Tolnai Ottó szerző

Tolnai Ottó

1940. július 5-én született Magyarkanizsán. 1955–1959 között a zentai magyar gimnázium tanulója, 1956-tól publikál rövidprózát, 1960-tól verseket. 1959-től az újvidéki Magyar Tanszék hallgatója. 1961-tól az Újvidéken megjelenő Ifjúság hetilap Symposion című művészeti mellékletének szerkesztője. Első verseskötete, a Homorú versek megjelenésének évében, 1963-ban Zágrábba költözik, filozófiai tanulmányokat folytat. 1964-ben megjelenik az Új Symposion folyóirat, melynek 1974-ig szerkesztője. 1969–1972 között a folyóirat főszerkesztője. A cenzúra, vádemelés, bírósági ítélet következtében le kell mondania a lap vezetéséről. 1974–1994 között az Újvidéki Rádió művelődési műsorainak szerkesztője, képzőművészeti kritikusa. 1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja. A szövetségnek, amely az államalakulattal egyidőben felbomlott, ő volt utolsó elnöke. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja. 1992-től a Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője. 1994-től Palicson él. 2004–2005-ben egyéves DAAD ösztöndíjjal Berlinben tartózkodott. Díjai: 1967 – Híd-díj 1980 – Híd-díj 1988 – Szirmai-díj 1988 – Mikes Kelemen-díj 1991 – Üzenet-díj 1991 – József Attila-díj 1992 – Kortárs nívódíj 1992 – Az Év Könyve Jutalom 1993 – Ady Endre-díj 1994 – Alföld-díj 1995 – Déry Tibor-jutalom 1997 – Bodrogvári Ferenc-díj 1997 – Füst Milán-jutalom 1999 – Weöres Sándor-díj 1999 – Bezerédj-díj 2000 – A Köztársasági Elnök Aranyérme 2000 – Radnóti Miklós-díj 2001 – Mediawave-díj a Párhuzamos Kultúráért 2004 – Magyar Irodalmi Díj 2007 – Todor Manojlovic-díj (Szerbia) 2007 – Kossuth-díj 2009 – ARTISJUS Irodalmi Fődíj 2009 – Bosanski Stecak (Szarajevó) forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum (www.pim.hu)

Tolnai Ottó művei

Tolnai Ottó: Szeplőtelen kis gépek csöpp fejedelmi jelvények könyv
könyv

Szeplőtelen kis gépek csöpp fejedelmi jelvények

Forum Könyvkiadó, 2010

A hetvenéves Kossuth-díjas költő 1968-ban írt versciklusának reprint kiadása a kötet, amely Bányai János, az egykori előszó-, ma pedig ut...

Online ár:

1 796 Ft

Eredeti ár: 1 890 Ft

Tolnai Ottó: Világpor könyv
könyv

Világpor

Jelenkor Kiadó, 2016

ezt az órjás mákszín pulóvert a mostoha nagytatától örököltem még ivan fia küldte neki augsburgból malomszerelő volt a megboldogult s...

Online ár:

2 850 Ft

Eredeti ár: 2 999 Ft

Tolnai Ottó: Gogol halála - Virág utca 3 könyv
könyv

Gogol halála - Virág utca 3

Jelenkor Kiadó, 2016

Mondom, éhen halt. Nem tudom pontosan idézni, csak a végét: Utolsó szavai ezek voltak: A létrát A létrát! Tíz éve meg a létrára nem emlé...

Online ár:

3 325 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

könyv

Szeméremékszerek - A két steril pohár

Jelenkor Kiadó, 2018

"Az idei év egyik irodalmi szenzációjának ígérkezik Tolnai Ottó új könyve, a Szeméremékszerek prózafolyamának első kötete, A két steril p...

Akciós ár:

1 750 Ft

Online ár: 3 325 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 2. könyv
könyv

Szeméremékszerek 2. - Az úr pantallója

Jelenkor Kiadó, 2021

A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018) búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művész...

Online ár:

3 150 Ft

Eredeti ár: 3 499 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 3. könyv
könyv

Szeméremékszerek 3. - A fröccsöntés kora

Jelenkor Kiadó, 2022

A két steril pohár és Az úr pantallója után a Szeméremékszerek prózafolyamának harmadik kötetében tovább gyarapodnak az ÚJ TOLNAI VILÁGLE...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Tolnai Ottó: Gogol halála - Virág utca 3 antikvár
antikvár

Gogol halála - Virág utca 3

Jelenkor Kiadó

Mondom, éhen halt. Nem tudom pontosan idézni, csak a végét: Utolsó szavai ezek voltak: A létrát A létrát! Tíz éve meg a létrára nem emlé...

1 590 Ft - 2 590 Ft

Tolnai Ottó: Nem könnyű antikvár
antikvár

Nem könnyű

Jelenkor Kiadó, 2017

Tolnai Ottó életműsorozatának harmadik kötetébe 2011 és 2017 között írt verseit gyűjtötte egybe és komponálta "kései kísérleti költészete...

2 490 Ft - 2 990 Ft

Tolnai Ottó: Balkáni babér antikvár
antikvár

Balkáni babér

Jelenkor Kiadó, 2014

Tolnai Ottó költészetét a hatvanas évektől építi, Belgrád, Budapest és Bácska vonzásában olyan új nyelvet alkotott, melyet valóban el kel...

1 290 Ft - 2 020 Ft

Tolnai Ottó: Cápácskám: apu! antikvár
antikvár

Cápácskám: apu!

Fórum Könyvkiadó, 1989

6 790 Ft - 6 890 Ft

Tolnai Ottó: Elefántpuszi antikvár
antikvár

Elefántpuszi

Forum Könyvkiadó, 1982

6 990 Ft - 7 990 Ft

Tolnai Ottó: Kékítőgolyó antikvár
antikvár

Kékítőgolyó

Kortárs Kiadó, 1994

3 790 Ft - 3 900 Ft

Tolnai Ottó: Költő disznózsírból antikvár
antikvár

Költő disznózsírból

Kalligram Könyvkiadó, 2004

Ha már itt tartok, Tolnai Ottónál tartok: az elmúlt napokban hallhattuk délutánonként a rádióban nagy beszélgetés−sorozatát, amelye...

3 000 Ft - 4 800 Ft

Tolnai Ottó: Prózák könyve antikvár
antikvár

Prózák könyve

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Forum Könyvkiadó, 1987

Online ár:

4 990 Ft

Tolnai Ottó: Rothadt márvány antikvár
antikvár

Rothadt márvány

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kijárat Kiadó, 1997

Jugoplasztika

Online ár:

4 990 Ft

Tolnai Ottó: Versek könyve antikvár
antikvár

Versek könyve

Széphalom Könyvműhely, 1992

2 890 Ft - 2 990 Ft

Tolnai Ottó: Világpor antikvár
antikvár

Világpor

ezt az órjás mákszín pulóvert a mostoha nagytatától örököltem még ivan fia küldte neki augsburgból malomszerelő volt a megboldogult s...

1 780 Ft - 2 500 Ft

Tolnai Ottó: Virág utca 3 antikvár
antikvár

Virág utca 3

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Forum Könyvkiadó, 1983

Online ár:

4 990 Ft

Tolnai Ottó: Wilhelm-dalok antikvár
antikvár

Wilhelm-dalok

Jelenkor Kiadó, 1992

A Wilhelm-dalok 1992-ben jelent meg először, s az elmúlt évtizedekben a Tolnai-életmű kultikus darabjává vált. A versekből építkező regén...

9 890 Ft - 9 990 Ft

Tolnai Ottó: A pompeji szerelmesek antikvár
antikvár

A pompeji szerelmesek

Alexandra Kiadó, 2007

Tolnai Ottó új kötete nagy író válogatás a szerző 1999 és 2006 között született prózáiból. A tíz fejezet szinte lépésről lépésre vezeti b...

1 990 Ft - 2 090 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek antikvár
antikvár

Szeméremékszerek

Jelenkor Kiadó, 2018

"Az idei év egyik irodalmi szenzációjának ígérkezik Tolnai Ottó új könyve, a Szeméremékszerek prózafolyamának első kötete, A két steril p...

1 990 Ft - 2 990 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 2. antikvár
antikvár

Szeméremékszerek 2.

Jelenkor Kiadó

A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018) búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művész...

2 390 Ft - 2 700 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 3. antikvár
antikvár

Szeméremékszerek 3.

Jelenkor Kiadó, 2022

A két steril pohár és Az úr pantallója után a Szeméremékszerek prózafolyamának harmadik kötetében tovább gyarapodnak az ÚJ TOLNAI VILÁGLE...

4 460 Ft - 4 600 Ft

Tolnai Ottó: Gogol halála antikvár

4 990 Ft - 6 990 Ft

Tolnai Ottó; Szegő György: Valkó László antikvár

2 890 Ft - 3 000 Ft

Tolnai Ottó: Szeplőtelen kis gépek csöpp fejedelmi jelvények antikvár
antikvár

Szeplőtelen kis gépek csöpp fejedelmi jelvények

Szófia Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Forum Könyvkiadó, 2010

A hetvenéves Kossuth-díjas költő 1968-ban írt versciklusának reprint kiadása a kötet, amely Bányai János, az egykori előszó-, ma pedig ut...

Online ár:

1 280 Ft

Tolnai Ottó: Rokokokokó antikvár
antikvár

Rokokokokó

Oskola Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Forum, 1986

Online ár:

9 990 Ft

Tolnai Ottó: Gogol halála - Virág utca 3 e-Könyv
e-Könyv

Gogol halála - Virág utca 3

Jelenkor, 2017

Mondom, éhen halt. Nem tudom pontosan idézni, csak a végét: Utolsó szavai ezek voltak: A létrát A létrát!Tíz éve meg a létrára nem emléke...

Online ár:

2 290 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek e-Könyv
e-Könyv

Szeméremékszerek

Jelenkor, 2018

Az idei év egyik irodalmi szenzációjának ígérkezik Tolnai Ottó új könyve, a Szeméremékszerek prózafolyamának első kötete, A két steril po...

Online ár:

2 290 Ft

Tolnai Ottó: Nem könnyű e-Könyv
e-Könyv

Nem könnyű

Jelenkor, 2017

Tolnai Ottó életműsorozatának harmadik kötetébe 2011 és 2017 között írt verseit gyűjtötte egybe és komponálta „kései kísérleti költészete...

Online ár:

2 290 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 2. e-Könyv
e-Könyv

Szeméremékszerek 2.

Jelenkor, 2021

A Szeméremékszerek prózafolyamának első kötetében (A két steril pohár, 2018) búcsút vettünk a déli határsávból-őrizetből szabaduló művész...

Online ár:

2 299 Ft

Tolnai Ottó: Szeméremékszerek 3. e-Könyv
e-Könyv

Szeméremékszerek 3.

Jelenkor, 2022

A két steril pohár és Az úr pantallója után a Szeméremékszerek prózafolyamának harmadik kötetében tovább gyarapodnak az ÚJ TOLNAI VILÁGLE...

Online ár:

3 899 Ft

Tolnai Ottó: A tengeri kagyló könyv
könyv

A tengeri kagyló - Kisregély

Forum Könyvkiadó, 2011

Tolnai Ottó regénye a személyesség és öntapasztalás legizgalmasabb mozzanatait aknázza ki. Az életmű jellegzetességeit idézve jeleníti me...

Online ár:

1 995 Ft

Eredeti ár: 2 100 Ft

Tolnai Ottó: Wilhelm-dalok könyv
könyv

Wilhelm-dalok

Jelenkor Kiadó, 2024

A Wilhelm-dalok 1992-ben jelent meg először, s az elmúlt évtizedekben a Tolnai-életmű kultikus darabjává vált. A versekből építkező regén...

Bevezető ár:

5 040 Ft

Eredeti ár: 6 299 Ft

Tolnai Ottó: Kalapdoboz - Képzőművészeti írások könyv
könyv

Kalapdoboz - Képzőművészeti írások

2013

Tolnai Ottó reprezentatív könyve kiválasztott alkotói teljesítményekről szól. Számtalan nyitott irány, változatlan konstrruált és dekonst...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Balkáni babér könyv
könyv

Balkáni babér

Jelenkor Kiadó, 2001

Tolnai Ottó költészetét a hatvanas évektől építi, Belgrád, Budapest és Bácska vonzásában olyan új nyelvet alkotott, melyet valóban el kel...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Wilhelm-dalok könyv
könyv

Wilhelm-dalok - AVAGY A VIDÉKI ORFEUSZ

Jelenkor Kiadó, 2009

Aligha csak Tolnai Ottó költészetében jelentett gyökeres fordulatot Wilike felfedezése. Az új magyar költészet egyik ősalakjává nőtt ez a...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Balkáni babér könyv
könyv

Balkáni babér

Jelenkor Kiadó, 2014

Tolnai Ottó költészetét a hatvanas évektől építi, Belgrád, Budapest és Bácska vonzásában olyan új nyelvet alkotott, melyet valóban el kel...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Nem könnyű könyv
könyv

Nem könnyű

Jelenkor Kiadó, 2017

Tolnai Ottó életműsorozatának harmadik kötetébe 2011 és 2017 között írt verseit gyűjtötte egybe és komponálta "kései kísérleti költészete...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben - Regény versekből könyv
könyv

Ómama egy rotterdami gengszterfilmben - Regény versekből

ZETNA, 2006

Ez a többszólamú, jellegzetesen "tolnais" hosszúvers a korábbi Ómama-versek, de ezzel együtt a szerző egész költészetének és jól ismert k...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Grenadírmars könyv
könyv

Grenadírmars - egy kis ízelt opus

ZETNA, 2008

E prózafüzér friss adaléka az épülő Új Tolnai Világlexikonának. Grenadírmars az ínyenc olvasónak, amelynek hozzávalóit a szerző folyamato...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Világítótorony eladó - Festettvíz-próza könyv
könyv

Világítótorony eladó - Festettvíz-próza - FESTETTVÍZ-PRÓZA

ZETNA, 2010

Tolnai azúr ihletésű szövegeinek autobiografikus sommája ez az irodalmi nagyesszé. Alakjai a szerzőhöz hasonlatosan megszállottjai az Adr...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Szög a nadírban könyv
könyv

Szög a nadírban

A könyvheti kötetben Tolnai Ottó műve található: Versbe szedtem a naplót, végre a Wilhelmdalokon is túlnanra léphettem, észre sem véve, ...

Előjegyezhető

Domonkos István; Fehér Kálmán; Tolnai Ottó: Dolerony könyv
könyv

Dolerony

A három költő Dolerony-verse a modernitás poétikájától már messzire került, de az avantgárd poétikájával szemben is bizalmatlan költők "ú...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó: Költő disznózsírból - Egy rádióinterjú regénye könyv
könyv

Költő disznózsírból - Egy rádióinterjú regénye

Ha már itt tartok, Tolnai Ottónál tartok: az elmúlt napokban hallhattuk délutánonként a rádióban nagy beszélgetés−sorozatát, amelyet Part...

Előjegyezhető

Tolnai Ottó; Balla Zsófia; Somhegyi Zoltán: Nádler István könyv
könyv

Nádler István

Az 1938-ban Visegrádon született festőművész megkapta a Munkácsy-díjat, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze-díjat és a Kossuth-díjat is....

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk