábrándoztak arról, hogy vele tölthetnek egy mézédes nyarat a Tüskevárban.

A mai Románia területén, Szatmárnémetiben látta meg a napvilágot 1906-ban, az ízes beszéd is ott lett a sajátja. Eredetileg teológusnak készült, a színészet különösebben nem érdekelte. Egy ismerősét, Balázs Samut kísérte el a Színművészeti Akadémia felvételijére, ám azt hitték, ő is jelentkező. Már felvették a református teológiára, ám behívták, elmondattak vele egy népmesét, majd közölték, hogy fel van véve. Ő lepődött meg a legjobban, hogy színésznek nézték…
A Nemzeti Színház egykori igazgatója, Hevesi Sándor volt a mentora, ő segítette abban is, hogy pályája elején vidéki színházakban kapjon szerepeket. Kolozsváron, majd Kassán játszott fiatal színészként, onnan pedig Ungvárra ment. A II. világháború előtt került Budapestre, és már akkor is karakterszínészként számoltak vele a direktorok. Egy alkalommal a Magyar Színház ünnepelt kedvence, Csortos Gyula nemet mondott egy szerepre, ahol inast kellett volna játszania. Mivel a Hyppolit, a lakájban is szolgálót játszott, nem vonzotta a karakter. Elismert színészként viszont több szava volt, mint a rendezőknek, így ő bökött rá Bánhidira a következő megjegyzéssel: „Az a hegyes orrú kapja a szerepet!”
Ki is volt ő?
A halála után Őze Lajos fogalmazta meg talán legplasztikusabban, hogy ki is volt Bánhidi László. „Bánhidi László a színjátékos gazdag fantáziája, emberábrázoló, a kor szorításából alkoholba menekülő, ám groteszk fintorait sosem feledő, e század magyar társadalmát torz tükörben láttató, jobbító szándékú feledhetetlen mestere.”
1938-ban szerepelt először mozifilmen, a Pillanatnyi pénzzavar című filmben játszott. A világháború alatt a fővárosban dolgozott, de bombatalálat érte a lakását, így egy ideig egy tanyán húzta meg magát a családjával. Az igazi ismertséget a filmszerepek hozták meg számára. Az ifjúsági filmek állandó szereplője lett, és az 1967-ben bemutatott Tüskevár a csúcsra emelte. Matula bácsi szerepével Bánhidi László meghódította a gyerekeket, élete végéig ő lett a kicsik fogadott nagypapája. (Kevesen tudják, hogy az író, Fekete István egy valós emberről formálta Matula bácsi szerepét, ám az igazi Matula magánéleti tragédiák miatt száműzte magát a természetbe.) Seregi Zoltán – ő alakította Tutajost a filmben – mesélte felnőttként, hogy Bánhidi nagyon kedves volt vele a forgatáson, az első nap odaszólt hozzá, hogy ha valami gondja van a stábbal, akkor csak neki szóljon. Hiteles volt Matula bácsiként is. Fontos volt számára a hitelesség, idős korában büszkén mesélte, hogy a Talpalatnyi föld című moziban, ahol egy kubikust alakított, a statisztának felfogadott, valódi helyi kubikusok egyike hozzá lépett a forgatás szünetében, és azt kérdezte tőle mint kollégától: „Ugyan mondja már meg, hogy sikerült magának ezek közé a filmesek közé kerülni?”
Bánhidi László 1952-től haláláig a XIII. kerületben, a Szent István körút 22. szám alatt lakott. A felesége, Erzsébet mellett élte le az életét, egy fia és egy lánya született. A lánya már felnőttként úgy nyilatkozott, hogy Bánhidi remek apa volt, sokat törődött velük. Az sem véletlen, hogy Bánhidi a ma már legendás Indul a bakterházban is szerepet kapott, Konc bácsit alakította, Regős Bendegúz talán egyetlen lelki társát. Idős korában is filmezhetett, Bujtor István a Balatonnál játszódó verekedős filmjeiben adott lehetőséget neki, nagy tisztelője volt az idős színésznek.
Makláry segített neki
Mikor a II. világháborúban bombatalálat érte a lakását, Makláry Zoltán színész sietett a segítségére. Ő ajánlotta fel, hogy Tinnyén van egy nagy tanyája, költözzön oda a családjával. Így is tett, s hivatalosan gazdasági cselédként dolgozott a területen, persze közben színészkedett is.
Sokszor álmodta azt, hogy elfelejti a szerepet előadás közben. Volt egy visszatérő rémálma. Egy ötfelvonásos színházi tragédia főszereplője volt az álomban. Sikere van, a harmadik felvonás után tapsvihar tör ki, ő meghajol, ám egyszer csak azt látja, hogy az emberek felállnak, és kiindulnak a színházteremből. Ő pedig ordít utánuk, hogy emberek, de hiszen még két felvonás hátravan, de senki sem hallja a kiabálását, és kiürül a terem.
Érdekesség, hogy már nyugdíjasként ő volt az utolsók egyike, aki halászati jogot kapott a Duna csepeli szakaszán, ahol egy öreg halász tanyáját vette meg. Rendkívül humánus ember volt, a legkisebb élőlények felé is szeretettel fordult. Egyszer szomorúan mesélte, hogy a telke végében az összes rigó (a fiókákkal együtt) kipusztult, mert a szomszéd káposztaföldön vegyszerrel irtották a rovarokat. Szegény rigók örömmel vitték a kicsiknek a mérgezett hernyókat.
Sinkovits is tisztelte
A legendás Sinkovits Imre sosem tagadta, Bánhidi filmes szerepeit látva döbbent rá arra, hogy nem csak a szöveget kell elmondani, ismerni kell azt a mesterséget is, amit megelevenít az ember. Sinkovits kedvelte Bánhidi Lászlót, ha közösen forgattak, a szünetekben örömmel hallgatta az öreg megtörténtként előadott meséit.
Idős korában meglepte magát egy nagy fehér papagájjal és egy kis tengerimalacot is vásárolt. Az utóbbi volt a nagy kedvence, az ágyába is beengedte. Mint mondta, hihetetlen, hogy mennyi szeretetet kapott attól a kis állattól. Meg is jegyezte: száz forintért is lehet venni szeretetet. Ennyibe került a tengerimalac. A kiváló színész végül 1984-ben, hetvennyolc éves korában hagyott itt minket. A felesége és a fia is vele együtt pihen a Farkasréti temetőben.
Habár több mint ötven évet volt színész, egyetlen kitüntetést, szakmai elismerést sem kapott. Még a halála után sem. És ez a legszomorúbb.
Kolozsváron született 1928-ban, ott is tanulta ki a színészi mesterséget, majd az ötvenes években áttelepült az első férjével, a színész Halász Gézával Magyarországra. Ekkor érte az első, feldolgozhatatlan trauma. Ő ugyanis pillanatok alatt sikeres lett, a férje viszont nem találta meg a számítását, ami az alkohol felé terelte. 1957-ben pedig bekövetkezett a tragédia.
Bara Margit már aludt a Mártírok útján található lakásukban, amikor éjjel kettőkor hazaérkezett a férje. A konyhában kinyitotta a gázcsapot, de előtte még a szobában alvó Margit mellett kitárta az ablakokat, hogy neki ne legyen baja. A színésznő hajnalban ébredt fel, s akkor talált rá a halott férjére.
Kikészült idegileg, ám végül sikerült talpra állnia. A munkába temetkezett, az pedig volt bőven, hiszen a rendezők kedvence volt akkoriban. Ebben az évben ő alakított a legtöbb filmben főszerepet (négyet), egy évre rá pedig Törőcsik Marihoz hasonlóan háromban volt főszereplő. Aztán történt valami…
Bara szerint az irigység áldozata lett. A színházban azt kezdték terjeszteni, hogy ő titokban orgiákon vesz részt vidéki kastélyokban, ahol a kommunista elit tagjai a meztelen testéről nyalogatják a folyékony csokoládét. Megdöbbent, próbálta tisztázni a hihetetlen pletykákat, ám nem járt sikerrel. Azt már csak később mesélte el, hogy amikor a Nemzeti Színházban elment a nagy hatalmú Major Tamáshoz védelmet kérni, Major cinikusan csak annyit mondott: „Örülök, hogy van egy színésznőnk, akivel az egész ország b…ik.”
Belecsavarodtam ebbe az ördögi hálóba
Megpróbálta kideríteni, hogy kik terjesztik róla az aljas pletykákat, de egyre jobban belebonyolódott az egészbe: „Pokoli volt. A rémálomnál is borzalmasabb. Beszaladtam a várost, Ponciustól Pilátusig. De konkrétumot senki nem tudott. S minél jobban kapkodtam, annál inkább belecsavarodtam ebbe az ördögi hálóba. Aztán rám tört a félelem. Mindenkitől féltem. Önmagamtól is.”
A kollégák nem álltak ki mellette, azt hallani, egyedül Szirtes Ádám rohant be a kerületi pártbizottságba és kérte számon a helyi elvtársakat, hogy mit művelnek Barával, majd lecsapta a pártkönyvét az asztalra és távozott. Pedig az is kiderült, Bara Margit soha életében nem látta azt az embert, aki a pletykák szerint összehozta a titkos orgiákat. Megesett, hogy az utcán utána köptek az emberek, a taxis nem vette fel, mert megismerte, hogy ő az.
Második férje, az olimpiai bajnok pólós Gyarmati Dezső tartotta benne a lelket, és amikor a már edzőként dolgozó Gyarmatit Kolumbiába hívták szövetségi kapitánynak, örömmel ment vele. Két évig éltek Caliban, majd hazatérve megszületett a kislányuk, Eszter. A pletykák következményei viszont nem múltak, hiába próbált visszatérni, sorra rácsapták az ajtókat. 1973-ban már az újságoknak is kifakadt: „Tanácstalan vagyok. Nem értek semmit.”, mondta mindezt azután, hogy korábban a Nemzeti Színháztól eltanácsolták, majd a menekülési útvonalnak számító József Attila Színházban sem tartottak rá igényt. „Amikor az igazgatótól magyarázatot kértem, gyöngéd sajnálkozással válaszolt. Azt mondta, hogy a távollétemben nem érezték a hiányomat…”, nyilatkozta a csalódott színésznő.
Jóban, rosszban egymás mellett
Gyarmati Dezső mindig a felesége mellett állt. Akkor is, mikor 2006-ban a színésznő súlyos agyvérzést kapott. Az orvosok már lemondtak róla, ám a pólós legenda támogatásával megtanult újra járni, a beszéd, az írás és az olvasás viszont már nehezére esett. Gyarmati éppen ezért reménykedett benne, hogy sokáig él és ápolni tudja imádott feleségét. Nem adatott meg neki, három évvel korábban hunyt el, mint élete párja.
A korábban ünnepelt művészt ekkor már az újságok is elkezdték ostorozni. Egy rádiójáték után megjelent kritikában például a következő szerepelt: „Bara Margitról kiderült, hogy milyen halvány, ha nem látjuk, csupán halljuk.” 1976-ban a Film Színház Muzsika ellenben a védelmére kelt. Egy olvasó ugyanis levelet írt a szerkesztőségbe, hogy nem érti, hová lett a színésznő. A lap a válaszában a következőt írta: „Mi is úgy érezzük, hogy indokolatlanul szakadt meg Bara Margit művészi pályája.”
1977-re a megalázott, mellőzött színésznő nem bírta tovább, bejelentette a visszavonulását. „Ha az ember fölösleges, akkor lépjen le. Nem ízléses, ha ilyenkor marad.”, mondta keserűen Bara Margit, aki ekkortájt csak egy apró színházi szerepet játszhatott; a Kálvária című darabban volt titkárnő. Néhány mondatos, jelentéktelen szerep… Mint elmondta, biztos benne, hogy a nagy népszerűsége miatt lett szálka sokak szemében, s azért terjesztették róla az igaztalan pletykákat. Ám a pletykák hatottak. Körön kívülre került. Örökre.
Miért nem írnak róla?
1977 augusztusában egy olvasói levél jelent meg a Film Színház Muzsikában, ahol egy bizonyos Jakócs Zsigmondné tette fel a kérdést a lapban: „Miért nem foglalkoznak a méltatlanul mellőzött színésznővel, Bara Margittal?” A lap becsületére váljon, időről időre megírták, hogy mi lett a méltatlan helyzetbe került színésznővel.
Visszavonult, az újságoknak sem nyilatkozott. 1977 után 9 év telt el, mire újra téma lett a lapokban a kálváriája. Ekkor a férje, Gyarmati Dezső nyilatkozta azt, hogy „A feleségemet a legmocskosabb, legotrombább rágalmakkal sebesítették meg, és ezt azóta sem tudta kiheverni.”
A rendszerváltás után újra előkerült Bara Margit esete, ő is nyilatkozott az újságoknak, ám a színészi pályáját már nem folytatta. 2002-ben Kossuth-díjat kapott, amely persze csak gyenge gyógyír volt a sebekre. A férje, Gyarmati Dezső 2013-ban halt meg, ő pedig három évre rá, nyolcvannyolc éves korában aludt el örökre. A színésznő, aki az irigyek gyilkos pletykái miatt hagyta el az imádott hivatását. Nem ezt érdemelte…

3

Bárdy György

A nők kedvence, aki lezuhant a repülőgépével a fronton
Féltünk tőle, mikor a félszemű törököt, Jumurdzsákot alakította az Egri csillagokban, viszont imádtuk a hangját Máris szomszédként a Mézga családban.
Kilógott a sorból. Az ötvenes években is elegánsan járt, öltönyben, fényes cipőben, az orgánumáért pedig megőrültek a hölgyek. Lett is baja belőle, a szocialista erkölcs megsértése miatt három évre száműzték a színházakból. Nem ez volt azonban a legnagyobb gondja az élete során, hiszen csak a szerencsének köszönhette, hogy a II. világháború alatt nem halt meg az ukrán fronton.
1921-ben, Trianon után született Kispesten. Gyermekkorától a színjátszás izgatta, ám a porcelániparban dolgozó apja kezdetben azt erőltette, hogy ő is ezen a területen dolgozzon. El is ment gipszmodell készítőnek, de nem szerette. Az apja aztán faképnél hagyta a családot, amely sosem múló sebeket ejtett a fiatal Bárdy Györgyön, nem tudta megbocsátani neki a történteket. Ahogy azt sem, hogy később, kezdő színész korában sem támogatta, sőt, bántó kritikákkal illette a játékát.
Tizenhat évesen már biztosan tudta, csak a színészet érdekli. Sokszor azért ment el a Nemzeti Színházhoz, hogy az előadások után meglesse a kor ünnepelt művészeit, Csortos Gyulát, Jávor Pált vagy éppen Tímár Józsefet. Csak állt és nézte a nagyokat esténként, ami feltűnt a sztárszínészeknek. Az ünnepelt Csortos Gyula például egy elegáns lakkcipővel lepte meg a fiút, de Tímár József is leereszkedett hozzá, sőt, később országos barátságot kötöttek.
Torna, súlyemelés, tenisz
Habár pipázott, idős korában is odafigyelt az egészségére. Mindennap hajnalban kelt, tornázott, súlyt emelt, majd ha tehette, minden reggel elment minimum két órát teniszezni. Nyolcéves korától ütötte a labdát, egy ideig a Vasas első osztályú csapatának is tagja volt.
Sokáig mégis úgy tűnt, meglehet, Bárdyból nem lesz színész. Jött ugyanis a II. világháború, ő pedig az ukrán frontra került repülősként. Többször is a halál torkában járt, egy alkalommal a repülőgépe is lezuhant, ám csodával határos módon életben maradt. Haláláig kísértette az élmény, még idős korában is sokszor leizzadva ébredt, mert azt álmodta, hogy zuhan a repülőgépével.
A háborút végül túlélte és színész lett belőle. Sokat segített neki ebben a későbbi híres rendező, Várkonyi Zoltán, aki meglátta benne a tehetséget. A fiatal Bárdy hamar a nők kedvence lett, ő pedig habzsolta az életet. Az elegáns, jó humorú, csodás orgánumú férfi láttán sokan elgyengültek. Így jött egy villámházasság is az életében, feleségül vett egy jelmeztervezőt. Később mindketten rájöttek, csak érzelmi fellángolásról volt szó, s elváltak útjaik. Bárdy Margit később Nyugat-Németországba disszidált és elismert jelmeztervező lett, ő álmodta meg például a népszerű sorozat, az Orion űrhajó legénységének ruháit is.
Kezdő színészként Bárdynak szinte semmije sem volt, megesett, hogy a színház öltözőjében aludt. Ez tűnt fel Jávor Pálnak is, aki megsajnálta a fiatal színészt, és felajánlotta, hogy lakjon a Pasaréti úton található elegáns villájában, ahol kap egy saját szobát. Bárdy saját bevallása szerint kisebb megszakításokkal nyolc évet élt Jávor villájában, s örökre szívébe zárta a színészlegendát.
Kinézte magának Jumurdzsákot
Mikor Bárdy György meghallotta, hogy film készül az Egri csillagokból, végig abban reménykedett, hogy őt kérik fel Jumurdzsák szerepére. Nagyon komolyan vette, a lovasjelenetekre például az öttusa olimpiai bajnoka, Móna István készítette fel.
A csodásan induló karrier azonban egyszer csak megszakadt. 1959-ben, mikor már a Nemzeti Színház tagja volt, hivatalosan a szocialista erkölcs megsértése miatt három évre száműzték a színházi deszkákról. Nem lehetett tudni pontosan, hogy mi történt, az újságokban is csak annyi jelent meg, hogy a 12 dühös emberben Bárdy szerepét Sinkovits Imre veszi át. Bárdy György idős korában úgy emlékezett, egy fiatal lánnyal volt kapcsolata, amit nem nézett jó szemmel a pártvonalon befolyásos apja, ezért bosszúból elintézte, hogy kirúgják a Nemzetiből.
Mivel színházban nem játszhatott, végül elment Gödöllőre erdésznek, majd három év elteltével érkezett egy telefon, hogy visszatérhet a reflektorfénybe. És onnantól nem volt megállás. Szinte minden nagyformátumú magyar filmben szerepet kapott, jobbára gonosz karaktereket bíztak rá. Így lett az 1968-ban bemutatott Egri csillagokban is negatív főhős, Jumurdzsák, a félszemű török. A film országos hírnevet hozott Bárdynak, aki később a humoros oldaláról is bemutatkozhatott, Gugyerák Alajosként a fél országot megnevettette, és sokan emlékezhetnek rá a Mézga család című meséből is, ahol a magának való Máris szomszédnak adta a hangját.
Poénnak indult
Gugyerák karakterét az élet hozta, pontosabban a Madách Színház társalgója, ahol sokat időzött Tímár Józseffel. A kacagtató poénkodásnak híre ment, s hamarosan a Magyar Rádióból kérték fel, hogy immár a nagyközönséget is szórakoztassa, ne csak Tímárt.
Bárdy György kiskorától rajongott a teniszért, egy időben még azon is gondolkozott, hogy élsportoló lesz, ám a játék végül megmaradt szenvedélynek. Ugyanilyen szenvedélye volt a szivarozás és a pipázás is. Idősebb korára ismét megházasodott, hatvan felett járt már, amikor a nála több mint harminc évvel fiatalabb Lévay Mariannt feleségül vette, s csodás házasságban éltek. Bárdy az élet nagy ajándékának tartotta, hogy hatvannégy éves korában végül apa lett, ekkor született meg ugyanis Anna nevű kislánya.
2013 májusában, kilencvenkét éves korában hunyt el a színész, aki Jávor Pál villájában élt sokáig, és aki csak a gondviselésnek köszönhette, hogy megúszta a II. világháborút.

4

Básti Lajos

Szenesembert játszva élte túl a háború borzalmait
Talán Ódry Árpád, a legendás színházi ember mondta egyszer, az igazi művész olyan, mint a mesebeli madár. Magasba száll, de közben tépdesi a tollait, hogy a fájdalomtól egyre szebben énekelhessen. Fájdalomból pedig Básti Lajosnak jócskán jutott.
A hangja mély volt, a nézése olykor gyilkos, máskor meg simogató. Annyit láttunk, hogy minden szerepben alázatos és végtelenül felkészült. Azt már nem láthattuk, hogy a sors tett arról, hogy „a fájdalomtól egyre szebben énekeljen.” Mert hát milyen élet az, amikor valakit tizenévesen egyszer csak faképnél hagy az apja, miközben az édesanyja haldoklik? Mindenki tudta Keszthelyen, hogy hol van Berger Rezső rövidáru-kereskedése. És azt is hamar megtudták, hogy egy nap elutazott Budapestre, és örökre magára hagyta a családját. Ott, abban a pillanatban lett Básti Lajosból felnőtt, pedig milyen jó lett volna még egy kicsit gyereknek maradnia. Helyette nagybeteg édesanyját ápolta naphosszat, egészen a haláláig.
Orvosnak készült, de szerencsére a színjátszás felé terelte az élet. Jellemző módon, mikor a Színművészeti Akadémia felvételijén belekezdett egy Ady-versbe, annak ellenére is felvették egy versszak elmondása után, hogy erős zalai tájszólással formálta a szavakat. Felvették, mert már akkor úgy mondott verset, mint senki más. Aki ismerte, azt mondja, Básti Lajosnál kevés alázatosabb, elegánsabb, tudatosabb színészt hordott hátán a föld. A szerep ugyanis számára élet-halál kérdése volt. Amikor például Lear-királyt alakította, még orvosokkal is megnézette a próbákat, mert hitelesen akarta eljátszani a király őrületének fokozatait. A fájdalomtól aztán egyre szebben énekelt. Mert hát milyen élet az, amikor valakinek azt mondják, hogy nem léphet színpadra többé? Ugyanis vele pontosan ez történt; hiába rajongtak a nézők a fiatal Bástiért, a származása miatt nem kapott szerepeket. Senki nem értette, miért nem hagyott itt mindent, s miért nem kezdett új életet külföldön, hiszen a száműzetés előtt Londonban volt, ahol komoly karrierrel kecsegtették. Mégis maradt.
Művészszázad
A II. világháború során a kisegítő munkásszázad tagja is volt, nem önszántából. Számtalan művésszel csákányozott, lapátolt együtt. Az ő századában szenvedett többek között Alfonzó, Rodolfo és a híres jelmeztervező, grafikus és festőművész, Vogel Eric is. Básti esténként egy Shakespeare-összest olvasva próbálta tartani magában a hitet.
Utóbb, már idős korában azt mondta, biztos befutott volna olyan pályát, mint Lukács Pál, aki Paul Lukasként meghódította Hollywoodot, csillaga is van a hírességek sétányán. Mégis hazajött, mert magyar szerzők darabjaiban akart játszani és azt szerette volna, hogy a gyerekei ne daddynek szólítsák, hanem apunak… Hazajött, hogy megalázzák, munkaszolgálatra rendeljék, ahol annak örült, hogy nem vitte el valamilyen betegség. Mivel elnémították, novellákat kezdett írni, és ki is adott egy kötetet. Később soha nem beszélt arról, hogy amikor 1944-ben, az életét mentve megszökött a munkaszolgálatról, és hamis papírokat szerezve a Józsefvárosi pályaudvaron lapátolta a szenet naphosszat, addig a szerencsésebb pályatársak tapsvihar mellett játszottak a színpadon. Letaglózó…
Debreceni virágkertész
A II. világháború során hamis papírokat szerzett és a Józsefvárosi pályaudvaron lapátolta a szenet. Bódy László, debreceni virágkertészként mutatkozott be, ez a név állt a dokumentumokon is. A legenda szerint még a szenesember szerepét is elpróbálta, ráadásul minden nap szénporral kente be az arcát, hogy még véletlenül se ismerjék fel a pályaudvaron.
Básti Lajos első házassága Ferrari Violettával nagy szerelem volt, de a két ember világa végül nem ölelte át egymást, s válás lett belőle. A második feleségével, Zolnay Zsuzsával viszont a haláláig együtt élt, ennek a házasságnak a gyümölcse lett Juli és Mihály, akik igen, apának szólították… A lánya, Básti Juli mesélte egyszer, hogy nem volt azért olyan könnyű Básti Lajos gyerekeként élni, nagyon elfoglalt volt, és szigorú. Megesett, hogy ha kint túlságosan hangosan játszottak az udvaron, kikiabált, hogy fejezzék be, mert szöveget tanul vagy pihenne. Básti Juli csak később értette meg, hogy az igazi színművész nem járkál ki-be a szerepbe. Ott, mikor az ablakban állva kiabált, talán éppen már Harpagon volt a Fösvényből, vagy Oidipusz király. Básti Juli maga is ragyogó, Kossuth-díjas színésznő lett.
Básti Lajos utolsó filmes szerepe is felejthetetlen. Az Abigélben alakította Torma Gedeont, a szigorú, ugyanakkor sziklaszilárd jellemű iskolaigazgatót, zseniálisan. Pedig akkor már tudta, hogy nagy a baj, hiszen tüdőrákot diagnosztizáltak nála az orvosok. De nem foglalkozott a biológiával, a kétségekkel, a félelmekkel, hiszen akkor Torma Gedeon volt, s nem Básti Lajos. Az Abigélt már nem láthatta, a bemutató előtt halt meg, csupán hatvanöt éves korában. A felesége jóval fiatalabb volt, mégsem házasodott újra. Azt mondta, egy olyan karizmatikus ember után, mint Básti Lajos, a többi férfi csak kabátgomb.
Azt hiszem, kikészítették már
Már idős korában mesélte, hogy a háború alatt egy alkalommal az óvóhelyre menekült, de zsidó származása miatt végzetes lehetett volna, ha felismerik. Az óvóhelyen két nő ült vele szemben, s egyszer csak a következőket hallotta: „A Páger persze a kedvencem, meg az a Básti is elég jó volt, de azt hiszem, kikészítették már.” Majd a nő, aki az ominózus mondatot kiejtette a száján, hosszan nézni kezdte a szenesembernek maszkírozott Bástit. Sosem derült ki, hogy felismerte-e, ám a színész elszámolt az életével, hiszen az utcákon mindenhol nyilasok masíroztak, percek alatt érte jöttek volna, ha a nő szól nekik.
Hatvanöt évet adott neki a sors. Még néztük volna a színházban, még néztük volna a televízióban és hallgattuk volna, ahogyan verset mond. De az élet másképp akarta. 1977. június elsején, a fájdalomtól oly szépen éneklő mesebeli madár örökre elhallgatott…