2015-ben 150 ország vezetője fogadta el az ENSZ fenntartható fejlesztési céljait – egy olyan tervezetet, amely élhetőbb jövőt hivatott biztosítani mindannyiunk számára. 17 pontot fogalmaztak meg, amelyek segítségével a civilizáció teljes átalakulását célozták meg 2030-ig.
Ezek a célok a hétköznapjainkat is alapjaiban határozzák meg: az elmúlt időszakban nemcsak a vásárlók lettek tudatosabbak, hanem az etikus működésű munkahelyek is új kihívásokkal szembesültek.
Mi a Bookline-nál pontosan tudjuk, hogy piacvezetőként kötelességünk jó példát mutatni. Ahogyan azt is, hogy a happy endért mindig keményen meg kell dolgozni. Az utóbbi években számos olyan döntést hoztunk, amelyekkel belső működésünket és szolgáltatásainkat is egy fenntarthatóbb pályára állítottuk.
Ismerd meg eddigi eredményeinket, és azokat a területeket, ahol még fejlődni szeretnénk!

KÖRNYEZETKÍMÉLŐ MEGOLDÁSOK

Mit teszünk, amikor megrendelsz egy könyvet?

A megrendelt könyveidet kizárólag FSC-minősítést kapott dobozokba csomagoljuk. Ez azt jelenti, hogy a doboz anyagául szolgáló papír 100%-ban olyan fenntartható erdőgazdálkodásból származik, amelyet az Erdőgazdálkodási Tanács is akkreditált.
Tudtad? Egyre több kiadó használ fenntartható erdőkből származó papírt a könyveihez.

Kevesebb CO2, és te is jól jársz!

Vásárlóinkat szeretnénk arra biztatni, hogy személyesen vegyék át rendeléseinket, ezzel is csökkentve egy-egy csomag karbonlábnyomát. Bookline boltjainkban ennek érdekében ingyenessé tettük az átvételt, a rendeléseket átkötve, csomagolás nélkül adjuk át.
Amit még tervezünk keressük az alternatív kiszállítási módokat, amelyekkel tovább csökkenthetjük a károsanyag-kibocsátást.

Fenntartható körforgásban a könyvek

Hiszünk benne, hogy a könyv nem egyszer használatos. 2021-ben indítottuk útjára a Bookline Lapozó könyvcserepontokat, amelyekkel országszerte 10 helyen találkozhatnak az olvasók. A Lapozóknál bárki leteheti megunt, helyhiány miatt feleslegessé vált könyveit, mások pedig egy másik könyvért cserébe térítésmentesen elvihetik azokat. A célunk, hogy a máskülönben olvasatlan, porosodó kötetek egy fenntartható körforgásba kerüljenek, és az állandó csere révén új otthonra és új olvasókra találjanak.

Üzleteink nem csak kívülről zöldek

A Bookline Móricz kávézója kezdetek óta környezetkímélő poharakkal, szívószálakkal és csomagolódobozokkal dolgozik, a fennmaradó hulladékot pedig szelektíven kezeli. Üzletünkben bármikor ingyen megtöltheted kulacsodat, műanyagzacskók helyett pedig egyedi designnal készült vászontáskákat kínálunk.

Megválogatjuk a partnereinket

Együttműködő partnereink kiválasztásakor arra törekszünk, hogy támogassuk a hazai mikrovállalkozásokat, legyen szó akár fiatal divattervezőkről, akár a kávézónk alapanyagait szolgáltató pörkölőüzemről vagy gazdaságról.

EDUKÁCIÓ

Olvasókat nevelünk

Az UNICEF-fel együttműködésben 2014-ben indítottuk útjára a Szívünk Rajta gyerekkönyvalánló programot. A kezdeményezés 7 éven át működött sikeresen, 2022-ben pedig számtalan szükségessé vált finomhangolás és korszerűsítés után Bookline Kids néven indítottuk újra a programot. A Bookline Kidsen független zsűri által kiválasztott, minőségi gyerekkönyvek között válogathatnak a szülők a gyermek életkora és érdeklődési köre szerint, felkért gyermekpszichológusaink pedig azokat a köteteket kutatják fel, amelyek segíthetnek a kicsiknek a nehéz, váratlan élethelyzetek feldolgozásában.

Szívügyünk a kultúra

Hiszünk abban, hogy az olvasás segít a mentális egészség megőrzésében, a könyveknek pedig nélkülözhetetlen szerepe van az élethosszig tartó tanulásban. Ezért vagyunk a kezdetek óta fő támogatói a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásárnak, az ország legnagyobb alulról felépített könyves fesztiváljának. Az évente kétszer megrendezett fesztivál mellett a folyamatos olvasásnépszerűsítési törekvéseinket segíti a Könyves Magazin is, amelynek fő stratégiai partnerei vagyunk.

A felnőtteket is tanítjuk

2020 novemberében nagyszabású edukációs kampányba kezdtünk, amelyben elsősorban a felnőtt olvasóközönség számára gyűjtöttünk össze könyveket és egyéb tartalmakat a fenntarthatóságról. A fenntarthatóság fogalmát már ekkor is tágan értelmeztük: a környezetvédelem mellett legalább olyan hangsúlyosan jelent meg a nemi egyenjogúság, a mentális egészség, vagy épp minőségi oktatáshoz való jog.

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS

Kötelességünk segíteni

Rendszeresen juttatunk el könyvcsomagokat olyan helyekre, ahol már egy-egy új mesekönyv is nagy segítség. Támogatottaink között szerepelnek könyvtárak, iskolák, gyermekotthonok és nehéz körülmények között élő családok.

Arra biztatunk, hogy velünk együtt segíts

Vásárlás közben te is találkozni fogsz adományozási programunkkal. Gyűjtéseinket olyan szervezetek, egyesületek és alapítványok számára tartjuk fenn, amelyek a társadalmi egyenlőtlenség felszámolását és a nehéz helyzetek enyhítését, orvoslását tűzték ki célul: a Baptista Szeretetszolgálattól kezdve a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványon és a Gyermekgyógyítók Hálózatán át a Magyar Élelmiszerbank Egyesületig.

Figyelünk a fontos témákra

A Bookline Könyvek sorozatban rendszeresen jelentetünk érzékeny és értő könyveket aktuális problémákról. Büszkék vagyunk rá, hogy teret adhattunk kiváló újságírók tényfeltáró munkáinak (Munk Veronika: Kéjutca, Földes András: Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk?, Kovács Bálint: Puszild meg), tabutémákat érinthettünk (Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van), rendszeresen publikálhatjuk Polgár Judit edukációs könyveit (Legyél te is bajnok, Kalandozások a sakktáblán), és segíthetjük az olvasókat lelki egészségük megőrzésében (Herendi Kata, Szabó Eszter Judit: 20 önismereti kérdés és válasz). Mindezek mellett pedig olyan nemzetközi sztárszerzők gondolatait juttathattuk el a magyar olvasókhoz, mint Malala Yousafzai vagy Melinda Gates.

ZÖLD ROVAT

Elérhető tudás

A Könyves Magazinnal közösen indítottuk el 2022-ben a Zöld rovatot, ahol nemcsak a fenntarthatósághoz kapcsolódó legfontosabb híreket találod meg, hanem a könyves világ témához kapcsolódó újdonságait, fontos mérföldköveit, hiánypótló hazai és külföldi kiadványait is megismerheted.

Katt ide és már olvashatod is őket!

Minél többet foglalkozunk a fenntarthatósággal, annál több kérdéssel találjuk szembe magunkat. Litkai Gergely Zöld podcastja szakértőkkel járja körbe a legfontosabb témákat. Ha közhelyek helyett komplex válaszokra, tévhitek helyett tényekre vágysz, ha szeretnéd mélyebben is megérteni napjaink legfontosabb kihívásait, hallgass bele a beszélgetéssorozatba!

Érdekel

Minden sorral közelebb egy fenntarthatóbb jövőhöz

Hiszünk benne, hogy az olvasás segíthet jobbá tenni a világot körülöttünk. Az alábbi listába olyan könyveket gyűjtöttünk össze, amelyek a hitelesen dolgozzák fel a fenntarthatóság kulcsfogalmait: a klímavédelmet, az élethosszig tartó tanulást, a testi-lelki egészséget, a nemek közti egyenlőséget.

könyv
Peter Wohlleben: A természet jelbeszéde könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

könyv
Peter Wohlleben: A természet rejtett hálózata könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

könyv
Peter Wohlleben: A fák titkos élete könyv

Online ár:

3 655 Ft

Eredeti ár: 4 299 Ft

könyv
Richard Powers: Égig érő történet könyv

Online ár:

4 208 Ft

Eredeti ár: 4 950 Ft

könyv

Akciós ár:

2 640 Ft

Online ár: 2 805 Ft

Eredeti ár: 3 299 Ft

könyv

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

könyv
Óvd a bolygót! - Szemét könyv

Online ár:

3 392 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

könyv

Online ár:

3 325 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

könyv
Patricia Mennen: Így óvd a környezetet könyv

Online ár:

2 954 Ft

Eredeti ár: 3 475 Ft

könyv

Online ár:

2 117 Ft

Eredeti ár: 2 490 Ft

könyv
David Attenborough: Egy élet a bolygónkon könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

könyv
Bill Gates: Hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát? könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

könyv
Dr. Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus könyv

Online ár:

3 315 Ft

Eredeti ár: 3 900 Ft

könyv
Suzanne Simard: A bölcs erdő titkai könyv

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

könyv
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger könyv

Online ár:

3 307 Ft

Eredeti ár: 3 890 Ft

könyv
Alastair Fothergill, Keith Scholey: A mi bolygónk könyv

Online ár:

7 565 Ft

Eredeti ár: 8 900 Ft

könyv
Pokorny Lia: Holnapra is marad könyv

Online ár:

5 216 Ft

Eredeti ár: 5 490 Ft

könyv
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei könyv

Online ár:

4 208 Ft

Eredeti ár: 4 950 Ft

könyv

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

könyv
Bea Johnson: Zero Waste otthon könyv

Online ár:

3 375 Ft

Eredeti ár: 3 970 Ft

könyv
Elina Hirvonen: Elfogy az idő könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

könyv
Hanane Kai, Louise Spilsbury: Beszélgessünk róla! - Bolygónk védelme könyv

Online ár:

1 890 Ft

Eredeti ár: 2 100 Ft

könyv
Maja Lunde: Kékség könyv

Online ár:

3 396 Ft

Eredeti ár: 3 995 Ft

könyv
Yoko Tawada: Egy jegesmedve emlékiratai könyv

Online ár:

3 150 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

könyv
Mesék a csodakertről könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

könyv
David Wallace-Wells: Lakhatatlan Föld könyv

Online ár:

3 817 Ft

Eredeti ár: 4 490 Ft

könyv
Paul Hawken: Visszafordítható könyv

Online ár:

5 517 Ft

Eredeti ár: 6 490 Ft

könyv
Wu Ming-yi: Rovarszemű ember könyv

Online ár:

2 975 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

könyv

Akciós ár:

2 392 Ft

Online ár: 2 542 Ft

Eredeti ár: 2 990 Ft

könyv
Nógrádi Gábor: Segítség, ember! könyv

Online ár:

2 550 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

könyv

Akciós ár:

1 820 Ft

Online ár: 2 210 Ft

Eredeti ár: 2 599 Ft

könyv
Salamon Magda: Egy csipet józan íz könyv

Online ár:

4 275 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

könyv
Maja Lunde: A méhek története könyv

Online ár:

3 396 Ft

Eredeti ár: 3 995 Ft

könyv

Akciós ár:

4 543 Ft

Korábbi ár: 4 543 Ft

Eredeti ár: 6 490 Ft

könyv

Online ár:

2 250 Ft

Eredeti ár: 2 499 Ft

könyv

Akciós ár:

3 192 Ft

Korábbi ár: 3 192 Ft

Eredeti ár: 3 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára