Dawson Church szerző

Dawson Church

Dawson Church díjnyertes szerző, akinek Genie in Your Genes (Génjeink csodája. Az epigenetikai gyógyítás és szándékaink új biológiája, Human Trading, 2011) című bestsellere a kritikusok szerint áttörést hozott az érzelem és a genetika közötti kapcsolat megértésében. Alapítója a National Institute for Integrative Healthcare nevű intézetnek (Országos Integrációs Egészségügyi Intézet), ahol bizonyítékokon alapuló pszichológiai és orvosi technikákat tanulmányoznak és alkalmaznak. A Baylor Egyetemen végzett egyetemi és posztgraduális munkájával ő lett az első hallgató, aki 1979-ben sikeresen végzett a tudományos szempontból rendkívül szigorú University Scholars programon. Doktori oklevelét a Holos Egyetemen szerezte az, idegsebész dr. Norman Shealy, az American Holistic Medical Association alapítójának témavezetése mellett. Először a könyvkiadás terén futott be sikeres karriert az Aslan Publishing szerkesztőjeként, majd elnökeként, utána pedig természetgyógyászatból szerzett doktori fokozatot, valamint energiapszichológusi oklevelet (CEHP certification# 2016). Úttörő kutatásait tekintélyes tudományos folyóiratokban publikálták. Szerkesztője az Energy Psychology: Theory, Research, and Treatment című szakfolyóiratnak, emellett a Huffington Post bloggere. A EFT Universe weboldalon, az internet egyik legnagyobb alternatív gyógyászati webhelyén elmondja, hogyan kell alkalmazni az energiapszichológia áttöréseit az egészség és a sportteljesítmény területén. Az EFT Universe volt az első szervezet, amelynek tanfolyamait akkreditálták a CME-re (Continuing Medical Education; orvosi továbbképzés) az összes főbb szakma számára, beleértve az orvosokat (AMA), a pszichológusokat (APA) és az ápolókat (ANCC). Church több ezer szakembert képzett ki energiapszichológiai technikákban, és övé a szakterület első számú tanúsítási programja.

Dawson Church művei

Dawson Church: Az elmétől az anyagig könyv
könyv

Az elmétől az anyagig - Az agy által teremtett anyagi valóság lebilincselő tudománya

Bioenergetic Kft., 2021

Tárd fel éned rejtélyét, ismerd meg a valóság valódi természetét! Nem könnyű feladat egy olyan tudományos modellt alkotni a megismerésr...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Dawson Church: A mennyeien boldog agy könyv
könyv

A mennyeien boldog agy - A meditáció mindent átalakító hatásának tudományos magyarázata

Bioenergetic Kft., 2021

"Az agy átalakításának tudománya a rezilienciáért, a kreativitásért és az örömért!" A tudomány évtizedek óta tudja, hogy a tudat képes m...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Dawson Church: Az elmétől az anyagig könyv
könyv

Az elmétől az anyagig - Az agy által teremtett anyagi valóság lebilincselő tudománya

Bioenergetic Kft., 2023

Tárd fel éned rejtélyét, ismerd meg a valóság valódi természetét! Nem könnyű feladat egy olyan tudományos modellt alkotni a megismerésrő...

Online ár:

4 242 Ft

Eredeti ár: 4 990 Ft

Dawson Church: A mennyeien boldog agy e-Könyv
e-Könyv

A mennyeien boldog agy

Bioenergetic Kiadó, 2022

„Az agy átalakításának tudománya a rezilienciáért, a kreativitásért és az örömért!” A tudomány évtizedek óta tudja, hogy a tudat kép...

Online ár:

3 690 Ft

Dawson Church: Az elmétől az anyagig - Az agy által teremtett anyagi valóság lebilincselő tudománya e-Könyv
e-Könyv

Az elmétől az anyagig - Az agy által teremtett anyagi valóság lebilincselő tudománya

Bioenergetic Kiadó, 2021

Tárd fel éned rejtélyét, ismerd meg a valóság valódi természetét! Nem könnyű feladat egy olyan tudományos modellt alkotni a megismerésről...

Online ár:

3 690 Ft

Church, Dawson: Geist über Materie idegen
idegen
Church, Dawson

Geist über Materie - Die erstaunliche Wissenschaft, wie das Gehirn die materielle Realität erschafft

Momanda GmbH, 2018

Die Idee, "Gedanken werden zu Materie", hat sich in der Öffentlichkeit mittlerweile stark verbreitet. In der Metaphysik ist diese Vorstel...

Online ár:

8 454 Ft

Eredeti ár: 8 898 Ft

Dawson Church: The Genie in your Genes idegen
idegen

The Genie in your Genes

Author Dawson Church applies the insights of the new field of Epigenetics (epi=above, i.e. control above the level of the gene) to healin...

 

Előjegyezhető

Dawson Church: The Geine in Your Genes idegen
idegen

The Geine in Your Genes

Voted Best Health Book, USA Booknews National Awards. Your genes don't control your health or happiness outcomes; in fact many of the cho...

 

Előjegyezhető

Church, Dawson: Bliss Brain idegen
idegen
Church, Dawson

Bliss Brain - Angewandte neurowissenschaftliche Erkenntnisse für mehr Resilienz, Kreativität und Lebensfreude

Momanda GmbH, 2021

Der preisgekrönte Autor, Forscher und Vordenker Dawson Church, Ph.D., bringt aktuelle Erkenntnisse der Neurowissenschaft mit höchst inten...

Online ár:

10 533 Ft

Eredeti ár: 11 087 Ft

Church, Dawson: Clinical EFT (Emotional Freedom Techniques) Professional Skills Training Workbook idegen

Online ár:

6 916 Ft

Eredeti ár: 7 279 Ft

Dawson Church: Az elmétől az anyagig antikvár
antikvár

Az elmétől az anyagig

Könyvmámor Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bioenergetic Kft., 2023

Tárd fel éned rejtélyét, ismerd meg a valóság valódi természetét! Nem könnyű feladat egy olyan tudományos modellt alkotni a megismerésrő...

Online ár:

3 790 Ft

Dawson Church: Az elmétől az anyagig antikvár
antikvár

Az elmétől az anyagig

Magna Mater Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Bioenergetic Kft., 2021

Tárd fel éned rejtélyét, ismerd meg a valóság valódi természetét! Nem könnyű feladat egy olyan tudományos modellt alkotni a megismerésr...

Online ár:

4 000 Ft

Dawson Church: A mennyeien boldog agy antikvár
antikvár

A mennyeien boldog agy

Bioenergetic Kft., 2021

"Az agy átalakításának tudománya a rezilienciáért, a kreativitásért és az örömért!" A tudomány évtizedek óta tudja, hogy a tudat képes m...

 

3 450 Ft - 3 990 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára