J. R. Ward szerző

J. R. Ward

J. R. Ward 1969-ben Jessica Rowley Pell Birdként látta meg a napvilágot. Nyolc esztendős kora óta írogatott, első romantikus regényét tizenhét évesen fejezte be. A Smith College-ban történelmet és középkori művészettörténetet hallgatott, majd jogi diplomát szerzett. Sokáig az egészségügy irányításában dolgozott, az egyik legjobb amerikai egyetemi klinika, a bostoni Beth Israel Deaconness Medical Center igazgatója is volt. A szenvedélye azonban az írás maradt. Miután 2001-ben feleségül ment John Neville Blakemore-hoz, a férje biztatására elküldte egy irodalmi ügynöknek a "fióknak írt" kéziratait. És 2002-ben meg is jelent Jessica Bird első romantikus regénye, amelyet kilenc további követett. 2007-ben RITA díjat kapott. A nagy áttörést mégiscsak a JR Wardként jegyzett, lenyűgöző vámpírvilág hozta meg számára, a paranormális szerelmes regények, amelyek megjelenésük óta olvasók millióit ejtették bűvöletbe. Ward saját bevallása szerint a férfialakjai kemények, elbizakodottak és arrogánsak, főhősnői pedig erősek és okosak. Számára mindig az a kérdés, hogy a bonyodalomba sodródott szerelmesek, miként találnak ismét egymásra, miközben fenyegető belső és külső erők el akarják szakítani őket. J. R. Ward megírta korunk legsikeresebb "véres-romantikus" sorozatát, melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház a Fekete Tőr Testvériség sorozattal csábítja olvasóit Ward káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes világába.

J. R. Ward művei - 4. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
J. R. Ward: Fekete Tőt Testvériség 1-17. A 16-os kötet hiányzik!(A Tolvaj) Éjsötét szerető+Síron túli szerető+Megsebzett szerető+Életre keltett szerető+Feloldozott szerető könyv
könyv

Fekete Tőt Testvériség 1-17. A 16-os kötet hiányzik!(A Tolvaj) Éjsötét szerető+Síron túli szerető+Megsebzett szerető+Életre keltett szerető+Feloldozott szerető

Megváltott szerető Beavatás Megbosszult szerető Halhatatlan szerető Felszabadított szerető Újjászületett szerető Végre szeretők A ...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: J.R. Ward könyvcsomag könyv
könyv

J.R. Ward könyvcsomag

📢 öt kötet. Sóvárgás + Bűvölet + Irigység + Kapzsiság + Birtoklás

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség könyvcsomag (1 - 11. kötet 📚) könyv
könyv

Fekete Tőr Testvériség könyvcsomag (1 - 11. kötet 📚)

Éjsötét szerető + Síron túli szerető + Megsebzett szerető + Életre keltett szerető + Feloldozott szerető + Megváltott szerető + Beavatás ...

 

Előjegyezhető

Charlaine Harris, Laurell K. Hamilton, MaryJanice Davidson, Angela Knight, Vickie Taylor, J. R. Ward, Sherrilyn Kenyon, Susan Squires, Dianna Love: Halálos csók + Karó (kisregények, novellák) (2 kötet) könyv
könyv

Halálos csók + Karó (kisregények, novellák) (2 kötet)

J. R. Ward - Sherrilyn Kenyon - Susan Squires - Dianna Love: Halálos csók. Izgalom, borzongás, vérfarkasok, vámpírok, bosszú, szerelem, ...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Bukott angyalok 5-6.: Birtoklás + Halhatatlanság (2 kötet) könyv
könyv

Bukott angyalok 5-6.: Birtoklás + Halhatatlanság (2 kötet)

Birtoklás. Art Nouveau, 2016 – 512 oldal. Cait Douglass úgy dönt, hogy túlteszi magát a szerelmi csalódásán, levetkőzi gátlásait, és vég...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Fekete Tőr Testvériség 1-12 + 6,5. rész (13 kötet) könyv
könyv

Fekete Tőr Testvériség 1-12 + 6,5. rész (13 kötet)

Fekete Tőr Testvériség 1-12. rész + a 6. és 7. rész közötti „6,5.” rész – 13 kötet. Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a v...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Éjsötét szerető (Fekete tőr testvériség 1.) könyv
könyv

Éjsötét szerető (Fekete tőr testvériség 1.)

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá,...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Síron túli szerető (Fekete tőr testvériség 2.) könyv
könyv

Síron túli szerető (Fekete tőr testvériség 2.)

Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem. Kegyet...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Lover Unbound idegen
idegen

Lover Unbound

The ruthless and brilliant brother Vishous possesses a destructive curse and a frightening ability to see the future. As a member of the ...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Sóvárgás könyv
könyv

Sóvárgás

Hét főbűn. Hét lélek, akiket meg kell menteni. Egy újabb harc, amelyben minden megtörténhet. Isaac Rothe egy titkos szervezet katon...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Lover Enshrined idegen
idegen

Lover Enshrined

As Primale of the Chosen, the fiercely loyal Phury has sacrificed himself for the good of his race. But his first mate, the Chosen Cormia...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Megsebzett szerető (Fekete Tőr Testvériség 3.) könyv
könyv

Megsebzett szerető (Fekete Tőr Testvériség 3.)

A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a hat vámpír harcosból álló csa...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Envy: A Novel of the Fallen Angels: 3 idegen
idegen

Envy: A Novel of the Fallen Angels: 3

Seven deadly sins. Seven souls to save. And a man and a woman treading the lines of danger, desire and deliverance . . . As the son of...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Dobbanó szívek könyv
könyv

Dobbanó szívek

A. J. Sutherland tudja, mit akar. És felismeri a győztest, ha szembekerül vele… Mindenki azt hiszi, A. J. Sutherlandnek elment az esze...

 

Előjegyezhető

J. R. Ward: Crave idegen

 

Előjegyezhető

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára