Háy János szerző

Háy János

Ezerkilencszázhatvanban született Vámosmikolán, messze a civilizált világtól egy eldugott kis településen. Volt ugyan anyja és apja is, de annyira szegények és annyira vidékiek voltak, hogy Háyt az egyszerűség kedvéért nevezhetjük a nép gyermekének. Első szava sem a polgári körökben szokásos autó vagy pénztárca volt, hanem a vetőmag. Háy gyökerei ebben a tiszta népi talajba kapaszkodtak, bár személyiségének szárba szökkenését már a főváros dekadens kultúrája határozta meg. Tanárai aggódva kísérték tevékenységét. Számtalan rossz jeggyel próbálták jó útra téríteni. Külön kiemelendő az a bukás magyarból, ami végérvényesen elidegenítette szerzőnket az akadémikus irodalomfelfogástól. Pályaválasztáskor az orosz és történelem szakokat jelölte meg, s tett néhányszor sikertelen felvételit a Szegedi Egyetemre és Főiskolára, majd egy sikereset. Mit keresett hősünk Szegeden? Egy hegyvidéki legény a pusztákon? A válasz egyszerű: a barátnőjét, aki oda járt angolra. És mit ad isten, meg is találta. Háy a gimnáziumi éveket követően megismerkedett a budapesti élet legsötétebb bugyraival. Haverjai a társadalmi normák tekintetében kétséges alakok voltak. A költészetről nem mondott le, de titokban rockzenei karriert dédelgetett. Aktívan zenélt, majd 81-ben immáron szegedi főiskolásként megalakította az Originál Láger nevű zenekart, amely néhány demo-felvételt követően feloszlott, mert a zenekar azon tagjai, akik tudtak zenélni sérelmezték a hullák mennyiségét a szövegekben. Ez a csalódás végérvényesen derékba törte Háy rockzenei karrierjét. Maradt a költészet. Első kötete a 76-85-ig terjedő időszakot zárja le, de a kor természetéből adódóan csak 89-ben jelenik meg (Gyalog megyek hozzád a sétáló uton). A kötet első mondata: „Háy János nevű személy nem létezik.” Ez a nemlétező személy aztán megjelentet több tucat könyvet, versesköteteket, novellákat, regényeket, s még egy irodalomtörténetet is (Kik vagytok ti?). Születnek neki gyermekei, elvégzi az ELTE esztétika szakát. Háy író, költő és amatőr képzőművész, de álmaiban még mindig ott áll egy színpadon és a Szaljut nevű szovjet gitárral nyomja a rokendrolt.

Háy János művei - 2. oldal

Háy János: Dzsigerdilen - A szív gyönyörűsége (Dedikált) könyv
könyv

Dzsigerdilen - A szív gyönyörűsége (Dedikált)

Dedikáció: "Édes Gergelynek barátsággal Háy János. 2000. 07. 06."

 

Előjegyezhető

Háy János: Próféták bölcsessége és jövendölései könyv
könyv

Próféták bölcsessége és jövendölései

A kötet a bibliai próféták máig érvényes bölcsességeit, korunkban különösen időszerű jövendöléseit gyűjti össze. Hogyan találhatjuk meg m...

 

Előjegyezhető

Háy János: A cégvezető - dedikált könyv
könyv

A cégvezető - dedikált

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes ...

 

Előjegyezhető

Háy János: Welcome in Africa könyv
könyv

Welcome in Africa

A Welcome in Africa nem hagyományos értelemben vett verseskötet. A komikus, néhol kacagtató, másutt éppen elszomorító költemények egy Afr...

 

Előjegyezhető

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt - Dedikált könyv
könyv

Ne haragudj, véletlen volt - Dedikált

Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond,...

 

Előjegyezhető

Háy János: A cégvezető + Napra jutni (2 kötet 📚 ) könyv
könyv

A cégvezető + Napra jutni (2 kötet 📚 )

A cégvezető Háy János Európa Könyvkiadó, 2021 - 371 oldal・keménytábla, védőborító・ A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amik...

 

Előjegyezhető

Háy János: Valami nehezék (versek, 1994-1996) könyv
könyv

Valami nehezék (versek, 1994-1996)

A korábban költőként, majd prózaíróként is jelentős kritikai sikereket aratott szerző - akárha posztmodern vágáns költőként szólalna meg ...

 

Előjegyezhető

Háy János: Xanadu - Föld, víz, levegő (Dedikált) antikvár
antikvár

Xanadu - Föld, víz, levegő (Dedikált)

Palatinus Kiadó, 1999

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy...

 

3 190 Ft - 3 300 Ft

Háy János: Kotródom el (versek, 1998-2001) könyv
könyv

Kotródom el (versek, 1998-2001)

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

A Füst Milán- és József Attila-díjas szerző számos népszerű regény /Dzsigerdilen, Xanadu/ után most újra verseskönyvvel jelentkezik. Az ú...

 

Előjegyezhető

Háy János: Háyland antikvár
antikvár

Háyland

2011

Évek óta nagy figyelem kíséri, hogy vajon milyen lesz az új Háy-kötet borítója. Hiszen köztudott, hogy a borítóképeket a szerző festi. A ...

 

2 490 Ft - 2 590 Ft

Háy János: Egy szerelmes vers története antikvár
antikvár

Egy szerelmes vers története

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2010

A kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója hol novellákkal, hol regényekkel, hol drámákkal lepte meg a közönségét. Most az e...

 

4 790 Ft - 6 990 Ft

Háy János: Istenek könyv

 

Előjegyezhető

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia könyv
könyv

A bogyósgyümölcskertész fia

Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, az...

 

Előjegyezhető

Háy János: Sztreccs antikvár

 

2 390 Ft - 4 890 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl (novellák) antikvár
antikvár

Házasságon innen és túl (novellák)

Európa Könyvkiadó

Háy János új kötete az elmúlt tíz év során írt novelláinak legjobbjait gyűjti egybe, köztük olyan kedvelt darabokat is, mint a Budapesti ...

 

2 790 Ft - 2 890 Ft

Háy János: Meleg kilincs antikvár
antikvár

Meleg kilincs

Fülemüle Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Palatinus Kiadó, 2008

Háy János költői útját – az utóbbi évek átütő sikerű prózaköteteinek és drámáinak (Xanadu, A Gézagyerek, a Házasságon innen és túl, A gye...

Online ár:

5 990 Ft

Háy János: Xanadu antikvár
antikvár

Xanadu

Németvölgyi Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Európa Könyvkiadó, 2021

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy t...

Online ár:

3 290 Ft

Háy János: A mélygarázs antikvár
antikvár

A mélygarázs

Európa Könyvkiadó, 2013

Három szereplő. Egy történet. Mindhárom áldozat, mindhárom elkövető, és azok is ők hárman, akik véletlen keverednek az eseményekbe. Egy,...

 

4 800 Ft - 4 990 Ft

Háy János: Napra jutni antikvár
antikvár

Napra jutni

Európa Könyvkiadó

A Holdon nem lakik senki és az ég is teljesen üres, mint a tévé Van benne apa, anya, nagymama, nagyapa, s persze főként egy kisgyerek. ...

 

2 190 Ft - 2 990 Ft

Háy János: Karácsonyi történet MAGYAR ÍRÓK NOVELLÁI antikvár
antikvár

Karácsonyi történet MAGYAR ÍRÓK NOVELLÁI

SZERZŐ Krúdy Gyula Babits Mihály Tamási Áron Harsányi Zsolt Galsai Pongrác Pilinszky János Móricz Zsigmond Sík Sándor Cs. Szabó ...

 

890 Ft - 3 490 Ft

Tóth; Dragomán György; Háy János; Parti Nagy Lajos: Expander antikvár
antikvár

Expander

Alexandra Kiadó

Különleges könyv! Először is, mert négy szerzője a jelen magyar irodalom legjobbjai közül való. Tartalomjegyzék szerinti sorrendben: Drag...

 

1 690 Ft - 4 990 Ft

Háy János: A gyerek antikvár
antikvár

A gyerek

Új Palatinus Könyvesház Kft.

Akinek nem volt még: most íme van. Akinek volt, tudja, mit kell tenni: megfogni a kezét, megölelni, megsimogatni, hisz gyerek. Most megt...

 

1 990 Ft - 2 590 Ft

Háy János: Patkócsattogás -magyar írók novellái a lovakról- antikvár
antikvár

Patkócsattogás -magyar írók novellái a lovakról-

Diófa Antikvárium Kft.

közepes állapotú antikvár könyv

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

A ló ezerévek óta különleges szerepet tölt be az ember életében. A Magyar novella sorozat új kötete klasszikus íróink legszebb lóról írot...

Online ár:

1 490 Ft

Háy János: Közötte apának és anyának, fölötte a nagy mindenségnek antikvár
antikvár

Közötte apának és anyának, fölötte a nagy mindenségnek

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Palatinus Könyvek Kiadói Kft., 2000

Online ár:

9 990 Ft

Háy János: Kotródom el (versek, 1998-2001) antikvár
antikvár

Kotródom el (versek, 1998-2001)

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2002

A Füst Milán- és József Attila-díjas szerző számos népszerű regény /Dzsigerdilen, Xanadu/ után most újra verseskönyvvel jelentkezik. Az ú...

 

19 890 Ft - 19 990 Ft

Háy János: Xanadu - Föld, víz, levegő antikvár
antikvár

Xanadu - Föld, víz, levegő

Európa Könyvkiadó, 2013

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy...

 

1 130 Ft - 6 990 Ft

Csehy Zoltán, Háy János, Szécsi Noémi, Szávai Attila, Kiss Judit Ágnes, Tőzsér Árpád, Tandori Dezső: "S mást tevél-e te?" - Rezonanciák Madáchra antikvár

Online ár:

2 490 Ft

Háy János, Kőrössi P. József: Az ember és a kutya (Magyar írók novellái a kutyáról) antikvár
antikvár

Az ember és a kutya (Magyar írók novellái a kutyáról)

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Palatinus Kiadó, 1999

VIDÁM ÉS SZOMORÚ KUTYATÖRTÉNETEK - Szerzők, a teljesség igénye nélkül: Ady Endre, Csáth Géza, Gárdonyi Géza, Herczeg Ferenc, Karinthy Fri...

Online ár:

1 390 Ft

Háy János: Bölcsességek a szerelemről -Aforizmák a legmélyebb érzelem titkairól- antikvár
antikvár

Bölcsességek a szerelemről -Aforizmák a legmélyebb érzelem titkairól-

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Új Palatinus Könyvesház Kft., 2000

Szellemes és bölcs aforizmák segítenek ahhoz, hogy mélyebben megismerjük a szerelem titkát.

Online ár:

990 Ft

Háy János: Xanadu (Föld, víz, levegő) - Völgyhíd antikvár
antikvár

Xanadu (Föld, víz, levegő) - Völgyhíd

Nem nagy dolog. Kell pár tucat angyal, egy Teremtő, néhány részeges tengerész, egy velencei kereskedő, egy piránói lány, kell egy nagy te...

 

990 Ft - 2 490 Ft

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia antikvár
antikvár

A bogyósgyümölcskertész fia

Na most van ez a bogyósgyümölcskertész. Ennek a bogyósgyümölcskertésznek van ez a fia. Na most ez a fiú először elmegy rókát vadászni, az...

 

2 490 Ft - 8 190 Ft

Háy János: Marlon és Marion antikvár
antikvár

Marlon és Marion

Pesti Szalon Kiadó, 1993

 

1 990 Ft - 5 990 Ft

Háy János: Egymáshoz tartozók antikvár
antikvár

Egymáshoz tartozók

2009

A viharos sikert és fölzaklató vitákat kavaró regény, A gyerek, valamint összegyűjtött versei, a Meleg kilincs után ismét kisprózakötette...

 

4 690 Ft - 9 999 Ft

Háy János: Vigyázat, humanisták! antikvár

 

2 000 Ft - 3 490 Ft

Háy János: A cégvezető antikvár
antikvár

A cégvezető

Európa Könyvkiadó

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes ...

 

2 590 Ft - 2 700 Ft

Háy János: A Senák antikvár
antikvár

A Senák

Nemzeti Színház-Palatinus, 2004

 

1 690 Ft - 2 500 Ft

Háy János: Házasságon innen és túl antikvár
antikvár

Házasságon innen és túl

Ez még szerető, az már feleség ez még feleség, az már szerető. Ez még elvált, az már házas, ez még házas, az már elvált. Ez még szere...

 

2 590 Ft - 9 450 Ft

Háy János: Kik vagytok ti? antikvár
antikvár

Kik vagytok ti?

Antikvár Könyvek Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Európa Könyvkiadó, 2019

"Irodalomtörténet? Az is. Izgalmas oknyomozás, hogy valójában kik voltak ezek a valahai alkotók? Az is. Életútfeltárás, életműelemzés? Az...

Online ár:

4 290 Ft

Háy János: Ne haragudj, véletlen volt antikvár
antikvár

Ne haragudj, véletlen volt

A Hely Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Európa Könyvkiadó, 2021

Kedves olvasó, Háy János könyve ez, és róla magáról, Háy Jánosról szól. Nem a világról, hanem annak csak egy kicsiny darabjáról, úgymond,...

Online ár:

2 500 Ft

Háy János: Hozott lélek antikvár
antikvár

Hozott lélek

Európa Könyvkiadó, 2015

Minden életnek egy változata van, az, amit élünk. Egy könyv, ami hozott lélekből dolgozott. Jöttek férfiak, nők, lányok, fiúk vegyest,...

 

3 650 Ft - 8 190 Ft

Háy János: Az öregtó felé antikvár
antikvár

Az öregtó felé

Európa Könyvkiadó, 2017

Itt van az ember, itt van újra, itt a feje, keze, lába, itt a füle, szeme, szája, itt az epéje, a mája, itt a gyomra, a szive, itt ...

 

2 690 Ft - 2 890 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára