Leiner Laura szerző

Leiner Laura

Leiner Laura ifjúsági bestseller szerző, aki 1985 április 22-én látta meg a napvilágot Budapesten. 18 éves volt, amikor megírta első regényét, ami a "Remek!" címet kapta, és megjelent 2005-ben. A szent Johanna Gimi ifjúsági regénysorozata hozta meg számára a sikert, aminek az első kötete 2010-ben jelent meg, és minden egyes félévben megjelent a következő kötet. A Ciceró könyvstúdiónál jelentek meg a Szent Johanna Gimi könyvei, de 2008-ban a "Közhelyek" és "Russel és Bree" című könyvek az Universal Hungary Lap és Könyvkiadónál, csak úgy mint a 2005-ös "" c. könyv folytatása is, aminek a címe "Ez is remek". A Szent Johanna utolsó könyve 2013-ban jeleik meg. Laura a A szent Johanna Gimi könyvsorozattal számos díjat és nevezést kapott, a könyvei pedig sikerlistásak lettek.

Leiner Laura művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Leiner Laura: Ég veled (dedikált) + Maradj velem- Iskolák versenye trilógia 1. és 2. kötete (2 kötet) könyv
könyv

Ég veled (dedikált) + Maradj velem- Iskolák versenye trilógia 1. és 2. kötete (2 kötet)

Ég veled - Iskolák versenye első kötet Leiner Laura L&L Kiadó, 2021 Olvasói vélemények (1) Összefoglaló Újvári Hanna a tinik megszok...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Valahol - Bexi-sorozat 5. kötet + Egyszer - Bexi-sorozat 6. kötet ( 2 kötet ) könyv
könyv

Valahol - Bexi-sorozat 5. kötet + Egyszer - Bexi-sorozat 6. kötet ( 2 kötet )

Valahol - Bexi-sorozat 5. kötet Leiner Laura L&L Kiadó, 2016 - 446 oldal・papír / puha kötés・ Összefoglaló Márk vagy Tomi? Bexi sok...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Késtél + Bábel ( 2 kötet ) könyv
könyv

Késtél + Bábel ( 2 kötet )

Késtél Leiner Laura Gabo Kiadó, 2014 -416 oldal・papír / puha kötés・ Sorozat: BEXI Összefoglaló Budai Rebeka élete tizenhat évesen f...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet könyv
könyv

Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet

Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy; a résztvevők és szervezők is...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Leiner Laura könyvcsomag (4 kötet 📚) könyv
könyv

Leiner Laura könyvcsomag (4 kötet 📚)

Késtél + Hullócsillag + Illúzió + Nélküled

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Leiner Laura könyvcsomag könyv
könyv

Leiner Laura könyvcsomag

📢 három kötet. A Szent Johanna gimi 2.(2016), A Szent Johanna gimi 3.(2018), A Szent Johanna gimi 4.(2018).

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Leiner Laura: könyvcsomag  Akkor szakítsunk + Bábel + Mindig karácsony könyv
könyv

Leiner Laura: könyvcsomag Akkor szakítsunk + Bábel + Mindig karácsony

📢 három kötet. Akkor szakítsunk + Bábel + Mindig karácsony

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet könyv
könyv

Higgy nekem - II. trilógia - Iskolák versenye második kötet

Már ötödik napja tart az IOV, és a címvédő piros csapat még mindig versenyben van, méghozzá nem is akárhogy; a résztvevők és szervezők is...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Russel & Bee könyv
könyv

Russel & Bee

Lebilincselően izgalmas, meghökkentően csavaros, egyben szórakoztató krimisztori három bizakodó jóbarátról, akik pubot nyitnak London egy...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: 8 db. Szent Johanna gimi (1-7. + 8/2.) könyv
könyv

8 db. Szent Johanna gimi (1-7. + 8/2.)

A kezdet + Együtt + Remény + Barátok + Egyedül + Ketten + Útvesztő + Örökké

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. - Remény + A Szent Johanna gimi 6. - Ketten + A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő ( 3 kötet ) könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 5. - Remény + A Szent Johanna gimi 6. - Ketten + A Szent Johanna gimi 7. - Útvesztő ( 3 kötet )

A Szent Johanna gimi 5. - Remény - Leiner Laura - Carta TEEN, 2021 -511 oldal・füles, kartonált・ISBN: 9786155653209 Összefoglaló "A r...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Leiner Laura könyvcsomag könyv
könyv

Leiner Laura könyvcsomag

📢hat könyv📢 Mindig karácsony Bízz bennem - DEDIKÁLT Higgy nekem Maradj velem Emlékezz rám Ég veled

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 8/1. könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 8/1.

Négy év, amit nem felejtesz el. "Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt his...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1-8. Kezdet+Együtt+Egyedül+Barátok+Remény+Ketten+Útvesztő+Örökké1-2. könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 1-8. Kezdet+Együtt+Egyedül+Barátok+Remény+Ketten+Útvesztő+Örökké1-2.

Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 6. - Ketten könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 6. - Ketten

December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a v...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi kalauz könyv
könyv

A Szent Johanna gimi kalauz

Minden, amit a Szent Johanna gimi könyvsorozatról tudni akartál, egyetlen kötetben. A tartalomból: - gyakran ismételt kérdések, és vá...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Iskolák versenye trilógia 1-3. (Ég veled, Maradj velem, Emlékezz rám) könyv
könyv

Iskolák versenye trilógia 1-3. (Ég veled, Maradj velem, Emlékezz rám)

1. Leiner Laura: Ég veled 2. Leiner Laura: Maradj velem 3. Leiner Laura: Emlékezz rám

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Iskolák versenye II. trilógia 1-3. (Bízz bennem, Higgy nekem, Állj mellém) könyv
könyv

Iskolák versenye II. trilógia 1-3. (Bízz bennem, Higgy nekem, Állj mellém)

1. Leiner Laura: Bízz bennem 2. Leiner Laura: Higgy nekem 3. Leiner Laura: Állj mellém

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Késtél antikvár
antikvár

Késtél

KönyvErdő online antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

nincs megadva

Budai Rebeka élete tizenhat évesen fenekestül felfordult, amikor posztolt a barátja falára egy szemrehányó, egy szál gitáros dalt, a Kést...

Online ár:

5 990 Ft

Leiner Laura: Bexi sorozat 1-6. (Késtél, Hullócsillag, Illúzió, Nélküled, Valahol, Egyszer) könyv
könyv

Bexi sorozat 1-6. (Késtél, Hullócsillag, Illúzió, Nélküled, Valahol, Egyszer)

1. Leiner Laura: Késtél 2. Leiner Laura: Hullócsillag 3. Leiner Laura: Illúzió 4. Leiner Laura: Nélküled 5. Leiner Laura: Valahol 6....

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi sorozat 1-8. ( 9 kötetben) antikvár
antikvár

A Szent Johanna gimi sorozat 1-8. ( 9 kötetben)

Ciceró Könyvstúdió Kft.

1. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 1. – Kezdet 2. Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. – Együtt 3. Leiner Laura: A Szent Johanna gi...

 

18 890 Ft - 44 490 Ft

Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 2. - Együtt könyv
könyv

A Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Kilencedik második félévében az iskolai élet ezerrel pezseg: farsangi bál, Valentin-hét, Valentin-napi bál, tavaszköszöntő buli, osztályk...

 

Előjegyezhető

Leiner Laura: Remek antikvár
antikvár

Remek

KönyvErdő online antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Universal Hungary, 2005

Online ár:

21 990 Ft

Leiner Laura: Remek! antikvár

 

8 490 Ft - 17 990 Ft

Leiner Laura: Nyomból is megárt a sok antikvár
antikvár

Nyomból is megárt a sok

Mike és Tsa Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Universal Hungary, 2008

A sziporkázóan szellemes mű szédületesen szórakoztató, a filmparódiák stílusához hasonlítható, mégis műfaját tekintve beskatulyázhatatlan...

Online ár:

24 990 Ft

Leiner Laura: Ez is remek!! antikvár
antikvár

Ez is remek!!

Olvasd el ezt a Remek! írást, kacagj a humorán, gondold végig, éld bele magad a szituációkba, azonosulj a karakterekkel, majd az utolsó l...

 

12 990 Ft - 21 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára