Fejős Éva szerző

Fejős Éva

Fejős Éva gyerekkora óta ír könyveket. Meséket, novellákat, krimiket. Holtodiglan című krimije 1999-ben jelent meg. Készített mini krimiket, egészségügyi cikkeket, írt egy huszonkét részes „segítő” tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, Családban marad címmel. A Duna Televízión vetített sorozat 1999-ben Nívódíjat nyert. Nyolc éve a Nők Lapja újságírója. 2003-ban Minőségi Újságírásért Díjat kapott a petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért. 2008-ban jelent meg első regénye, a Bangkok, tranzit, amely gyorsan meghódította a magyar olvasókat. Az első sikert hamarosan újabb követte: a Hotel Bali tavaly a karácsonyi könyvvásár egyik legnagyobb bestsellere lett. A két kötetből több mint félszázezer példányt adtak el. Fejős Éva legújabb könyve, a Csajok eredetileg internetes szappanoperának indult, de regénnyé nőtte ki magát, és megjelenését követően szinte azonnal az eladási listák élére került.

Fejős Éva művei

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Fejős Éva: Tudom, hogy te voltál könyv
könyv

Tudom, hogy te voltál

Erawan Könyvkiadó Kft., 2025

Egy rejtélyes levél. Egy eltűnt nagybácsi. Egy mexikói kaland, ami megváltoztatja az életedet. Dornbach Bálint, a magyar válogatott ké...

Online ár:

5 850 Ft

Kiadói ár: 6 499 Ft

könyv

Ami a szívemen - Az 50 az új 30 és egyéb hazugságok

Erawan Könyvkiadó Kft., 2025

Ami a szívemen - 50 az új 30. De mi az új józan ész? Laurának harmincévesen pont elég gondja van magával. Ügyvédként élete legna...

Online ár:

5 850 Ft

Kiadói ár: 6 499 Ft

Fejős Éva: Piszkos kis bűnök 1 - Mimi nyomoz e-Könyv
e-Könyv

Piszkos kis bűnök 1 - Mimi nyomoz

Erawan Kiadó, 2025

Mimit, a főiskolás lányt a nagynénje ajánlja be abba a nyomozóirodába, amit szinte minden Fejős Éva-olvasó ismer: Ladányi Niki nagymamája...

Kiadói ár:

2 999 Ft

Fejős Éva: Tudom, hogy te voltál e-Könyv
e-Könyv

Tudom, hogy te voltál

Erawan Kiadó, 2025

Egy rejtélyes levél. Egy eltűnt nagybácsi. Egy mexikói kaland, ami megváltoztatja az életedet. Dornbach Bálint, a magyar válogatott ...

Kiadói ár:

3 999 Ft

Fejős Éva: Piszkos kis bűnök 2. - Mimi és az arany, ami nem mindig fénylik e-Könyv
e-Könyv

Piszkos kis bűnök 2. - Mimi és az arany, ami nem mindig fénylik

Erawan Kiadó, 2025

Mimi ismét a pácban! A huszonegy éves cirkuszművészeti hallgató, Schubert Mimi nemrég másodállást vállalt egy Fejős Éva regényhősnél, a N...

Kiadói ár:

2 999 Ft

Fejős Éva, Szabó Imola Éva, Dr. Mosolygó Éva: Éjszakai műszak könyv
könyv

Éjszakai műszak - Így aludd át az éjszakát!

BookLab, 2025

Lefekvés után még pörög az agyad, és hiába várod, hogy fejben is befejezd a napot? Vagy sokszor ébredsz fel éjjel, és nem sikerül újra el...

Online ár:

5 391 Ft

Kiadói ár: 5 990 Ft

Fejős Éva: Meghalni érted könyv
könyv

Meghalni érted

Erawan Könyvkiadó, 2024

Fehér Roland gyilkossági sztárnyomozó, TikTok-sztár, több százezres követőtáborral. Egy dunai hajón él, motorral jár, zűrzavaros a magáné...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Fejős Éva: Havanna dallama könyv
könyv

Havanna dallama - A város, ahol a tánc örökké tart

Erawan Könyvkiadó Kft., 2024

Egy áruló, aki barátnak látszik. Egy titokzatos idegen, és egy furcsa csomag, aminek időre meg kell érkeznie Kubába. Egy felejthetetlen...

Online ár:

5 400 Ft

Kiadói ár: 5 999 Ft

Fejős Éva: Meghalni érted e-Könyv
e-Könyv

Meghalni érted

Erawan Kiadó, 2024

Fehér Roland sztárnyomozó, a gyilkossági ügyek felgöngyölítésének avatott szakértője, TikTok-sztár. Egy dunai hajón lakik, motorral jár, ...

Online ár:

3 990 Ft

Fejős Éva: Havanna dallama e-Könyv
e-Könyv

Havanna dallama

Erawan Kiadó, 2024

Egy áruló, aki barátnak látszik. Egy titokzatos idegen, egy gyilkosság és egy furcsa csomag, aminek időre meg kell érkezni...

Kiadói ár:

3 999 Ft

Fejős Éva: Meghalni érted antikvár
antikvár

Meghalni érted

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Könyvkiadó, 2024

Fehér Roland gyilkossági sztárnyomozó, TikTok-sztár, több százezres követőtáborral. Egy dunai hajón él, motorral jár, zűrzavaros a magáné...

Online ár:

4 190 Ft

Fejős Éva: Havanna dallama - Dedikált antikvár
antikvár

Havanna dallama - Dedikált

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Könyvkiadó Kft., 2024

Egy áruló, aki barátnak látszik. Egy titokzatos idegen, és egy furcsa csomag, aminek időre meg kell érkeznie Kubába. Egy felejthetetlen...

Online ár:

7 990 Ft

Fejős Éva: Egy nyár Arubán könyv
könyv

Egy nyár Arubán

Erawan Könyvkiadó, 2023

Tizenegy egykori évfolyamtárs, akik évente egyszer Siófokon jöttek össze két napra. De a tizedik évfordulónak - már jó előre - megadták a...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Krimi Riminiben könyv
könyv

Krimi Riminiben

Erawan Könyvkiadó, 2023

Fodros Balázs fiatal ügyvéd a Bécsi útról, aki felderített egy környezetvédelmi bűncselekményt az Úton hozzád című Fejős Éva-regényben. A...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Szilveszter New Yorkban könyv
könyv

Szilveszter New Yorkban

Erawan Könyvkiadó, 2023

"Volt egyszer egy karácsony New Yorkban. Úgy is írhatnám, hogy Karácsony New Yorkban. Több tízezren olvastátok, és sokatoknak a kedvenc F...

Online ár:

4 675 Ft

Eredeti ár: 5 499 Ft

Fejős Éva, Esterházy Lili: A trükkös tükör könyv
könyv

A trükkös tükör

Erawan Könyvkiadó, 2023

"A lányainknak kezdtük el ezt a mesét, amikor a suliból edzésre vittük őket. A képzeletünkben kelt életre Mimi, a hatéves kislány, aki ép...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Egy nyár Arubán e-Könyv
e-Könyv

Egy nyár Arubán

Erawan Kiadó, 2023

Tizenegy ​egykori évfolyamtárs, akik évente egyszer Siófokon jöttek össze két napra. De a tizedik évfordulónak – már jó előre – megadták ...

Online ár:

3 990 Ft

Fejős Éva: Krimi Riminiben e-Könyv
e-Könyv

Krimi Riminiben

Erawan Kiadó, 2023

Ugye emlékeztek még Fodros Balázsra? Igen, ő az a fiatal óbudai ügyvéd a Bécsi útról, aki felderített egy környezetvédelmi bűncselekményt...

Online ár:

3 990 Ft

Fejős Éva: Szilveszter New Yorkban e-Könyv
e-Könyv

Szilveszter New Yorkban

Erawan Kiadó, 2023

„Volt egyszer egy karácsony New Yorkban. Úgy is írhatnám, hogy Karácsony New Yorkban. Több tízezren olvastátok, és sokatoknak a kedvenc F...

Online ár:

3 990 Ft

Fejős Éva: Elhitted álmomat könyv
könyv

Elhitted álmomat

Erawan Könyvkiadó, 2022

Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a "felhőmász...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Szélhámos csábítás könyv
könyv

Szélhámos csábítás

Erawan Könyvkiadó, 2022

"Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zölde...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Szélhámos szereposztás könyv
könyv

Szélhámos szereposztás

Erawan Könyvkiadó, 2022

Vigyázz! Öl a humora, szexi, és még romantikus is! Csak 18 éven felülieknek! Hová tűnt a világ egyik legdrágább esküvői ruhája? Bora...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Hotel Bali / Eper reggelire könyv
könyv

Hotel Bali / Eper reggelire

Erawan Könyvkiadó, 2022

Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Az iskolában a legjobb barátnők voltak, és egy szörnyű titok örökre összeláncolta őket. Egy mámoros és tragé...

Online ár:

5 100 Ft

Eredeti ár: 5 999 Ft

Fejős Éva: Elhitted álmomat e-Könyv
e-Könyv

Elhitted álmomat

Erawan Kiadó, 2022

Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a „felhőmász...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Szélhámos csábítás e-Könyv
e-Könyv

Szélhámos csábítás

Erawan Kiadó, 2022

„Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zölde...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Szélhámos szereposztás e-Könyv
e-Könyv

Szélhámos szereposztás

Erawan Kiadó, 2022

Hová tűnt a világ egyik legdrágább esküvői ruhája? Bora igazi ámokfutásba kezd az Australian Openen, hogy kiderítse, ki lovasította meg a...

Online ár:

3 990 Ft

Fejős Éva: Elhitted álmomat antikvár
antikvár

Elhitted álmomat

Erawan Könyvkiadó, 2022

Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a "felhőmász...

2 930 Ft - 3 690 Ft

Fejős Éva: Szélhámos szereposztás antikvár
antikvár

Szélhámos szereposztás

Erawan Könyvkiadó, 2022

Vigyázz! Öl a humora, szexi, és még romantikus is! Csak 18 éven felülieknek! Hová tűnt a világ egyik legdrágább esküvői ruhája? Bora...

2 690 Ft - 2 930 Ft

Fejős Éva: Szélhámos csábítás antikvár
antikvár

Szélhámos csábítás

Erawan Könyvkiadó, 2022

"Flancos tengerparti környék, gyönyörű, modern, nagy teraszos házakkal, köztük le lehet látni a fehér homokos partra, kék a tenger, zölde...

2 390 Ft - 3 900 Ft

Fejős Éva: Hotel Bali / Eper reggelire antikvár
antikvár

Hotel Bali / Eper reggelire

Erawan Könyvkiadó, 2022

Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Az iskolában a legjobb barátnők voltak, és egy szörnyű titok örökre összeláncolta őket. Egy mámoros és tragé...

3 490 Ft - 4 700 Ft

Fejős Éva: Örökre Görögbe könyv
könyv

Örökre Görögbe - A te boldogságod hol kezdődik?

Erawan Könyvkiadó, 2021

Ladányi Niki, több korábbi Fejős Éva-regény hősnője kisgyerekes anyaként fantasztikus, egyben ijesztő állásajánlatot kap: legyen a Mademo...

Előjegyezhető

Fejős Éva: Athén, végállomás könyv
könyv

Athén, végállomás

Erawan Könyvkiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magya...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Fejős Éva: Karácsony New Yorkban (ünnepi limitált kiadás) könyv
könyv

Karácsony New Yorkban (ünnepi limitált kiadás)

Erawan Könyvkiadó, 2021

Egy tinédzserkori fellángolás, egy szerelmes éjszaka - ennek köszönheti az életét az immár tizennyolc éves magyar fiú, Martin. A fiú apja...

Előjegyezhető

Fejős Éva: Örökre Görögbe - A te boldogságod hol kezdődik? e-Könyv
e-Könyv

Örökre Görögbe - A te boldogságod hol kezdődik?

Erawan Kiadó, 2021

Ladányi Niki, több korábbi Fejős Éva-regény hősnője kisgyerekes anyaként fantasztikus, egyben ijesztő állásajánlatot kap: legyen a Mademo...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás e-Könyv
e-Könyv

Athén, végállomás

Erawan Kiadó, 2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben ...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Halál emlékül - Az elveszett kézirat e-Könyv
e-Könyv

Halál emlékül - Az elveszett kézirat

Erawan Kiadó, 2021

Egy autentikus, vérbeli Fejős Éva-krimit tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Egy elveszettnek hitt kéziratot, ami véletlenül, egy nagy sel...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Csajkovszkijra mentem a mennybe (novella) e-Könyv
e-Könyv

Csajkovszkijra mentem a mennybe (novella)

Erawan Kiadó, 2021

Fejős Éva karácsonyi novellájának hősnője, Sziszi éppen új életet kezd, miközben bevitorlázott az úgynevezett „életközepi válságba”. Korá...

Online ár:

599 Ft

Fejős Éva: Örökre Görögbe antikvár
antikvár

Örökre Görögbe

Erawan Könyvkiadó, 2021

Ladányi Niki, több korábbi Fejős Éva-regény hősnője kisgyerekes anyaként fantasztikus, egyben ijesztő állásajánlatot kap: legyen a Mademo...

4 190 Ft - 5 990 Ft

Fejős Éva: Athén, végállomás antikvár
antikvár

Athén, végállomás

2021

Az Örökre Görögbe Athénban ér véget, és a történet tovább gördül, méghozzá olyan sebességgel, mint egy hurrikán. Egy szökésben lévő magya...

2 120 Ft - 3 790 Ft

Fejős Éva: Egyszer az életben - mozaikregény 2020 könyv
könyv

Egyszer az életben - mozaikregény 2020 - a bár, ahol nem hallgatott el a zene

Erawan Könyvkiadó, 2020

Klaudia, a fiatal orvosnő a karantén idején a vörös zóna melletti kórházi osztályon dolgozik. Szaszi utazási irodásként a csoportjával ka...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Fejős Éva: Szélhámos eskü könyv
könyv

Szélhámos eskü

Erawan Könyvkiadó, 2020

„– Hát ez meg mi volt? – érdeklődik Kazimir, és vesz egy szép íves kanyart. – Egy kanyar. – Jól van. Ez az emberrablásos mifene. Nagya...

Előjegyezhető

Fejős Éva: Halál emlékül könyv
könyv

Halál emlékül - Az elveszett kézirat

Erawan Könyvkiadó, 2020

Egy autentikus, vérbeli Fejős Éva-krimit tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Egy elveszettnek hitt kéziratot, ami véletlenül, egy nagy sel...

Online ár:

3 825 Ft

Eredeti ár: 4 499 Ft

Fejős Éva: Szélhámos eskü e-Könyv
e-Könyv

Szélhámos eskü

Erawan Kiadó, 2020

„- Hát ez meg mi volt? - érdeklődik Kazimir, és vesz egy szép íves kanyart. - Egy kanyar. - Jól van. Ez az emberrablásos mifene. Nagyanyá...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Egyszer az életben - mozaikregény 2020 e-Könyv
e-Könyv

Egyszer az életben - mozaikregény 2020

Erawan Kiadó, 2020

Klaudia, a fiatal orvosnő a karantén idején a vörös zóna melletti kórházi osztályon dolgozik. Szaszi utazási irodásként a csoportjával ka...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Szélhámos eskü antikvár
antikvár

Szélhámos eskü

Erawan Könyvkiadó, 2020

„– Hát ez meg mi volt? – érdeklődik Kazimir, és vesz egy szép íves kanyart. – Egy kanyar. – Jól van. Ez az emberrablásos mifene. Nagya...

7 890 Ft - 8 490 Ft

Fejős Éva: Egyszer az életben - mozaikregény 2020 antikvár
antikvár

Egyszer az életben - mozaikregény 2020

Erawan Könyvkiadó, 2020

Klaudia, a fiatal orvosnő a karantén idején a vörös zóna melletti kórházi osztályon dolgozik. Szaszi utazási irodásként a csoportjával ka...

1 690 Ft - 3 190 Ft

Fejős Éva: Halál emlékül antikvár
antikvár

Halál emlékül

Erawan Könyvkiadó, 2020

Egy autentikus, vérbeli Fejős Éva-krimit tartasz a kezedben, kedves Olvasó. Egy elveszettnek hitt kéziratot, ami véletlenül, egy nagy sel...

1 990 Ft - 2 290 Ft

Fejős Éva: Margarita könyv
könyv

Margarita

Erawan Könyvkiadó, 2019

Gondoltál már arra, mi történne, ha egy napon mindenkinek, kivétel nélkül mindenkinek megmondanád, amit gondolsz róla? Ha az összes e-mai...

Előjegyezhető

Fejős Éva: Csajok 2. könyv
könyv

Csajok 2. - Egy kis görög szigeten születik újra a nagy barátság

Erawan Könyvkiadó, 2019

A Csajok története hat évvel később folytatódik. Márk éppen darabokra tört szívvel hazatér Londonból, hogy újra összeterelje a nagy csapa...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Margarita e-Könyv
e-Könyv

Margarita

Erawan Kiadó, 2019

Gondoltál már arra, mi történne, ha egy napon mindenkinek, kivétel nélkül mindenkinek megmondanád, amit gondolsz róla? Ha az összes e-mai...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Csajok 2. - Egy kis görög szigeten születik újra a nagy barátság e-Könyv
e-Könyv

Csajok 2. - Egy kis görög szigeten születik újra a nagy barátság

Erawan Kiadó, 2019

A Csajok története hat évvel később folytatódik. Márk éppen darabokra tört szívvel hazatér Londonból, hogy újra összeterelje a nagy csapa...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Citrom-Vanília, ebben a sorrendben (novella) antikvár
antikvár

Citrom-Vanília, ebben a sorrendben (novella)

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

2019

Online ár:

4 890 Ft

Fejős Éva: Holtodiglan antikvár
antikvár

Holtodiglan

HOGATRON ANTIKVÁRIUM

jó állapotú antikvár könyv

Erawan Kiadó, 2019

Online ár:

2 990 Ft

Fejős Éva: Margarita antikvár
antikvár

Margarita

Erawan Könyvkiadó

Gondoltál már arra, mi történne, ha egy napon mindenkinek, kivétel nélkül mindenkinek megmondanád, amit gondolsz róla? Ha az összes e-mai...

2 590 Ft - 5 490 Ft

Fejős Éva: Csajok 2. antikvár
antikvár

Csajok 2.

Erawan Könyvkiadó, 2019

A Csajok története hat évvel később folytatódik. Márk éppen darabokra tört szívvel hazatér Londonból, hogy újra összeterelje a nagy csapa...

1 490 Ft - 2 790 Ft

Fejős Éva: Csak egy tánc könyv
könyv

Csak egy tánc

Erawan Könyvkiadó, 2018

Heléna és Ábel – egy nagy szerelem, három gyerek, igazi romantika; számos félreértés és rengeteg vita: egy őrült házasság, amelynek válás...

Online ár:

3 145 Ft

Eredeti ár: 3 699 Ft

Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok könyv
könyv

Mi sem voltunk angyalok

Erawan Könyvkiadó, 2018

A Hotel Bali szereplői visszatérnek! Eltelt jó néhány év, Dóra és Péter házassága már több sebből vérzik. A második gyerek megfoganás...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Fejős Éva: Hakni e-Könyv
e-Könyv

Hakni

Erawan Kiadó, 2018

5 perces olvasmány - vonatos családlátogatáshoz, szusszanásnyi időhöz, várakozáshoz. Fejős Éva karácsonyi novellája reklámáron.

Online ár:

99 Ft

Fejős Éva: Csak egy tánc e-Könyv
e-Könyv

Csak egy tánc

Erawan Kiadó, 2018

Heléna és Ábel - egy nagy szerelem, három gyerek, igazi romantika; számos félreértés és rengeteg vita: egy őrült házasság, amelynek válás...

Online ár:

3 290 Ft

Fejős Éva: Mi sem voltunk angyalok e-Könyv
e-Könyv

Mi sem voltunk angyalok

Erawan Kiadó, 2018

A Hotel Bali szereplői visszatérnek! Eltelt jó néhány év, Dóra és Péter házassága már több sebből vérzik. A második gyerek megfoganásáért...

Online ár:

2 490 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk