Johanna Lindsey szerző

Johanna Lindsey

Édesapja a hadseregben szolgált, ezért Johanna Németországban született, mert akkor éppen ott állomásozott családja. Édesapja hadseregben betöltött pozíciójából következően, Johanna élete korai szakaszát költözésekkel töltötte. 1964-ben családjával Hawaii-n állomásozott, és Johanna azt mondta, hogy elképzelni sem tud más helyet, ahol élhetne. Három gyermeke van és egy unokája. Első könyvét merő szeszélyből írta. "Hobbiból kezdtem írni - mondja. Amikor fiatal voltam meg sem fordult a fejemben, hogy író legyek. Most pedig semmi mást nem akarok csinálni ezen kívül." Több mint 54 millió példányban nyomtatják ki könyveit, és 12 nyelven jelentek meg fordítások. Johanna Lindsey a világ egyik legkedveltebb, és legszeretettebb történelmi romantikus írója. Számos regénye foglalta el az első helyet a New York Times listáján. Johanna Lindsey kezében varázspálca van: mágikus erejével régmúlt korokat idéz, lenyűgöző vidékekre repít, ahol a szenvedély a tűznél forróbban lángol. Nem csoda, ha a jó tollú írónő folyamatosan jelen van a sikerlistákon. Álmokat sző, s közben elbűvöl szívet, fantáziát, bármilyen környezetbe is helyezi csodás szerelmi történeteit: a nyílt tengerre, a skót felföldre, a londoni jó társaság fényes báltermeibe vagy éppen a Vadnyugat mozgalmas síkságaira. (Idézve a Csak reád van szükségem című könyv hátoldaláról)

Johanna Lindsey művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Johanna Lindsey: Mondd, hogy szeretsz antikvár
antikvár

Mondd, hogy szeretsz

Gabo Kiadó, 2009

Kelsey Langton családját egyik csapás éri a másik után. Az ifjú hölgy nem tudná elviselni, hogy az imádott kishúga egy fillér nélkül az u...

 

4 490 Ft - 5 000 Ft

Johanna Lindsey: Add meg magad, szerelmem antikvár
antikvár

Add meg magad, szerelmem

Gabo Kiadó

A Viking trilógia 3. része. Johanna Lindsey mesterien szövi a romantikus történeteket, a vonzó hősök, a lebilincselő kalandok és a lük...

 

5 290 Ft - 7 990 Ft

Johanna Lindsey: Csodatévő szerelem antikvár
antikvár

Csodatévő szerelem

Hernádi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gabo Kiadó, 2008

A Malory család legfiatalabb tagja, Amy Malory is felcseperedett, és gyönyörű lány lett belőle. Az első bálja után mindenki arra számít, ...

Online ár:

3 990 Ft

Johanna Lindsey: Tengernyi szerelem antikvár
antikvár

Tengernyi szerelem

Gabo Kiadó, 2008

Georgina Anderson egy nagy csalódás után alig várja, hogy maga mögött hagyja Angliát, és a gyűlölt angolokat. Minél előbb vissza akar tér...

 

1 290 Ft - 1 990 Ft

Johanna Lindsey: Perzselő ölelés antikvár
antikvár

Perzselő ölelés

Gabo Kiadó, 2019

Most, hogy a Callahan–Warren-viszály házassággal, nem pedig vérontással ért véget, Degan Grant feladata is befejeződött Montanában, ezért...

 

1 580 Ft - 2 190 Ft

Johanna Lindsey: Szívedben a válasz antikvár
antikvár

Szívedben a válasz

Gabo Kiadó, 2019

Vannak azok az ifjú hölgyek, akik pénzért és társadalmi rangért mennek férjhez, és van az a néhány szerencsés, aki szerelemből házasodik....

 

1 700 Ft - 2 790 Ft

Johanna Lindsey: Végy el még alkonyat előtt antikvár
antikvár

Végy el még alkonyat előtt

Gabo Kiadó, 2019

A londoni társasági élet forgatagából Philadelphiába hazarendelt Violet Mitchell álmában sem képzelte volna, hogy a fivérei az anyagi cső...

 

1 700 Ft - 2 490 Ft

Johanna Lindsey: Álmaim férfija antikvár
antikvár

Álmaim férfija

Gabo Kiadó, 2015

Johanna Lindsey lebilincselő mesélő, aki úgy fonja a romantikus történetek szálait, mint senki más. Megnyerő jellemekből, lélegzetelállít...

 

6 890 Ft - 8 890 Ft

Johanna Lindsey: Az én bukott angyalom - Locke család 3. antikvár
antikvár

Az én bukott angyalom - Locke család 3.

Gabo Kiadó, 2014

Lady Rebecca Marshallt az a megtiszteltetés éri, hogy udvarhölgynek nevezik ki a Buckingham-palotában. Az anyja el van ragadtatva, és azz...

 

4 190 Ft - 5 890 Ft

Johanna Lindsey: Ég rendelte frigy antikvár
antikvár

Ég rendelte frigy

Gabo Kiadó, 2020

A meseszép Milisant Crispin és a jóvágású, de nagyképű Wulfric de Thorpe, Shefford jövendőbeli grófja, gyermekkoruk óta jegyesek – ám rit...

 

2 090 Ft - 2 490 Ft

Johanna Lindsey: Az örökös antikvár
antikvár

Az örökös

Gabo Kiadó, 2013

Sabrina Lambert első báli szezonjára készülődik, mert nemsokára debütál az előkelő londoni társaságban. A családja nevét beárnyékoló régi...

 

7 620 Ft - 8 900 Ft

Johanna Lindsey: Egyetlen szerelem antikvár
antikvár

Egyetlen szerelem

Gabo Kiadó, 2008

Lord Edward és Lady Charlotte Malory gyönyörű unokahúga, Regina Ashton végzetes tévedés áldozatává válik: az elviselhetetlen természetű, ...

 

2 490 Ft - 4 890 Ft

Johanna Lindsey: Dacolva a tomboló széllel antikvár

 

940 Ft - 1 880 Ft

Johanna Lindsey: A szívvel ne dacolj! antikvár
antikvár

A szívvel ne dacolj!

Gabo Kiadó, 2020

Reina kész fellázadni a sorsa ellen. Sir Ranulf lovag, az aranyló óriás, foglyul ejtette, hogy elvigye a mindenki által megvetett Lord Ro...

 

1 290 Ft - 2 450 Ft

Johanna Lindsey: A man to call my own antikvár
antikvár

A man to call my own

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Corgi Books, 2003

Online ár:

2 500 Ft

Johanna Lindsey: Captive of My Desires antikvár
antikvár

Captive of My Desires

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Pocket Books, 2006

THE MALORYS RETURN! Johanna Lindsey sweeps readers into the dazzlingly passionate world of the incomparable Malorys, an aristocratic fami...

Online ár:

3 500 Ft

Johanna Lindsey: Liebe unter heißer Sonne / die Sprache des Herzens / sündige Liebe antikvár
antikvár

Liebe unter heißer Sonne / die Sprache des Herzens / sündige Liebe

Könyvbarát Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Heyne Bücher

3 Romane in einem Band.

Online ár:

1 990 Ft

Johanna Lindsey, Rosie Thomas, caroline courtney, Barbara Cartland: Zauber der Leidenschaft antikvár
antikvár

Zauber der Leidenschaft

Könyvbarát Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Heyne Bücher

Zauber der Leidenschaft

Online ár:

990 Ft

Johanna Lindsey: The magic of you antikvár

 

2 990 Ft - 3 500 Ft

Johanna Lindsey: 3 db Johanna Lindsey regény: Szeress örökké + Aranyfényű szemek + Mondd ki, ha szeretsz antikvár
antikvár

3 db Johanna Lindsey regény: Szeress örökké + Aranyfényű szemek + Mondd ki, ha szeretsz

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 1997

Online ár:

1 980 Ft

Johanna Lindsey: Aranyfényű szemek + Szeress örökké (2 kötet) antikvár
antikvár

Aranyfényű szemek + Szeress örökké (2 kötet)

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub

Online ár:

1 990 Ft

Johanna Lindsey: Szeress örökké + Az enyém leszel (2 mű) antikvár
antikvár

Szeress örökké + Az enyém leszel (2 mű)

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 1997

Online ár:

1 480 Ft

Johanna Lindsey: 5 db Johanna Lindsey könyv ( Angyali diadal + Az  enyém leszel +Mondd ki ha szeretsz + Csak reád van szükségem ) antikvár

Online ár:

3 980 Ft

Johanna Lindsey: The pursuit antikvár
antikvár

The pursuit

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Corgi Books, 2002

Online ár:

2 000 Ft

Judith Krantz, Madeleine Brent, Johanna Lindsey: 3 db Romantikus: Mondd ki, ha szeretsz, A kis halászlány, Szeretők antikvár
antikvár

3 db Romantikus: Mondd ki, ha szeretsz, A kis halászlány, Szeretők

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 1998

Online ár:

1 680 Ft

Johanna Lindsey: Szeress örökké antikvár
antikvár

Szeress örökké

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 1997

Online ár:

1 480 Ft

Johanna Lindsey: 2 db Johanna Lindsey könyv egyben: 1. Mondd ki, ha szeretsz, 2. Szeress örökké antikvár
antikvár

2 db Johanna Lindsey könyv egyben: 1. Mondd ki, ha szeretsz, 2. Szeress örökké

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 1998

Online ár:

1 990 Ft

Johanna Lindsey: Joining antikvár
antikvár

Joining

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 2000

Online ár:

3 500 Ft

Johanna Lindsey: Captive bride antikvár
antikvár

Captive bride

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1992

Online ár:

2 000 Ft

Johanna Lindsey: Savage thunder antikvár
antikvár

Savage thunder

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1989

Online ár:

2 500 Ft

Johanna Lindsey: Silver angel antikvár
antikvár

Silver angel

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

1988

Online ár:

2 000 Ft

Johanna Lindsey: Secret fire antikvár
antikvár

Secret fire

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1987

Online ár:

3 500 Ft

Johanna Lindsey: Hearts Aflame antikvár
antikvár

Hearts Aflame

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1987

Beautiful and defiant, Kristen Haardrad meets the hot, longing gaze of Royce, Thane of Wyndhurst, with icy fury - vowing never to be ensl...

Online ár:

2 900 Ft

Johanna Lindsey: A Loving Scoundrel antikvár
antikvár

A Loving Scoundrel

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Atria Books, 2004

Online ár:

3 500 Ft

Johanna Lindsey: Say You Love Me antikvár
antikvár

Say You Love Me

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1997

Online ár:

2 500 Ft

Johanna Lindsey: The Heir antikvár
antikvár

The Heir

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Corgi Books, 2000

Online ár:

2 900 Ft

Johanna Lindsey: Glorious angel antikvár
antikvár

Glorious angel

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1982

Online ár:

2 500 Ft

Johanna Lindsey: 6db Johanna Lindsey regény: A szerelem hatalma, Vad éden, Az enyém leszel, Szeress örökké antikvár

Online ár:

2 890 Ft

Johanna Lindsey: Markízov dedic (szlovák nyelvű) antikvár
antikvár

Markízov dedic (szlovák nyelvű)

Kóborló Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Ikar Kiadó, 2001

Online ár:

1 940 Ft

Johanna Lindsey: A heart so wild antikvár
antikvár

A heart so wild

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1986

Online ár:

2 000 Ft

Johanna Lindsey: Prisoner of my Desire antikvár
antikvár

Prisoner of my Desire

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1991

Lovely, spirited Rowena Belleme knew that she must produce an heir to pacify her ruthless stepbrother, Gilbert d'Ambray. When the elderly...

Online ár:

2 500 Ft

Johanna Lindsey: So speaks the heart antikvár
antikvár

So speaks the heart

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1983

Online ár:

2 000 Ft

Johanna Lindsey: When Love Awants antikvár
antikvár

When Love Awants

THE BOOKSHOP

jó állapotú antikvár könyv

Avon Books, 1986

England, 1176. Once Lady Leonie, the exquisite mistress of Pershwick, cursed"the Black Wolf" -handsome Rolfe d'Ambert, the mercenary Lord...

Online ár:

2 500 Ft

Johanna Lindsey: 4 db Johanna Lindsey: A szerelem hatalma + Aranyfényű szemek + Dacolva tomboló széllel + Pénzen vett szerelem antikvár

Online ár:

4 980 Ft

Johanna Lindsey: 4 DB JOHANNA LINDSEY KÖTET: 1.	DACOLVA A TOMBOLÓ SZÉLLEL 2.	MONDD KI, HA SZERETSZ 3.	PÉNZEN VETT SZERELEM 4.	SZERESS ÖRÖKRE antikvár

Online ár:

2 390 Ft

Johanna Lindsey: 3 db Johanna Lindsey regény: Aranyfényű szemek + Vad éden + A szerelem hatalma antikvár
antikvár

3 db Johanna Lindsey regény: Aranyfényű szemek + Vad éden + A szerelem hatalma

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 2002

Online ár:

2 200 Ft

Johanna Lindsey: The Devil Who Tamed Her ("Ördögből angyal" angol nyelven) antikvár
antikvár

The Devil Who Tamed Her ("Ördögből angyal" angol nyelven)

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pocket Books, 2007

Online ár:

4 990 Ft

Johanna Lindsey: Love Me Forever antikvár

 

2 490 Ft - 3 000 Ft

Johanna Lindsey: Angel antikvár
antikvár

Angel

Avon Books, 1992

 

2 290 Ft - 2 500 Ft

Johanna Lindsey: Stürme der Sehnsucht. antikvár
antikvár

Stürme der Sehnsucht.

Könyvlabirintus Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Wilhelm Heyne Verlag, 2015

Online ár:

2 880 Ft

Johanna Lindsey: Kalózszerelem antikvár
antikvár

Kalózszerelem

Magyar Könyvklub, 2003

A gyönyörű Bettina Varlaine hajóra száll, hogy egy karib-tengeri kis szigeten, apja akaratát beteljesítve férjhez menjen a gazdag ültetvé...

 

1 250 Ft - 2 490 Ft

Johanna Lindsey: Álmaim hercege antikvár
antikvár

Álmaim hercege

HOGATRON ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Pannon Könyvkiadó, 1993

Magával ragadó mese felnőtteknek...

Online ár:

2 990 Ft

Johanna Lindsey: Csak reád van szükségem antikvár
antikvár

Csak reád van szükségem

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Magyar Könyvklub, 1999

"Lindsey olyan tündérmeséket teremt, amelyek valóra válnak." (Romantic Times) Johanna Lindsey kezében varázspálca van: mágikus erejével r...

Online ár:

1 190 Ft

Johanna Lindsey: Szívem ellopott kincsei antikvár
antikvár

Szívem ellopott kincsei

Gabo Kiadó, 2010

Danny London egyik legsötétebb negyedében, fiúnak öltözve éli az árva utcagyerekek életét, és lopással keresi a kenyerét. Csak annyit tud...

 

9 990 Ft - 29 900 Ft

Johanna Lindsey: Foglyom vagy, szerelmem antikvár
antikvár

Foglyom vagy, szerelmem

Gabo Kiadó, 2012

Rowena édesapját meggyilkolják, anyját belekényszerítik egy házasságba, őt pedig gyámság alá helyezik. Mindezt azért, hogy megszerezzék a...

 

1 590 Ft - 2 490 Ft

Lindsey, Johanna: Man of My Dreams idegen
idegen
Lindsey, Johanna

Man of My Dreams - Sherring Cross Book 1

HarperCollins, 1992

?Her books are well paced and well-written, filled with strong characters, humor, interesting plots? and of course, romance.? ?Cincinnati...

Online ár:

4 062 Ft

Eredeti ár: 4 275 Ft

Johanna Lindsey: That Perfect Someone idegen
idegen

That Perfect Someone

Nine years ago, Richard Allen fled England and his controlling father. Determined to live his own life, he took to the sea and settled in...

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára