Moldova György szerző

Moldova György

Moldova György Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli lett belőle. Moldova György az elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában, a középiskoláit pedig a Szent László Gimnáziumban végezte, érettségijét 1952-ben szerezte. Akkoriban versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott. A futballt máig sem hagyta abba. Valószínűleg ő a világ legtöbbet futballozó írója, mivel eddig közel 700 meccsen játszott. 1952-ben felvették a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára, Hegedüs Géza osztályába. Rendszeresen látogatta a Füst Milán vezette szombat délutáni műelemzés-beszélgetéseket és Kardos Lajos pszichológiai előadásait, mik nagy hatást gyakoroltak rá. Első publikációja a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelent meg Galgóczi Erzsébet és Csurka István társaságában. 1957-ben sikeresen letette az összes államvizsgáját, de abban az évben mégis otthagyta a főiskolát. Miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének, így csak évekkel később jutott hozzá. Fizikai munkásként helyezkedett el. Volt kazánszerelő, bányász, kertész, javítóintézeti nevelő Aszódon és a pesti Szőlő utcában, de dolgozott konzervgyárban is. Miközben gyűjtötte az élményeit, rendületlenül írt. 1958-ban a filmgyárba került dramaturgnak, tíznél több forgatókönyvet írt meg, mikből nem lett film, leszámítva a Fejér Tamás rendezte Szerelemcsütörtököt. Ádám Ottóval és Makk Károllyal dolgozott együtt. A film zenés bohózatát, a "Légy szíves Jeromos"-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban. 1964-től szabadfoglalkozású író lett, ki délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. Önálló kötetre azonban hét évig kellett áhítoznia. Az idegen bajnok c. elbeszéléskötete 1963-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Az irodalmi közvélemény azonnal felkapta fejét az eredeti hangú, gördülékeny stílusú, kemény kiállású íróra. Következő kötete, a Sötét angyal c. regény nagy sikert aratott, ami által a fiatalabb korosztály szívébe is belopta magát. A hatvanas évek közepétől a Magyar Rádiónak, azon belül is a Rádiókabarénak lett állandó munkatársa. Azóta több mint 70 könyv szerzőjének tudhatja magát. Az "Idegen bajnok" 1963-ban jelent meg, a szerző pedig a "Negyven prédikátor" (1973) és a "Ha jönne az angyal..." (1988) című regényeire a legbüszkébb. "Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen." -- jelentette ki egy alkalommal. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-85-ben pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1955-től rendszeresen közölni kezdték elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésű riportjait. Az 1960-as évek közepétől pedig a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerűségű egyéniségévé vált. Művei több millió példányban keltek el, némelyik három-öt kiadást is megért. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, "mindennapi hősök" szerepeltetése. Irodalmi munkásságát négy jól elhatárolható területre oszthatnánk: klasszikus szerkezetű prózai írások és színdarabok, szatírák, riportok, aforizmák. Legnagyobb sikereit a szívós oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti, melyben egy-egy gazdasági terület, szakma, hivatás vagy egy-egy tájegység gondjait járta körül (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza stb.). Tízezrek nézték meg színdarabjait, a Légyszíves Jeromost (Petőfi Színház), az Arrividerci Budapestet (Kamara Varieté), a Parlament gebinbét (Irodalmi Színpad), Az élet oly rövidet (Irodalmi Színpad), a Titkos záradékot (Nemzeti Színház), az Ifjú Gárdát (Játékszín). Moldova György kitüntetései: SZOT-díj (1967) József Attila-díj (1973, 1978) Karinthy-gyűrű (1981) Kossuth-díj (1983) Nagy Lajos-díj (1993) Maecenas-díj (1994) MSZOSZ-díj (1994) Demény Pál emlékérem (1995) kollektív Pulitzer-díj (2000) Közbiztonsági Díj arany fokozat Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas) bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj

Moldova György művei - 15. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Moldova György: Ha az Isten hátranézne... I-II. antikvár

 

950 Ft - 4 990 Ft

Moldova György: Ha jönne az angyal... antikvár
antikvár

Ha jönne az angyal...

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Kertek 2000, 2000

Online ár:

1 100 Ft

Moldova György: Üres telken ház alakú köd - Új  aforizmák ! antikvár

 

1 490 Ft - 1 970 Ft

Moldova György: Kontra párti! antikvár
antikvár

Kontra párti!

Urbis Könyvkiadó, 2009

Tapasztalt "zsugások" ülnek most az asztal mellett, bedobnak minden létező trükköt: a renonszoktól, az ütések hamis elszámolásáig, megpró...

 

940 Ft - 2 790 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 4. antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 4.

Urbis Könyvkiadó, 2005

"Az épületet kirabolták és szinte módszeresen tönkretették. Elvittek minden bútort, irodai gépet, a falakból kitépték a csöveket. Egy WC-...

 

940 Ft - 1 990 Ft

Moldova György: Történelemóra - Párbeszéd Kaján Tiborral - Dedikált antikvár
antikvár

Történelemóra - Párbeszéd Kaján Tiborral - Dedikált

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2002

"Elöljáróban annyit el kell mondanom, hogy ezt az interjúkötetet csak két ember nem akarta igazán: az alany, Kaján Tibor karikatúrista, é...

Online ár:

6 790 Ft

Moldova György: A harmadik majom antikvár
antikvár

A harmadik majom

Pallas Lap- És Könyvkiadó, 1990

 

940 Ft

Moldova György: Méhednek gyümölcse antikvár
antikvár

Méhednek gyümölcse

Lapkiadó Vállalat, 1986

 

940 Ft

Moldova György: Sötét angyal antikvár
antikvár

Sötét angyal

A szerző első regénye egy 1956 novemberében fegyveres harcokban részt vett, elítélt diák sorsát követi a javító-munkatábortól a szerelmi ...

 

940 Ft - 2 990 Ft

Moldova György: A tékozló koldus 2. - A foltozott halál antikvár
antikvár

A tékozló koldus 2. - A foltozott halál

Urbis Könyvkiadó, 2003

A mentők csillaga című első rész után megjelent a nagysikerű sorozat második kötete. A következő, harmadik, befejező rész "Járókerettel E...

 

940 Ft - 1 790 Ft

Moldova György: Magyarország szennybemenetele - Riport a környezetvédelemről antikvár
antikvár

Magyarország szennybemenetele - Riport a környezetvédelemről

Könyvbogár Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dunakanyar 2OOO, 1995

Moldova riportkönyve ezúttal a környezetvédelem hazai állapotáról tudósít. Rakonczay Zoltán – a magyar természetvédelem jelentős alakja –...

Online ár:

1 880 Ft

Moldova György: A beszélő disznó (Szatírák) antikvár
antikvár

A beszélő disznó (Szatírák)

1978

A disznó nemcsak beszélni tud. A disznó karriert is csinál. Méghozzá tökéletesen. Pontos helyrajzjelentéseivel és megoldási javaslataival...

 

940 Ft - 4 490 Ft

Moldova György: A félelem kapuja antikvár
antikvár

A félelem kapuja

Pannon Könyvkiadó, 1992

 

940 Ft

Wass Albert, Moldova György: Magyar kortárs könyvcsomag antikvár
antikvár

Magyar kortárs könyvcsomag

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

📢Három könyv📢 Voltam és más önéletrajzi írások Az abortusz-szigetek A néma súgó

Online ár:

2 990 Ft

Moldova György: Magyarország szennybemenetele antikvár

 

940 Ft - 1 100 Ft

Moldova György, Szerk.: Hegedős Mária: Malom a pokolban (Magvető Zsebkönyvtár) antikvár
antikvár

Malom a pokolban (Magvető Zsebkönyvtár)

Magvető Kiadó, 1975

"János mögéje állt, és átfogta a vállát: - Mi baj van? - Ne higgye, hogy a szűz kislány megijedt, de maga most csak udvariaskodásból aka...

 

990 Ft - 1 790 Ft

Moldova György: A tékozló koldus (I-III. egyben) antikvár

 

1 390 Ft - 6 000 Ft

Moldova György: A tékozló koldus I-II. antikvár

 

940 Ft - 1 090 Ft

Popper Péter, Kertész Imre, Wass Albert, Moldova György, Vámos Miklós: Magyar irodalmi könyvcsomag antikvár
antikvár

Magyar irodalmi könyvcsomag

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

📢Hat könyv📢 Istenek órája Mentés másként Válogatott magyar mondák és mesék Akit a mozdony füstje megcsapott A tigris és a majom ...

Online ár:

6 490 Ft

Moldova György: Negyven prédikátor-Ha jönne az angyal antikvár
antikvár

Negyven prédikátor-Ha jönne az angyal

Urbis Könyvkiadó

Negyven prédikátor. Részlet: "Az egész tengert elborító, hatalmas hajóhaddal szemben don Ferdinando csak két ágyús hajóval rendelkezett, ...

 

2 890 Ft - 3 990 Ft

Moldova György: Negyven prédikátor antikvár
antikvár

Negyven prédikátor

1973

„Én ​Magyarországot előbb rabjává teszem, aztán koldussá, végre katolikussá” – mondotta volna, kortársak tanúságtétele szerint, Kolonich ...

 

1 100 Ft - 2 500 Ft

Moldova György: Méhednek gyümölcse + A Szent Imre induló - Elhúzódó szüzesség (2 kötet) antikvár
antikvár

Méhednek gyümölcse + A Szent Imre induló - Elhúzódó szüzesség (2 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Lapkiadó Vállalat, 1986

Online ár:

1 590 Ft

Moldova György: Méhednek gyümölcse + A változások őrei (2 kötet) antikvár
antikvár

Méhednek gyümölcse + A változások őrei (2 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Lapkiadó Vállalat, 1986

Online ár:

1 590 Ft

Moldova György: Per Kádár sírjáért (Riport) antikvár

 

1 190 Ft - 1 890 Ft

Moldova György: Rongy és arany antikvár

 

1 390 Ft - 4 990 Ft

Moldova György: Moldova György könyvcsomag 4 kötet antikvár
antikvár

Moldova György könyvcsomag 4 kötet

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Könyvkiadó, 1989

Az abortusz-szigetek Az utolsó határ A pénz szaga Ég a Duna!

Online ár:

2 890 Ft

Moldova György: Mint falu bolond pappal... antikvár

 

1 290 Ft - 3 290 Ft

Moldova György: Moldova György könyvcsomag 4 kötet könyv
könyv

Moldova György könyvcsomag 4 kötet

Árnyék az égen Bűn az élet... Méhednek gyümölcse Negyven prédikátor

 

Előjegyezhető

Moldova György: Moldova György könyvcsomag 4 kötet antikvár
antikvár

Moldova György könyvcsomag 4 kötet

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1971

Tisztelet Komlónak A harmadik majom Magyar atom Negyven prédikátor, Ha jönne az angyal

Online ár:

2 890 Ft

Moldova György: Az idegen bajnok (életmű sorozat 1) antikvár

 

1 290 Ft - 1 490 Ft

Moldova György: A mocsári hajós antikvár
antikvár

A mocsári hajós

Urbis Könyvkiadó, 2000

 

940 Ft - 1 790 Ft

Moldova György: A napló + Európa hátsó udvara I-II. (3 kötet) antikvár
antikvár

A napló + Európa hátsó udvara I-II. (3 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető, 1983

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: A Balaton elrablása antikvár

 

990 Ft - 1 100 Ft

Moldova György: A Balaton elrablása (Riport) antikvár

 

980 Ft - 1 690 Ft

Moldova György: Akar velem beszélgetni? + Árnyék az égen (2 kötet) antikvár
antikvár

Akar velem beszélgetni? + Árnyék az égen (2 kötet)

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető, 1987

Online ár:

1 590 Ft

Moldova György: Arrivederci, Budapest! antikvár

 

1 090 Ft - 3 990 Ft

Moldova György: A sárkány fogai antikvár
antikvár

A sárkány fogai

Urbis Könyvkiadó, 2001

 

990 Ft - 1 190 Ft

Moldova György: A változások őrei antikvár
antikvár

A változások őrei

Az életműsorozat 12. kötete 22 rövid novellát tartalmaz.

 

940 Ft - 6 490 Ft

Moldova György: A változások őrei (Dedikált) antikvár
antikvár

A változások őrei (Dedikált) - Dedikált!

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető zsebkönyvtár, 1972

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: A pénz szaga antikvár
antikvár

A pénz szaga

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1986

Online ár:

2 390 Ft

Moldova György: A jog zsoldosai (riport az ügyvédekről) antikvár
antikvár

A jog zsoldosai (riport az ügyvédekről)

Bagolyfészek Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Dunakanyar 2OOO, 1994

Online ár:

940 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára