Moldova György szerző

Moldova György

Moldova György Budapesten született 1934. március 12-én. Édesapja Reif Sándor, mesterségét tekintve szűcs, de szakmáját sosem gyakorolta, inkább vásározott, trafikot vezetett, alkalmi munkákból élt. Édesanyja Berkovics Mária könnyűfémolvasztó segédmunkás, piaci árus volt, majd háztartásbeli lett belőle. Moldova György az elemi iskolai tanulmányait a Pongrácz úti iskolában, a középiskoláit pedig a Szent László Gimnáziumban végezte, érettségijét 1952-ben szerezte. Akkoriban versenyszerűen futballozott, bokszolt és sakkozott. A futballt máig sem hagyta abba. Valószínűleg ő a világ legtöbbet futballozó írója, mivel eddig közel 700 meccsen játszott. 1952-ben felvették a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára, Hegedüs Géza osztályába. Rendszeresen látogatta a Füst Milán vezette szombat délutáni műelemzés-beszélgetéseket és Kardos Lajos pszichológiai előadásait, mik nagy hatást gyakoroltak rá. Első publikációja a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelent meg Galgóczi Erzsébet és Csurka István társaságában. 1957-ben sikeresen letette az összes államvizsgáját, de abban az évben mégis otthagyta a főiskolát. Miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, ő maga pedig Rajk Lászlóról akart drámát írni, nem látta értelmét a diploma megszerzésének, így csak évekkel később jutott hozzá. Fizikai munkásként helyezkedett el. Volt kazánszerelő, bányász, kertész, javítóintézeti nevelő Aszódon és a pesti Szőlő utcában, de dolgozott konzervgyárban is. Miközben gyűjtötte az élményeit, rendületlenül írt. 1958-ban a filmgyárba került dramaturgnak, tíznél több forgatókönyvet írt meg, mikből nem lett film, leszámítva a Fejér Tamás rendezte Szerelemcsütörtököt. Ádám Ottóval és Makk Károllyal dolgozott együtt. A film zenés bohózatát, a "Légy szíves Jeromos"-t 1962-ben vitték színre a Petőfi Színházban. 1964-től szabadfoglalkozású író lett, ki délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután pedig a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. Önálló kötetre azonban hét évig kellett áhítoznia. Az idegen bajnok c. elbeszéléskötete 1963-ban jelent meg a Szépirodalmi Kiadó gondozásában. Az irodalmi közvélemény azonnal felkapta fejét az eredeti hangú, gördülékeny stílusú, kemény kiállású íróra. Következő kötete, a Sötét angyal c. regény nagy sikert aratott, ami által a fiatalabb korosztály szívébe is belopta magát. A hatvanas évek közepétől a Magyar Rádiónak, azon belül is a Rádiókabarénak lett állandó munkatársa. Azóta több mint 70 könyv szerzőjének tudhatja magát. Az "Idegen bajnok" 1963-ban jelent meg, a szerző pedig a "Negyven prédikátor" (1973) és a "Ha jönne az angyal..." (1988) című regényeire a legbüszkébb. "Rossz könyvem van, de hazug, tisztességtelen nincsen." -- jelentette ki egy alkalommal. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-85-ben pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1955-től rendszeresen közölni kezdték elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésű riportjait. Az 1960-as évek közepétől pedig a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerűségű egyéniségévé vált. Művei több millió példányban keltek el, némelyik három-öt kiadást is megért. Írásaira jellemző a mindennapi élet központi problémáinak, kérdéseinek felvetése, cselekményesség, magányos, "mindennapi hősök" szerepeltetése. Irodalmi munkásságát négy jól elhatárolható területre oszthatnánk: klasszikus szerkezetű prózai írások és színdarabok, szatírák, riportok, aforizmák. Legnagyobb sikereit a szívós oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti, melyben egy-egy gazdasági terület, szakma, hivatás vagy egy-egy tájegység gondjait járta körül (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén, Az Őrség panasza stb.). Tízezrek nézték meg színdarabjait, a Légyszíves Jeromost (Petőfi Színház), az Arrividerci Budapestet (Kamara Varieté), a Parlament gebinbét (Irodalmi Színpad), Az élet oly rövidet (Irodalmi Színpad), a Titkos záradékot (Nemzeti Színház), az Ifjú Gárdát (Játékszín). Moldova György kitüntetései: SZOT-díj (1967) József Attila-díj (1973, 1978) Karinthy-gyűrű (1981) Kossuth-díj (1983) Nagy Lajos-díj (1993) Maecenas-díj (1994) MSZOSZ-díj (1994) Demény Pál emlékérem (1995) kollektív Pulitzer-díj (2000) Közbiztonsági Díj arany fokozat Aranysíp kitüntetés (mint tiszteletbeli vasutas) bolgár Hitar Petar nemzetközi szatíradíj

Moldova György művei - 12. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Moldova György: Az utolsó töltény 5. antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 5.

Urbis Könyvkiadó, 2005

"A magát szocialistának nevező rendszer évtizedeiben a politizáló magyar értelmiség jelentős része - tanárok, tisztviselők, színészek, tu...

 

990 Ft - 1 600 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 5. antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 5. - Dedikált

Studió Antikvárium Kft

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2005

"A magát szocialistának nevező rendszer évtizedeiben a politizáló magyar értelmiség jelentős része - tanárok, tisztviselők, színészek, tu...

Online ár:

2 990 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 6. antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 6.

Urbis Könyvkiadó, 2005

"-Az ért el igazi sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegények bizalmát é...

 

940 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 6. könyv
könyv

Az utolsó töltény 6.

"-Az ért el igazi sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegények bizalmát é...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 6. - dedikált példány könyv
könyv

Az utolsó töltény 6. - dedikált példány

"-Az ért el igazi sikereket, aki jól élt, gyakran nevetett, sokat szeretett, elnyerte az okos emberek tiszteletét, a szegények bizalmát é...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 7. antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 7.

Urbis Könyvkiadó, 2007

"A pártelnök látta a szememen, hogy nem értek vele egyet, rákérdezett: -Mi a véleménye? -Azt hiszem, alábecsüli a mindenkori szélsőségese...

 

940 Ft - 2 390 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 8. könyv
könyv

Az utolsó töltény 8.

Urbis Könyvkiadó, 2007

"...Látogatást teszünk egy almasűrítmény-gyártó üzemben. G., az amerikai résztulajdonos vezetett körbe minket. Séta közben G. egyszercsak...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 8. antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 8.

Urbis Könyvkiadó, 2007

"...Látogatást teszünk egy almasűrítmény-gyártó üzemben. G., az amerikai résztulajdonos vezetett körbe minket. Séta közben G. egyszercsak...

 

940 Ft - 4 690 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 8. (Dedikált) könyv
könyv

Az utolsó töltény 8. (Dedikált)

Dedikáció: "Ruzsa Károlynénak sok szeretettel: Moldova György"

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 9. könyv
könyv

Az utolsó töltény 9.

"Valamikor 2001 nyarán vesszük fel újra a fonalat, már túlestem a szívinfarktust követő szanatóriumi kezelésen, Balatonfüredről hazatérte...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utolsó töltény 9. - Önéletrajzi töredékek antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 9. - Önéletrajzi töredékek

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis, 2007

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény 9. - Önéletrajzi töredékek antikvár
antikvár

Az utolsó töltény 9. - Önéletrajzi töredékek

HOGATRON ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2007

"Név szerint mindenkit név szerint! Vállalják el, amit tettek!" "Valamikor 2001 nyarán vesszük fel újra a fonalat, már túlestem a szívinf...

Online ár:

3 190 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény I-V. antikvár

 

3 890 Ft - 5 990 Ft

Moldova György: Az utolsó töltény - Önéletrajzi töredékek 1-2 antikvár
antikvár

Az utolsó töltény - Önéletrajzi töredékek 1-2

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2004

Ismertető: Moldova György 1934-ben született. Tanúja volt 20. század még most is indulatokat, vitákat kavaró nagy történelmi eseményeinek...

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: Az utolsó törvény 1. + 4. antikvár
antikvár

Az utolsó törvény 1. + 4.

Pestszentlőrinci antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis

Online ár:

990 Ft

Moldova György: Az utóvéd könyv
könyv

Az utóvéd

Urbis Könyvkiadó, 2016

"- Miről szól ez a könyv? - kérdezték tőlem. - Egy elfeledett katonáról, akinek elfelejtettek szólni, hogy véget ért a háború, és ő tová...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Az utóvéd antikvár
antikvár

Az utóvéd

Urbis Könyvkiadó, 2016

"- Miről szól ez a könyv? - kérdezték tőlem. - Egy elfeledett katonáról, akinek elfelejtettek szólni, hogy véget ért a háború, és ő tová...

 

2 200 Ft - 9 990 Ft

Moldova György: Ballpoint könyv
könyv

Ballpoint

VINTAGE US, 2012

László Bíró\'s last name is, in much of the world, a synonym for his revolutionary writing tool. But few people know that BÝr began his c...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Ballpoint antikvár
antikvár

Ballpoint

VINTAGE US, 2012

László Bíró\'s last name is, in much of the world, a synonym for his revolutionary writing tool. But few people know that BÝr began his c...

 

4 390 Ft - 4 500 Ft

Moldova György, Szerk.: Lovas Ildikó: Bűn az élet... - (Riport a rendőrkről) antikvár
antikvár

Bűn az élet... - (Riport a rendőrkről)

Magvető Könyvkiadó, 1988

Az író így vall legújabb könyvéről: "Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Ére...

 

940 Ft - 1 690 Ft

Moldova György: Bűn az élet... (Riport a rendőrökről) antikvár
antikvár

Bűn az élet... (Riport a rendőrökről)

Magvető Könyvkiadó, 1988

Az író így vall legújabb könyvéről: "Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei. Ére...

 

940 Ft - 1 990 Ft

Moldova György: Dark angel antikvár
antikvár

Dark angel

Boontiwa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Corvina Press, 1967

Enyhén szakadt (levehető) védőborító.

Online ár:

5 500 Ft

Moldova György: Der Dunkle Engel antikvár
antikvár

Der Dunkle Engel

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Corvina Verlag, 1967

Online ár:

2 900 Ft

Moldova György: Der dunkle engel antikvár

 

2 590 Ft - 2 990 Ft

Moldova György: Ég a Duna! - Riport a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről antikvár
antikvár

Ég a Duna! - Riport a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről

Kertek 2000

Fel kell-e építeni a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszert? Akik erre a kérdésre válaszoltak a nyilvánosság előtt, azokat többnyire alantas p...

 

1 390 Ft - 3 990 Ft

Moldova György: Ég a Duna! - Riport a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről (Dedikált) könyv
könyv

Ég a Duna! - Riport a Bős-Nagymarosi vízlépcsőről (Dedikált)

Fel kell-e építeni a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszert? Akik erre a kérdésre válaszoltak a nyilvánosság előtt, azokat többnyire alantas p...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Égi szekér antikvár

 

940 Ft - 3 390 Ft

Moldova György: Égi szekér antikvár
antikvár

Égi szekér

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1982

Navigare necesse est - tartja az ókori mondás, de nemcsak hajózni szükséges, repülni is. Legalábbis ezt vallják azok, akik nap mint nap m...

Online ár:

1 900 Ft

Moldova György: Égi szekér + A napló + Ferencvárosi koktél + Malom a pokolban - A változások őrei (4 kötet) antikvár

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: Éjféli napsütés könyv
könyv

Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok

Urbis Könyvkiadó, 2006

Új könyvében Moldova különböző társadalmi ellentmondásokat vesz górcső alá, a tőle megszokott, pengeéles stílusban. A szerző előzetesképp...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Éjféli napsütés (szatírák, karcolatok) antikvár
antikvár

Éjféli napsütés (szatírák, karcolatok)

Szentendre Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Urbis Könyvkiadó, 2006

"Hámory megremegett: - Akkor, azt hiszem, vége a világnak! - Sokkal rosszabb következik. - Mi lehet ennél rosszabb? - Ugyanazok az embere...

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok antikvár
antikvár

Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2006

Új könyvében Moldova különböző társadalmi ellentmondásokat vesz górcső alá, a tőle megszokott, pengeéles stílusban. A szerző előzetesképp...

Online ár:

1 990 Ft

Moldova György: Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok antikvár
antikvár

Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok

Urbis Könyvkiadó, 2006

Új könyvében Moldova különböző társadalmi ellentmondásokat vesz górcső alá, a tőle megszokott, pengeéles stílusban. A szerző előzetesképp...

 

990 Ft - 3 890 Ft

Moldova György: Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok (dedikált példány) - Dedikált antikvár
antikvár

Éjféli napsütés - Szatírák, karcolatok (dedikált példány) - Dedikált

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2006

Új könyvében Moldova különböző társadalmi ellentmondásokat vesz górcső alá, a tőle megszokott, pengeéles stílusban. A szerző előzetesképp...

Online ár:

3 990 Ft

Moldova György, Dombi Kiss Imre, Tolnai Gábor, és mások: Ellenszél I.-II. + Magamról és másokról + Pokoljárásom + Széchenyi Döblingben + Szóbeli jegyzék + Zuhanóugrás (7 kötet) antikvár

Online ár:

2 990 Ft

Moldova György: Ellenszél I-II. antikvár
antikvár

Ellenszél I-II.

Magvető Könyvkiadó, 1977

 

1 490 Ft - 1 990 Ft

Moldova György: Ellenszél I-II. /Tények és tanúk/ antikvár
antikvár

Ellenszél I-II. /Tények és tanúk/

Pápaszem Antikvárium Bt.

jó állapotú antikvár könyv

Magvető Kiadó, 1977

Online ár:

1 900 Ft

Moldova György: Előttünk az özönvíz könyv
könyv

Előttünk az özönvíz

Urbis Könyvkiadó, 2019

...Az eredeti szurok alapra NOÉ, Hektor miniszterelnök által kiadott jelszavakat festett: "Ha belépsz hozzánk, tudomásul kell venned a...

 

Előjegyezhető

Moldova György: Előttünk az özönvíz antikvár
antikvár

Előttünk az özönvíz

Urbis Könyvkiadó, 2019

...Az eredeti szurok alapra NOÉ, Hektor miniszterelnök által kiadott jelszavakat festett: "Ha belépsz hozzánk, tudomásul kell venned a...

 

1 690 Ft - 1 990 Ft

Moldova György: Előttünk az özönvíz (Dedikált) antikvár
antikvár

Előttünk az özönvíz (Dedikált) - ALÁÍRT!

Vértesi Antikvárium Bt.

jó állapotú antikvár könyv

Urbis Könyvkiadó, 2019

Online ár:

2 990 Ft

Moldova György: Érik a vihar 1-2. könyv
könyv

Érik a vihar 1-2. - Riport Miskolcról

Urbis Könyvkiadó, 2009

Moldova Györgyöt Miskolc város vezetése kérte fel, a városról egy riportkönyv megírására. Moldova a könyvében az ipari üzemek bezárásáró...

 

Előjegyezhető

Moldova György, Fotó: Gyuris Gábor: Érik a vihar 1-2. - RIPORT MISKOLCRÓL (Saját képpel) antikvár
antikvár

Érik a vihar 1-2. - RIPORT MISKOLCRÓL (Saját képpel)

Urbis Könyvkiadó, 2009

TARTALOM: Első kötet Bevezetés 7 Lakótelepek 45 Majláthtelep 45 Győri kapu-lakótelep 54 Komlóstető 58 Hajléktalanok 69 Miskolc...

 

940 Ft - 3 990 Ft

Moldova György: Érik a vihar 2. (Riport Miskolcról) antikvár

 

940 Ft - 1 600 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára