kedves Olvasó a 25 szelfi az Árpád-korból és a 25 szelfi a török korból című kötetek folytatását tartja a kezében. Ezúttal a török kiűzése utáni 130 év szereplőinek szelfijeit láthatjuk, részben magyarokét, részben olyan nem magyarokét, akik valamilyen módon részesei voltak a Kárpát-medence történelmének. Akad közöttük olyan, aki csak látogatóba jött, és hatással voltak rá az itteniek – és viszont. Van, aki messze földről érkezve itt telepedett le, és van, aki innen menekült el. Híres emberek éppúgy szerepelnek önportréikkal, mint névtelen hétköznapiak, akiknek így nevét és személyiségét is utólag kellett kitalálni. De szép számmal találunk olyan szereplőket is e kötet oldalain, akik uralkodtak e térség fölött.

Nők és férfiak, gyerekek és felnőttek, katonák és művészek, grófok és parasztok, halászok és főhivatalnokok, írók, színészek és muzsikusok hemzsegnek itt posztjaikkal és okosabb vagy butább, lelkes vagy haraggal trollkodó kommentjeikkel. A képeken szerepelnek állatok és ételek, csoportok és tükörbe fotózó magányosok, sebtében jól-rosszul „lekapott” menő híres emberek is. Két esetben ezúttal is képregény szakítja meg a szelfik sorát, két érdekes uralkodó sztorija.

A kommentekben ezúttal is a mai szleng különböző rétegei keverednek a köznyelvi és régi szófordulatokkal. De nem pont ugyanúgy, mint az előző kötetekben: a változatosság kedvéért néhány fejezetben a szleng visszahúzódott és több teret hagyott a régiek nyelvének, ami a mai olvasónak szintén szórakoztató lehet.

Az első képregény 1686-tól indul, a legutolsó képet pedig 1828-ban „lőtték”. Így az első 6-8 fejezet még inkább csak közelíti a címben jelzett felvilágosodás korát, hogy aztán annál több reménykedés következzen a tudás fényének terjedéséről, a világ megjavulásáról.

Az illusztrációkat a páratlan humorú Rátkai Kornél készítette, sőt ezúttal az egyik képen őt magát is megtalálhatja az, aki ügyesen keres. A kötet nem jöhetett volna létre a szerkesztő, Szabó Lea kreatív ötletei és kitartó javító munkája, illetve Balázs Eszter Anna főszerkesztő bábáskodása nélkül. A szakmai hitelesség fölött ezúttal Nagy Mariann történész őrködött, energiát nem kímélő szenvedéllyel, lelkiismeretességgel. Sokat segítettek kollégám, Repárszky Ildikó észrevételei és feleségem, Zaccomer Mária támogatása is. Mindannyiuknak köszönettel tartozom.

Lőrinc László

Lőrinc László történelem- és drámatanár, számos történelemtankönyv, segédkönyv és történelmi cikk szerzője, a legendákat cáfoló tenyleg.com oldal elindítója és szerkesztője.

2

ár katonailag elbukott, hosszú időre kiható, jelentős politikai eredményeket ért el az 1703 és 1711 között vívott szabadságharc. Fővezére, II. Rákóczi Ferenc felmenői és rokonai az ország leggazdagabb főurai voltak. Számos erdélyi fejedelmet, Habsburg-ellenes összeesküvőt találunk közöttük – anyai ágon a törökverő hadvezér, Zrínyi Miklós is a családhoz tartozott. Mostohaapja, Thököly Imre és anyja, Zrínyi Ilona a törökkel szövetségben harcolt I. Habsburg Lipót ellen a magyar nemesek jogaiért és a protestáns vallásszabadságért. A Habsburg-ellenes felkelésekben részt vevő katonákat kurucoknak hívták.

Miután Lotaringiai Károly a keresztény seregek élén bevette Budát a töröktől (1686), alvezérei Munkácsot is ostromolni kezdték. A munkácsi várat Zrínyi Ilona a törökök szövetségeseként, de azok segítsége nélkül védte két éven keresztül. Munkács végül elesett, Ilona gyermekeit pedig, Júliát és Ferencet elszakították tőle, és külön-külön, katolikus, udvarhű szellemben nevelték. Ferenc soha többé nem látta az anyját. Zrínyi Ilona követte férjét törökországi száműzetésébe.

A kormányzat a költséges felszabadító háború után a jobbágyadók megsokszorozásával próbálta pótolni a kiesett bevételeket, a protestánsokat pedig új lendülettel üldözte. A feleslegessé vált végváriak tömegei maradtak megélhetés nélkül. Az ország gyors átalakuláson ment át, és az ezzel járó nehézségek minden réteget sújtottak. Ferenc az egyik leggazdagabb katolikus magyar földbirtokos volt, de neveltetése ellenére hamar felismerte a problémákat. Politikai pályafutása a képregényben láthatók szerint alakult: szervezkedni kezdett Bécs ellen, amiért
börtönbe került, onnan felesége szöktette ki, majd Lengyelországba menekült. Innen szólította haza a felkelés élére jobbágya, Esze Tamás.

A felkeléshez remek alkalmat nyújtott, hogy kirobbant a Habsburgok háborúja a franciákkal (spanyol örökösödési háború: 1701‒1714). Ezért az országból kivonták a császári-királyi hadsereget, hogy a franciák ellen vessék be. Mikor tehát Rákóczi hazatért, és a felkelők élére állt, gyenge ellenállásba ütközött. 1705-re az ország nagy részét elfoglalta, és külön Erdély, illetve Magyarország fejedelmévé választották. Szinte a semmiből kellett a néptelen országban fegyelmezett hadsereget szerveznie, felszerelni és ellátni őket. Tisztjei nemesek, míg közkatonái jobbágyok voltak – ennek a két csoportnak az összebékítése különösen nehéz feladat volt. A harcoló jobbágyoknak felszabadítást ígért. (A témához lásd még a 25 szelfi a török korból c. kötet Bocskai István megkoronázása fejezetét.) Már ez sem tetszett a magyar nemesek egy részének, de amikor 1707-ben bevezette a nemesi adózást, hogy így fedezze a háború költségeit, az még többeket fordított ellene. A Trencsén melletti nagy katonai vereség pedig (1708) a jobbágykatonák hazaszivárgását idézte elő. Gazdaságilag is egyre nehezebb lett a helyzet. 1711 nyarára az ország északkeleti sarkába szorultak vissza a kurucok, a labancok teljes győzelme csak hónapok kérdése volt.

Az új király, III. Károly (uralkodott: 1711‒1740) tartós megegyezést akart kötni, ezért kivételes és teljesen szokatlan mértékű engedményeket tett a szatmári béke érdekében: elfogadta a rendi berendezkedést, a magyar országgyűlés részvételét a törvényhozásban, a protestánsok vallásgyakorlatát, és csökkentette az adókat. Rákóczi távollétében a kuruc tárgyalófél, Károlyi Sándor elfogadta viszont, hogy a magyar király és erdélyi fejedelem III. Károly lesz, és trónját sorban öröklik a leszármazottai. Ezzel megkezdődött a békés építkezés és gyarapodás évszázada.

3

Rákóczi-szabadságharc végén, 1709-től 1712-ig pestis dúlt az országban. Míg a harcokban kb. 80 ezer ember esett el, addig a betegségbe ötször annyian, 410 ezren haltak bele, ami a lakosság nagyjából 10%-a volt. (Összehasonlításul: a 2. világháborúban a hazai lakosság 6,5%-a vesztette életét, a koncentrációs táborokban megölt magyar zsidóságot is beleszámolva.)

Magyarországra a betegség török területek felől érkezett, és elsősorban patkányok bolhái terjesztették a kórokozó baktériumokat. A megbetegedés lázzal, orrvérzéssel, imbolygó járással, fejfájással, a végtagok fájdalmával kezdődött, amit nem ritkán félrebeszélés és önkívületi állapot kísért. A betegeket meg lehetett ismerni a testüket ellepő kékesfekete, nagy foltokról: ezek megduzzadt, bevérzett nyirokcsomók voltak főleg hónaljban, combtőnél, nyakon, de a test más pontjain is. Az 1710-re berobbanó járvány miatt a kuruc katonák nem mertek a falvakban megszállni, ezért télen is inkább a szabad ég alatt táboroztak. Ha elhagyott falvat találtak, a házakat elbontották, a törmeléket pedig elégették, így akadályozva meg a fertőzés továbbterjedését.

Az eseményekről szóló kommentek (a Tisza-szigetre menekülő egriek és generálisok, a bujkáló Bercsényi, Rákóczi szolgálóinak halála, szétszéledő katonaság, a hatóságok és az orvosok gyógymódjai) a korabeli valóságot tükrözik. A küszöbön meghaló szolgáló története azonban későbbi. Rákóczi Ferenc törökországi emigrációjában, 1729-ben történt, ahol a bujdosó fejedelem maga is elkapta az újra támadó betegséget, de túlélte. Híres íródeákját, Mikes Kelement viszont 32 évvel később a pestis egy újabb hulláma elragadta.

A betegség Magyarországra is többször visszatért, nyomai ma is mindenhol láthatók az országban: egy-egy járvány elmúltával a városok hálából Szentháromság-szobrokat emeltek, tetejükön az Atya, Fiú, Szentlélek ábrázolással, alattuk különböző szentekkel, akiknek fontos szerepet tulajdonítottak a járvány legyőzésében. Csak Pesten, Budán és Óbudán fél tucat ilyen barokk Szentháromság-szobrot állítottak a 18. században, de az ún. Mária-oszlopok is a pestisjárványokra emlékeztetnek. A budai Mátyás-templom elé került szoboregyüttes felállítását az 1691-es pestis után határozták el, de mire elkészült (1706), már jött is az újabb hullám, amitől az emlékmű nem védte meg a budaiakat. Ezért 1713-ban nagyobbat állítottak, ez látható ma is a Várnegyedben, a Szentháromság téren.

A kommentelő lengyel Elżbieta Helena Sieniawska grófnő Rákóczi szerelme volt, egyben összekötője szövetségeseivel, a francia királlyal és az orosz cárral. A szabadságharc idején Rákóczi végig levelezést folytatott a hölggyel, akit „korona nélküli királynőnek” is neveztek a kortársak. Befolyását tehetségének és a legmagasabb lengyel katonai tisztséget betöltő férjének köszönhette. Rákóczi akkor ismerkedett meg a házaspárral, amikor 1701-ben bécsújhelyi börtönéből Lengyelországba menekült, és ők befogadták. Rákóczi is házas volt, de kapcsolatát megszakította a Bécsben maradt feleségével.