Michel Houellebecq szerző

Michel Houellebecq

Houellebecq 1958-ban született. 1980-ban agrármérnök diplomát szerzett, de szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Munkanélküliként, depresszióval küzdve keresett állást. Összeismerkedett egy francia irodalmi lap, a Nouvelle Revue de Paris főszerkesztőjével, akivel 1992-ben közösen adták ki első verseskötetét, La poursuite du bonheur (A boldogság keresése) címmel. Igazi elismertséget első regényével szerzett, amely 1994-ben, Extension du domaine de la lutte címmel látott napvilágot. Egy újabb verseskötet után, 1998-ban jelent meg Elemi részecskék című regénye, amely kiadása óta 25 nyelven jelent meg. Houellebecq 2001-ben közreadott, a távol-keleti szexturizmust leleplező regénye, A csúcson, hatalmas botrányt kavart. A szerzőre az iszlám fundamentalisták halálos ítéletet mondtak ki. Houellebecq közben újra megtalálta a boldogságot, újranősült, és az írás mellett még zenél is, rock- és dzsessz-zenészek kíséretében saját maga adja elő szövegeit. Michel Houellebecq részletes életrajza itt olvasható!

Michel Houellebecq művei - 2. oldal

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
  • Michel Houellebecq: Szerotonin könyv
    könyv

    Szerotonin

    Magvető Könyvkiadó, 2019

    Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, a...

    Online ár:

    3 870 Ft

    Eredeti ár: 4 299 Ft

  • Michel Houellebecq, Lévy, Bernard-henri: Közellenségek könyv
    könyv

    Közellenségek

    Magvető Könyvkiadó, 2019

    Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

     

    Előjegyezhető

  • Michel Houellebecq: Szerotonin e-Könyv
    e-Könyv

    Szerotonin

    Magvető, 2019

    Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, a...

    Online ár:

    2 999 Ft

  • Michel Houellebecq - Bernard-Henri Lévy: Közellenségek e-Könyv
    e-Könyv

    Közellenségek

    Magvető, 2019

    Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

    Online ár:

    2 999 Ft

  • Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Serotonin

    DuMont Buchverlag GmbH, 2019

    Als der 46-jährige Protagonist von SEROTONIN, dem neuen Roman des Goncourt-Preisträgers Michel Houellebecq, Bilanz zieht, beschließt er, ...

    Online ár:

    9 082 Ft

    Eredeti ár: 9 560 Ft

  • Michel Houellebecq: Szerotonin antikvár
    antikvár

    Szerotonin

    Magvető Könyvkiadó, 2019

    Michel Houellebecq új regényének főhőse, a súlyosan depressziós középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, a...

     

    5 890 Ft - 5 990 Ft

  • Michel Houellebecq, Lévy, Bernard-henri: Közellenségek antikvár
    antikvár

    Közellenségek

    Magvető Könyvkiadó, 2019

    Franciaország kedvenc botrányhősei, Michel Houellebecq író és Bernard-Henri Lévy filozófus 2008. januártól júliusig leveleztek egymással....

     

    2 390 Ft - 2 990 Ft

  • Houellebecq, Michel: In Schopenhauers Gegenwart idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    In Schopenhauers Gegenwart

    DuMont Buchverlag GmbH, 2019

    Houellebecq entdeckt Schopenhauer mit etwa sechsundzwanzig Jahren. In diesem Alter begreift er sich als 'fertigen' Leser, für den sich be...

    Online ár:

    3 770 Ft

    Eredeti ár: 3 968 Ft

  • Houellebecq, Michel: Sérotonine idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Sérotonine - Roman

    J'ai Lu, 2020

    Das Urheberrecht an bibliographischen und produktbeschreibenden Daten und an den bereitgestellten Bildern liegt bei Informazioni Editoria...

    Online ár:

    4 906 Ft

    Eredeti ár: 5 164 Ft

  • Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Serotonin - Roman

    DuMont Buchverlag GmbH, 2020

    Als der 46-jährige Protagonist von ¿Serotonin¿, dem neuen Roman des Goncourt-Preisträgers Michel Houellebecq, Bilanz zieht, beschließt er...

    Online ár:

    4 555 Ft

    Eredeti ár: 4 794 Ft

  • Houellebecq, Michel: Serotonin idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Serotonin

    Penguin Random House UK, 2020

    Online ár:

    5 099 Ft

    Eredeti ár: 5 367 Ft

  • Houellebecq, Michel: Ein bisschen schlechter idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Ein bisschen schlechter - Neue Interventionen

    DuMont Buchverlag GmbH, 2020

    Literatur, Religion, Glaube, Meinungsfreiheit, Konservatismus, Liebe - in seinen neuesten Essays beschäftigt sich Michel Houellebecq mit ...

    Online ár:

    8 686 Ft

    Eredeti ár: 9 143 Ft

  • Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége könyv
    könyv

    Egy sziget lehetősége

    Magvető Könyvkiadó, 2021

    Új regénnyel jelentkezik a nagy sikerű A csúcson és az Elemi részecskék szerzője. A mű apokaliptikus képpel indul: 4000 körül járunk, a v...

    Online ár:

    4 230 Ft

    Eredeti ár: 4 699 Ft

  • Michel Houellebecq: Intervenciók 2020 könyv
    könyv

    Intervenciók 2020

    Magvető Könyvkiadó, 2021

    Ez a kötet a magyar olvasó számára eddig regényíróként ismert Michel Houellebecq esszéinek, publicisztikai írásainak és interjúinak a gyű...

    Online ár:

    4 230 Ft

    Eredeti ár: 4 699 Ft

  • Michel Houellebecq: Intervenciók 2020 e-Könyv
    e-Könyv

    Intervenciók 2020

    Magvető, 2021

    Ez a kötet a magyar olvasó számára eddig regényíróként ismert Michel Houellebecq esszéinek, publicisztikai írásainak és interjúinak a gyű...

    Online ár:

    3 299 Ft

  • Michel Houellebecq: Intervenciók 2020 antikvár
    antikvár

    Intervenciók 2020

    Magvető Könyvkiadó, 2021

    Ez a kötet a magyar olvasó számára eddig regényíróként ismert Michel Houellebecq esszéinek, publicisztikai írásainak és interjúinak a gyű...

     

    1 890 Ft - 3 550 Ft

  • Houellebecq, Michel: H. P. Lovecraft idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    H. P. Lovecraft

    Anagrama, 2021

    Una fascinante puerta de entrada tanto al oscuro universo de H. P. Lovecraft como a la mordaz prosa de Michel Houellebecq. Con prólogo de...

    Online ár:

    8 473 Ft

    Eredeti ár: 8 918 Ft

  • Houellebecq, Michel: anéantir idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    anéantir - Roman

    Flammarion, 2022

    Das Urheberrecht an bibliographischen und produktbeschreibenden Daten und an den bereitgestellten Bildern liegt bei Informazioni Editoria...

    Online ár:

    14 950 Ft

    Eredeti ár: 15 736 Ft

  • Houellebecq, Michel: Rester vivant et autres textes idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Rester vivant et autres textes

    J'ai Lu, 2022

    Online ár:

    2 081 Ft

    Eredeti ár: 2 190 Ft

  • Houellebecq, Michel: Interventionen 1992-2020 idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Interventionen 1992-2020

    DuMont Buchverlag GmbH, 2022

    Vielen seiner Bewunderer gelten Michel Houellebecqs Essays als sein eigentliches Hauptwerk: Sie sind Houellebecq pur, die Essenz seines S...

    Online ár:

    5 316 Ft

    Eredeti ár: 5 595 Ft

  • Houellebecq, Michel: Vernichten idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Vernichten - Roman

    DuMont Buchverlag GmbH, 2022

    Kurz vor den französischen Präsidentschaftswahlen 2027 taucht im Netz ein Video auf, das die Hinrichtung des möglichen Kandidaten Bruno J...

    Online ár:

    10 652 Ft

    Eredeti ár: 11 212 Ft

  • Michel Houellebecq: Megsemmisülni e-Könyv
    e-Könyv

    Megsemmisülni

    Magvető, 2023

    Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa ...

    Online ár:

    5 599 Ft

  • Houellebecq, Michel: Einige Monate in meinem Leben idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Einige Monate in meinem Leben - Oktober 2022 - März 2023

    DuMont Buchverlag GmbH, 2023

    »Zum ersten Mal in meinem Leben fühlte ich mich wie der Gegenstand einer Tierdokumentation; es fällt mir schwer, diesen Augenblick zu ver...

    Online ár:

    7 543 Ft

    Eredeti ár: 7 939 Ft

  • Houellebecq, Michel: Karte und Gebiet idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Karte und Gebiet - Graphic Novel

    DuMont Buchverlag GmbH, 2023

    Michel Houellebecqs großer Gesellschaftsroman über die Kunst, das Geld, die Arbeit, die Liebe zu den Frauen, über die Väter und den Tod ¿...

    Online ár:

    12 236 Ft

    Eredeti ár: 12 879 Ft

  • Houellebecq, Michel: Quelques mois dans ma vie idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Quelques mois dans ma vie - Octobre 2022 - Mars 2023

    Flammarion, 2023

    Das Urheberrecht an bibliographischen und produktbeschreibenden Daten und an den bereitgestellten Bildern liegt bei Informazioni Editoria...

    Online ár:

    7 523 Ft

    Eredeti ár: 7 918 Ft

  • Houellebecq, Michel: Vernichten idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Vernichten - Roman

    DuMont Buchverlag GmbH, 2023

    Kurz vor den französischen Präsidentschaftswahlen 2027 taucht im Netz ein Video auf, das die Hinrichtung des möglichen Kandidaten Bruno J...

    Online ár:

    6 474 Ft

    Eredeti ár: 6 814 Ft

  • Michel Houellebecq: Megsemmisülni antikvár
    antikvár

    Megsemmisülni

    Magvető Könyvkiadó

    Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Meg...

     

    4 900 Ft - 5 900 Ft

  • Michel Houellebecq: Behódolás könyv
    könyv

    Behódolás

    Magvető Könyvkiadó, 2024

    2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Be...

    Online ár:

    6 300 Ft

    Eredeti ár: 6 999 Ft

  • Michel Houellebecq: Megsemmisülni könyv
    könyv

    Megsemmisülni

    Magvető Könyvkiadó, 2024

    Michel Houellebecq új könyve terjedelmét és vállalását tekintve is nagyregény. A kortárs nyugati létezés egyik legnagyobb kritikusa a Meg...

    Online ár:

    7 200 Ft

    Eredeti ár: 7 999 Ft

  • Michel Houellebecq: H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel könyv
    könyv

    H. P. Lovecraft: Szemben a világgal, szemben az élettel - Stephen King előszavával

    Magvető Könyvkiadó, 2024

    Michel Houellebecq esszéje, vagy ahogy ő nevezi, "az első regénye" eredeti portrét nyújt a gótikus horror amerikai mesteréről, Howard Phi...

    Online ár:

    4 050 Ft

    Eredeti ár: 4 499 Ft

  • Houellebecq, Michel: Aneantir idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Aneantir - Roman

    J'ai Lu, 2024

    Online ár:

    5 888 Ft

    Eredeti ár: 6 197 Ft

  • Houellebecq, Michel: Elementarnye chasticy idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Elementarnye chasticy

    KNIZHNIK Internationale, 2024

    Les Particules élémentaires. Voshozhdenie Mishelja Ujel'beka k mirovoj slave nachalos' chetvert' veka nazad s vyhodom romana "Jelementarn...

    Online ár:

    9 816 Ft

    Eredeti ár: 10 332 Ft

  • Houellebecq, Michel: Interventions 2020 idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Interventions 2020

    Polity Press, 2024

    The death of God in the West was the prelude to a metaphysical soap opera that continues to this day. Christianity's masterstroke was to ...

    Online ár:

    7 194 Ft

    Eredeti ár: 7 572 Ft

  • Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Annihilation

    Macmillan Group, 2025

    Online ár:

    4 940 Ft

    Eredeti ár: 5 200 Ft

  • Houellebecq, Michel: Annihilation idegen
    idegen
    Houellebecq, Michel

    Annihilation

    Picador, 2025

    Online ár:

    9 481 Ft

    Eredeti ár: 9 980 Ft

További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára