J. K. Rowling
Joanne Kathleen Rowling angol írónő, a Harry Potter-sorozat szerzője. J. K. Rowling Chipping Sodburyben született 1965. július 31-én. Már kiskorában saját meséivel szórakoztatta húgát. Első történetét, amely egy Nyúl nevű nyúlról szólt hatéves korában írta. A középiskolában is gyakran mesélt folytatásos történeteket ebédszünetben a barátainak. J.K. Rowling a tanulmányait a kiváló Exeter Egyetemen, Dél-Angliában folytatta, ahol franciát és klasszika-filológiát hallgatott. Eközben egy évig Párizsban is tanult. Tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, s Afrika francia nyelvű területeinek emberi jogi problémáival foglalkozott. 1990 nyarán gyakran utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, akit felvesznek a varázslóiskolába, bár mindaddig nem is tudott arról, hogy ő varázsló. Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King's Cross Pályaudvaron, már tisztán körvonalazódott a fejében a Harry Potter sorozat cselekménye. A történeten az ebédidejében dolgozott, pubokban és kávéházakban. 1991-ben Portugáliába költözött, ahol angolt tanított. 1992-ben férjhez ment Jorge Aranteshez, és nemsokára megszületett lányuk, Jessica Rowling Arantes. Férjétől azonban hamarosan elvált és ezt követően nehéz körülmények között élt. Visszatért Angliába és Edinburgh-ba költöztek, ahol húga is lakott. Rowling tanári állást szeretett volna kapni, de előtte be akarta fejezni könyvét. Hogy ne a nyirkos, fűtetlen lakásban legyenek, az írónő egész napját egy kávéházban töltötte lányával, itt fejezte be Harry Potter történetét. Nehéz helyzetében a Skót Művészeti Tanácstól kért támogatást, amit meg is kapott, mikor a könyvét befejezte. Ezután nekilátott kiadót keresni, de sorban utasították el, a többség arra hivatkozott, hogy a könyv, cselekménye miatt, nem illik az ifjúsági irodalom sorába, ráadásul túlzottan bonyolultnak is találták. Végül Londonban mégis talált egy ügynököt, akinek sikerült eladnia a Harry Potter és a bölcsek köve (Harry Potter and the Philosopher's Stone) kéziratát az angliai Bloomsbury Children's Books kiadónak. A könyv 1997 júniusában jelent meg Angliában és hatalmas sikert aratott. Az írónő ekkor felmondta tanári állását, hogy minden idejét a Harry Potter-sorozat írásának szentelhesse. A hét részes meseregény világhírű lett, kb. hetven nyelvre fordították le, s több mint négyszázmillió példányt adtak el belőle világszerte. 2000-ben a Warner Brothers megvette a sorozat filmjogait. J. K. Rowling 2001-ben férjhez ment dr. Neil Murray orvoshoz, s két évvel később megszületett fiuk, David Gordon Rowling Murray majd újabb két év múlva lányuk, Mackenzie Jean Rowling Murray.
J. K. Rowling művei - 3. oldal
-
Online ár:
14 981 Ft
Eredeti ár: 15 769 Ft
Beszállítói készleten 149 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
19 931 Ft
Eredeti ár: 20 979 Ft
Beszállítói készleten 199 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
9 350 Ft
Eredeti ár: 9 842 Ft
Beszállítói készleten 93 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 182 Ft
Eredeti ár: 15 981 Ft
Beszállítói készleten 151 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 791 Ft
Eredeti ár: 8 201 Ft
Beszállítói készleten 77 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
9 358 Ft
Eredeti ár: 9 850 Ft
Beszállítói készleten 93 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
9 333 Ft
Eredeti ár: 9 824 Ft
Beszállítói készleten 93 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 897 Ft
Eredeti ár: 4 102 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
4 550 Ft
Eredeti ár: 4 789 Ft
Beszállítói készleten 45 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Stein der Weisen (Harry Potter 1) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
7 016 Ft
Eredeti ár: 7 385 Ft
Beszállítói készleten 70 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
18 086 Ft
Eredeti ár: 19 037 Ft
Beszállítói készleten 180 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Stein der Weisen (MinaLima-Edition mit 3D-Papierkunst 1) - Farbig illustrierte Schmuckausgabe mit Goldprägung und Pop-Up-Elementen
Online ár:
17 124 Ft
Eredeti ár: 18 025 Ft
Beszállítói készleten 171 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
8 128 Ft
Eredeti ár: 8 555 Ft
Beszállítói készleten 81 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 433 Ft
Eredeti ár: 5 718 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
96 857 Ft
Eredeti ár: 101 954 Ft
Beszállítói készleten 968 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 389 Ft
Eredeti ár: 7 777 Ft
Beszállítói készleten 73 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
12 452 Ft
Eredeti ár: 13 107 Ft
Beszállítói készleten 124 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und die Kammer des Schreckens (MinaLima-Edition mit 3D-Papierkunst 2) - Farbig illustrierte Schmuckausgabe mit Goldprägung und Pop-Up-Elementen
Online ár:
17 135 Ft
Eredeti ár: 18 036 Ft
Beszállítói készleten 171 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Gefangene von Askaban (Papierkunst-Edition mit 3D-Aufklapp-Elementen 3) - Farbig illustrierte Schmuckausgabe mit Goldprägung und Pop-Up-Elementen
Online ár:
17 936 Ft
Eredeti ár: 18 880 Ft
Beszállítói készleten 179 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Phantastische Tierwesen: Dumbledores Geheimnisse (Das Originaldrehbuch) - Mit spannendem Bonusmaterial und einem Einblick hinter die Kulissen. Ein Muss für alle Fans!
Online ár:
7 802 Ft
Eredeti ár: 8 212 Ft
Beszállítói készleten 78 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
12 362 Ft
Eredeti ár: 13 012 Ft
Beszállítói készleten 123 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
10 059 Ft
Eredeti ár: 10 588 Ft
Beszállítói készleten 100 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 395 Ft
Eredeti ár: 6 731 Ft
Beszállítói készleten 63 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und die Kammer des Schreckens (Harry Potter 2) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
7 016 Ft
Eredeti ár: 7 385 Ft
Beszállítói készleten 70 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 238 Ft
Eredeti ár: 5 513 Ft
Beszállítói készleten 52 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Stein der Weisen (Harry Potter 1) - Kinderbuch-Klassiker ab 10 Jahren über Hogwarts und den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
4 669 Ft
Eredeti ár: 4 914 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
58 654 Ft
Eredeti ár: 61 741 Ft
Beszállítói készleten 586 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 794 Ft
Eredeti ár: 8 204 Ft
Beszállítói készleten 77 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Christmas at Hogwarts - A joyfully illustrated gift book featuring text from 'Harry Potter and the Philosopher's Stone'
Online ár:
8 371 Ft
Eredeti ár: 8 811 Ft
Beszállítói készleten 83 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
10 674 Ft
Eredeti ár: 11 235 Ft
Beszállítói készleten 106 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
19 587 Ft
Eredeti ár: 20 617 Ft
Beszállítói készleten 195 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 464 Ft
Eredeti ár: 5 751 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 437 Ft
Eredeti ár: 6 775 Ft
Beszállítói készleten 64 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
43 934 Ft
Eredeti ár: 46 246 Ft
Beszállítói készleten 439 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 450 Ft
Eredeti ár: 7 842 Ft
Beszállítói készleten 74 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
43 934 Ft
Eredeti ár: 46 246 Ft
Beszállítói készleten 439 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
96 853 Ft
Eredeti ár: 101 950 Ft
Beszállítói készleten 968 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
96 861 Ft
Eredeti ár: 101 958 Ft
Beszállítói készleten 968 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
96 857 Ft
Eredeti ár: 101 954 Ft
Beszállítói készleten 968 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Gefangene von Askaban (Harry Potter 3) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
7 805 Ft
Eredeti ár: 8 215 Ft
Beszállítói készleten 78 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und die Heiligtümer des Todes (Harry Potter 7) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
10 921 Ft
Eredeti ár: 11 495 Ft
Beszállítói készleten 109 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Potter Guides: Ron Weasley - Kleine Handbücher zu den Harry-Potter-Geschichten von J.K. Rowling | Farbig illustrierter Ron-Weasley-Spaß auf jeder Seite!
Online ár:
4 661 Ft
Eredeti ár: 4 906 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
11 588 Ft
Eredeti ár: 12 197 Ft
Beszállítói készleten 115 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter - Gesamtausgabe (Harry Potter) - Ungekürzter Sammelband mit allen 7 Büchern des modernen Kinderbuch-Klassikers - mit Bronzeprägung und Lesebändchen
Online ár:
38 575 Ft
Eredeti ár: 40 605 Ft
Beszállítói készleten 385 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Die magische Welt von Harry Potter: Das offizielle Handbuch - Prächtig illustriert von sieben Künstler*innen und voller überraschender Details | Hochwertiges Geschenkbuch nicht nur für Potterheads
Online ár:
14 835 Ft
Eredeti ár: 15 615 Ft
Beszállítói készleten 148 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Ein magisches Jahr mit Harry Potter - Eine Reise durchs Jahr mit den beliebtesten Zitaten aus der Harry-Potter-Serie. Zauberhaft farbig illustriert vom wunderbaren Jim Kay.
Online ár:
10 965 Ft
Eredeti ár: 11 542 Ft
Beszállítói készleten 109 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und die Heiligtümer des Todes (Harry Potter 7) - Kinderbuch-Klassiker ab 10 Jahren über Hogwarts und den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
6 638 Ft
Eredeti ár: 6 987 Ft
Beszállítói készleten 66 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Orden des Phönix (Harry Potter 5) - Kinderbuch-Klassiker ab 10 Jahren über Hogwarts und den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
6 662 Ft
Eredeti ár: 7 012 Ft
Beszállítói készleten 66 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Potter Guides: Hermine Granger - Kleine Handbücher zu den Harry-Potter-Geschichten von J.K. Rowling | Viele spannente und lustige Einblicke in das Leben von Harrys bester Freundin!
Online ár:
4 658 Ft
Eredeti ár: 4 903 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
8 135 Ft
Eredeti ár: 8 563 Ft
Beszállítói készleten 81 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
11 588 Ft
Eredeti ár: 12 197 Ft
Beszállítói készleten 115 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 478 Ft
Eredeti ár: 16 292 Ft
Beszállítói készleten 154 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Harry Potter und der Halbblutprinz (Harry Potter 6) - Neuausgabe des Kinderbuch-Klassikers ab 10 Jahren über den bekanntesten Zauberer der Welt
Online ár:
10 128 Ft
Eredeti ár: 10 661 Ft
Beszállítói készleten 101 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 781 Ft
Eredeti ár: 8 190 Ft
Beszállítói készleten 77 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 478 Ft
Eredeti ár: 16 292 Ft
Beszállítói készleten 154 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
4 661 Ft
Eredeti ár: 4 906 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
4 658 Ft
Eredeti ár: 4 903 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
12 591 Ft
Eredeti ár: 13 253 Ft
Beszállítói készleten 125 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
10 126 Ft
Eredeti ár: 10 658 Ft
Beszállítói készleten 101 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
8 740 Ft
Eredeti ár: 9 199 Ft
Beszállítói készleten 87 pont 5 - 10 munkanap