Bear Grylls szerző

Bear Grylls

Születési név: Edward Michael Grylls Becenév: Bear Foglalkozás: kalandor, író, műsorvezető 1974. június 07.-én látta meg a napvilágot, Bembridge-ben. Sir Michael Grylls (a politikus) és felesége Sally gyermekeként. A Wight szigeten nőtt fel. Tanulmányait többek között az Eton Collegen és a London Universityn végezte. Ezután az 21 SAS-nél (British Special Air Service- Brit különleges légi erők) teljesített szolgálatot. Katonai pályafutásának egy dél-Afrikai szörnyű ejtőrnyős baleset vetett véget. Gerince három helyen eltört, de ennek ellenére felépült. 1998. május. 15.-én mindössze 23 évesen, gyermekkori álmát megvalósítva, megmászta a Mount Everest, így a legfiatalabb brit hegymászó lett, akinek ez sikerült (23 évesen). 2005 júniusában újabb világrekordott állított fel. 8000 méter magasban fogyasztotta el három fogásos ebédjét, egy tengerész ruhában, majd tisztelget a királynőnek, és kiugrott a hőlégballon aljára szerelt asztalról. 2007. május. 15.-én újabb világrekordot állított fel, amikor egy motoros ernyővel átrepült a Mount Everest fölött. 2006-ban kezdte el forgatni A túlélés törvényeit. 2009. július. 11. óta, ő a Brit Cserkészszövetség főcserkésze. 2010 elején pedig elkezdett egy újfajta túlélős műsort forgatni a Worst-Case Scenario-t (Ha minden kötél szakad), amelyben olyan hétköznapi baleseteket szimulálnak, amelyek egy átlagemberrel is előfordulhatnak, és A túlélés törvényeihez hasonlóan megmutatja, hogyan élhetjük túl ezeket. Bear jelenleg a Temze folyón, egy átalakított bárkában éli mindennapjait feleségével, Sharával, és három gyermekükkel: Marmaduke-kal, Jesse-vel és Huckleberry Edward Jocelyne Gryllsszel.

Bear Grylls művei

Bear Grylls: Túlélőkézikönyv: Sátorozás könyv
könyv

Túlélőkézikönyv: Sátorozás - Tippek és trükkök a túléléshez a vadonban

Gabo Kiadó, 2017

Indulj izgalmas sátorozásra Bear Gryllsszel! Tanuld meg, hogyan kell felverni a sátrat, tüzet gyújtani, és gondoskodni magadról a vadon...

Online ár:

1 791 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Bear Grylls: Túlélőkézikönyv: Térképek és navigáció könyv
könyv

Túlélőkézikönyv: Térképek és navigáció - Tippek és trükkök a túléléshez a vadonban

Gabo Kiadó, 2017

Indulj izgalmas kalandra Bear Gryllsszel, és ismerkedj meg a tájékozódáshoz szükséges készségekkel! Tanulj az iránytűhasználatról, a he...

Online ár:

1 891 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Bear Grylls: Állati detektív munkafüzet könyv
könyv

Állati detektív munkafüzet

Gabo Kiadó, 2017

Szeretnél olyan felfedező lenni, mint Bear Grylls? Most megtudhatod, mi a különbség a tigris és a farkas lábnyoma között, hogy miből lá...

Online ár:

1 891 Ft

Eredeti ár: 1 990 Ft

Bear Grylls: Extrém bolygó könyv
könyv

Extrém bolygó - Fedezd fel a Föld legextrémebb helyeit!

Gabo Kiadó, 2017

Ezen a villámgyors világ járó túrán megismerheted a föld legmagasabb, legmélyebb, legvadabb, legmenőbb, legforróbb, legijesztőbb és leg...

Online ár:

4 275 Ft

Eredeti ár: 4 500 Ft

Bear Grylls: A hajsza könyv
könyv

A hajsza - A halál a nyomodban jár. Nézz szembe vele!

Jaffa Kiadó, 2018

William Jaeger egykor SAS-kommandós volt, aztán hosszú évekig neonácikat üldözött, akik soha nem tettek le róla, hogy visszaszerezzék elv...

Online ár:

2 993 Ft

Eredeti ár: 3 150 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls kalandok - Dzsungel Kaland könyv
könyv

Bear Grylls kalandok - Dzsungel Kaland

Aión Publishing Kft., 2019

Készen állsz egy igazi kalandra? Omar győzni akar - mindenáron ő akar lenni mindenben a leggyorsabb és a legjobb. Akkor is, ha emiatt ...

Online ár:

1 665 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls kalandok - Hóvihar kaland könyv
könyv

Bear Grylls kalandok - Hóvihar kaland

Aión Publishing Kft., 2019

Készen állsz egy igazi kalandra? Olly nem érzi jól magát a táborban. A hátizsákja megpróbál végezni vele, a bunkerépítésről pedig hall...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls kalandok - Sivatagi kaland könyv
könyv

Bear Grylls kalandok - Sivatagi kaland

Aión Publishing Kft., 2019

Készen állsz egy igazi kalandra? Sophie odavan a táborért, de a bogarakat kihagyná belőle. Rettenetesen megijed, amikor kettesben mar...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: A raptor küldetés könyv
könyv

A raptor küldetés

Jaffa Kiadó, 2020

"Beck hirtelen kétszáz kilométerrel az északi sarkkörön túl találja magát, és éppen közeleg a zord tél... Beck Granger szabadidejében a ...

Online ár:

3 040 Ft

Eredeti ár: 3 199 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Szafari Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Szafari Kaland

Aión Publishing Kft., 2020

Evie szeret új dolgokat kipróbálni - kivéve, ha ételről van szó, mert abban rendkívül válogatós. Hirtelen a szafari közepén találja magát...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Földrengés Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Földrengés Kaland

Aión Publishing Kft., 2020

Fatima nagyon élvezi a tábort barátaival, de sajnos borzasztóan fél éjjelente a sötétben. Egyik éjszaka elejti a zseblámpáját, és hirtele...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Vulkán Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Vulkán Kaland - A vadonban együtt erősebbek vagyunk

Aión Publishing Kft., 2020

Készen állsz egy igazi kalandra? Charlie odavan a kihívásokért - videójáték-függő, és mindig profin rájön, hogy juthat tovább a követk...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Folyó Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Folyó Kaland - A vadonban együtt erősebbek vagyunk

Aión Publishing Kft., 2020

Készen állsz egy igazi kalandra? Jack szívesen benne van minden mókában... csak vízbe ne kelljen mennie. Senki nem tud víziszonyáról, ...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: A jaguár küldetés könyv
könyv

A jaguár küldetés - Beck Granger kalandjai

Jaffa Kiadó, 2020

Becknek végre sikerül rég elveszettnek hitt ikertestvére, Dian nyomára bukkannia, akit még születésekor raboltak el a családjától. Ám hiá...

Online ár:

3 040 Ft

Eredeti ár: 3 199 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Hegyi Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Hegyi Kaland - A vadonban együtt erősebbek vagyunk

Aión Publishing Kft., 2021

Készen állsz egy igazi kalandra? Lily nagyszerű csapatjátékos, de nehézséget okoz neki, hogy felszólalljon és kiálljon magáért. Egy tá...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Sarkvidéki Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Sarkvidéki Kaland - A vadonban együtt erősebbek vagyunk

Aión Publishing Kft., 2021

Készen állsz egy igazi kalandra? Joe nagyon szeret felfedezni. Odavan érte - azonban szörnyen tájékozódik. Mikor a különleges iránytű ...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls Kalandok - Vitorlás Kaland könyv
könyv

Bear Grylls Kalandok - Vitorlás Kaland - A vadonban együtt erősebbek vagyunk

Aión Publishing Kft., 2021

Készen állsz egy igazi kalandra? Mia azt gondolja, a szabályok azért íródtak, hogy azokat áthágjuk. Ha nem az ő ötlete, nem is érdekli...

Online ár:

1 573 Ft

Eredeti ár: 1 850 Ft

Bear Grylls: Sose add fel! könyv
könyv

Sose add fel! - Életem kalandja

Jaffa Kiadó, 2022

Sose add fel! című könyvében Bear Grylls, a világjáró kalandor, főcserkész és televíziós személyiség a képernyőre lépése óta eltelt évekr...

Online ár:

3 400 Ft

Eredeti ár: 3 999 Ft

Bear Grylls: Töltsd fel az agyad! könyv
könyv

Töltsd fel az agyad! - Mentális állóképesség-fejlesztés egyszerűen

Jaffa Kiadó, 2024

"Bear Grylls új könyve egy egész évre elegendő tanácsot ad ahhoz, hogy szembenézzünk bármilyen nehézséggel, amit az élet elénk sodor. A v...

Online ár:

4 250 Ft

Eredeti ár: 4 999 Ft

Grylls, Bear: Mud, Sweat and Tears idegen
idegen
Grylls, Bear

Mud, Sweat and Tears

Transworld Publ. Ltd UK, 2012

'Well told, personable, fast-paced, and undoubtedly a fascinating read' Daily Telegraph Gripping, moving and wildly exhilarating, Mud, Sw...

Online ár:

5 476 Ft

Eredeti ár: 5 764 Ft

Grylls, Bear: Draußen (über)leben idegen
idegen
Grylls, Bear

Draußen (über)leben

Plassen Verlag, 2013

Der Ratgeber für Survival, Outdoor und echte Männer Bear Grylls ist der bekannteste Survival-Experte der Welt. Seine Sendung "AusgeSetzt ...

Online ár:

6 764 Ft

Eredeti ár: 7 119 Ft

Grylls, Bear: Der Survival-Guide fürs Leben idegen
idegen
Grylls, Bear

Der Survival-Guide fürs Leben

Plassen Verlag, 2013

Bear Grylls ist ein Vorbild für Menschen in aller Welt. Der Survival-Experte beweist in seinen diversen TV-Sendungen stets aufs Neue, das...

Online ár:

4 253 Ft

Eredeti ár: 4 476 Ft

Grylls, Bear: Fit mit Bear Grylls idegen
idegen
Grylls, Bear

Fit mit Bear Grylls - Functional Fitness

Plassen Verlag, 2014

Der Autor von Bestsellern wie "Schlamm, Schweiß und Tränen" und "Draußen (über)leben" legt nun sein ganz persönliches Trainingshandbuch v...

Online ár:

8 456 Ft

Eredeti ár: 8 901 Ft

Grylls, Bear: Draußen (über)leben idegen
idegen
Grylls, Bear

Draußen (über)leben

Piper, 2016

Der Ratgeber zum Überleben in der Wildnis Bear Grylls, der bekannteste Survival-Experte der Welt, legt sein ultimatives Handbuch für Outd...

Online ár:

7 581 Ft

Eredeti ár: 7 980 Ft

Grylls, Bear: Burning Angels - Jagd durch die Wildnis idegen
idegen
Grylls, Bear

Burning Angels - Jagd durch die Wildnis

HarperCollins, 2019

Will Jaeger, Ex-Elitesoldat und Inhaber einer Firma für Abenteuerreisen, ist im brasilianischen Dschungel nur knapp mit dem Leben davonge...

Online ár:

4 651 Ft

Eredeti ár: 4 895 Ft

Grylls, Bear: The Hunt - Die letzte Jagd idegen
idegen
Grylls, Bear

The Hunt - Die letzte Jagd

HarperCollins, 2020

Die Nazis waren doch im Besitz der Atombombe! Zu diesem Schluss kommt Will Jaeger, Abenteurer, Ex-Elitesoldat und neuestes Mitglied der G...

Online ár:

5 067 Ft

Eredeti ár: 5 333 Ft

Grylls, Bear: Kraftvoll idegen
idegen
Grylls, Bear

Kraftvoll - Das Abenteuer Glaube leben. 12 x 30 Stärkungen

Brendow, 2021

Kraft entsteht durchs Schwachsein - das bekennt ausgerechnet einer der wohl größten Survival-Helden unserer Zeit: Bear Grylls. In unzähli...

Online ár:

9 263 Ft

Eredeti ár: 9 750 Ft

Grylls, Bear: Bear Grylls: Never Give Up idegen
idegen
Grylls, Bear

Bear Grylls: Never Give Up - Ein Leben für das Abenteuer - die neue Autobiografie

Plassen Verlag, 2022

»DAS SOLLTEN SICH FANS NICHT ENTGEHEN LASSEN!« Publishers Weekly Unzählige Outdoor- und Abenteuer-Fans haben schon lange darauf gewartet....

Online ár:

10 483 Ft

Eredeti ár: 11 034 Ft

Grylls, Bear: You Vs the World idegen
idegen
Grylls, Bear

You Vs the World - The Bear Grylls Guide to Never Giving Up

Dorling Kindersley Ltd., 2023

Give the young person in your life the mindset they need to thrive. Kids today are presented with new challenges all the time. They face ...

Online ár:

6 933 Ft

Eredeti ár: 7 297 Ft

Grylls, Bear: You Vs the World idegen
idegen
Grylls, Bear

You Vs the World - The Bear Grylls Guide to Never Giving Up

Dorling Kindersley Ltd., 2024

Give the young person in your life the mindset they need to thrive. Kids today are presented with new challenges all the time. They face ...

Online ár:

4 395 Ft

Eredeti ár: 4 626 Ft

Bear Grylls: Valódi hősök antikvár
antikvár

Valódi hősök

KönyvErdő online antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2014

BEAR GRYLLS tudja, mi kell a túléléshez mert volt kitől tanulnia. Lebilincselő új könyvében Bear legnagyobb példaképei történetét mesé...

Online ár:

13 990 Ft

Bear Grylls: A tigris ösvényén antikvár
antikvár

A tigris ösvényén

Jaffa Kiadó, 2014

Túlélés: teljesítve BEAR GRYLLS letehetetlenül izgalmas kalandregény-sorozatának legújabb, immár negyedik részében ismét a találékonys...

 

1 890 Ft - 2 700 Ft

Bear Grylls: A te életed - Eddz érte! antikvár
antikvár

A te életed - Eddz érte!

Jaffa Kiadó, 2015

A Discovery Channel ünnepelt sztárja, napjaink egyik legnagyobb felfedezője és túlélője sosem félt a kihívásoktól: három évig szolgált a ...

 

3 170 Ft - 4 000 Ft

Bear Grylls: A Survival Guide for Life antikvár
antikvár

A Survival Guide for Life

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Penguin Books, 2016

From the world-famous survival expert,learn how to make everyday an unforgettable adventure Life in the outdoors teaches us invaluable...

Online ár:

5 990 Ft

Bear Grylls: Kísértetjárat antikvár
antikvár

Kísértetjárat

Jaffa Kiadó, 2015

Will Jaeger a veterán elit katona felesége és kisfia elvesztése után a világ távoli szegletébe menekül, hogy megpróbáljon felejteni és ny...

 

3 390 Ft - 4 990 Ft

Bear Grylls: A krokodil karma antikvár
antikvár

A krokodil karma

Jaffa Kiadó, 2015

Bear Grylls szédületes kalandregény-sorozata immár az ötödik részéhez érkezett! Beck Granger észak-ausztráliai nyaralása kezdetén rejtél...

 

2 820 Ft - 3 300 Ft

Bear Grylls: Extrém ételek - Mit egyél, ha az életed múlik rajta? antikvár
antikvár

Extrém ételek - Mit egyél, ha az életed múlik rajta?

Könyvbirodalom Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2015

Manapság az emberek többségének ritkán kell messzebbre merészkedniük a helyi szupermarketnél, és elfintorodnak a gondolatra, hogy bogarak...

Online ár:

3 490 Ft

Bear Grylls: A cápa birodalma antikvár
antikvár

A cápa birodalma

Tűzőr Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Jaffa Kiadó, 2015

TÚLÉLÉS: TELJESÍTVE Helyszín: A Bermuda-háromszög Veszélyek: Tigriscápák, hurrikánok, kiszáradás Miután Beck hajótörést szenved a ny...

Online ár:

4 490 Ft

Bear Grylls: A te életed - Egyél érte! antikvár
antikvár

A te életed - Egyél érte!

Jaffa Kiadó, 2016

Élj egészségesen a nyolchetes búza- és cukormentes programommal! A helyes étkezés a legkevésbé sem egyenlő az unalmas, macerás és ízet...

 

4 690 Ft - 4 990 Ft

Bear Grylls: Tűzön-vízen át (Életem története) antikvár
antikvár

Tűzön-vízen át (Életem története)

Jaffa Kiadó, 2012

Bear Grylls mindig is a legnagyobb kihívást jelentő kalandokat kereste! A Wight-szigeten nőtt fel, ahol az apja már kiskorában megtanítot...

 

1 500 Ft - 2 000 Ft

Bear Grylls: Az orrszarvú dühe antikvár
antikvár

Az orrszarvú dühe

Jaffa Kiadó, 2016

Bear Grylls kalandregénysorozatának hetedik részében minden eddiginél torokszorítóbb veszedelmek várnak! Beck Grangert a dél-afrikai Krug...

 

2 690 Ft - 2 990 Ft

Bear Grylls: A leopárd búvóhelye antikvár
antikvár

A leopárd búvóhelye

Jaffa Kiadó, 2016

Túlélés: Teljesítve Helyszín: A nepáli Himalája Veszélyek: Sziklaomlás, fekete medvék, villámárvizek Amikor a rettenthetetlen Beck G...

 

2 480 Ft - 3 190 Ft

Bear Grylls: Tűzangyal antikvár
antikvár

Tűzangyal

Jaffa Kiadó, 2016

Will Jaeger, a veterán katona lélegzetelállító kalandjai ott folytatódnak, ahol a Kísértetjáratban félbemaradtak. A múltja démonaival küz...

 

3 890 Ft - 4 790 Ft

Bear Grylls: The kid who climbed Everest antikvár
antikvár

The kid who climbed Everest

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Nincs feltüntetve, 2007

Online ár:

4 990 Ft

Bear Grylls: A tájfun küldetés antikvár
antikvár

A tájfun küldetés

Jaffa Kiadó, 2017

Egy expedíció vezetése a kínai Kuanghszi tartomány kiismerhetetlen dzsungelében normál körülmények között gyerekjáték Beck Granger számár...

 

2 600 Ft - 3 990 Ft

Bear Grylls: Állati detektív munkafüzet antikvár
antikvár

Állati detektív munkafüzet

Mike és Tsa Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gabo Kiadó, 2017

Szeretnél olyan felfedező lenni, mint Bear Grylls? Most megtudhatod, mi a különbség a tigris és a farkas lábnyoma között, hogy miből lá...

Online ár:

1 490 Ft

Bear Grylls: Extrém bolygó antikvár
antikvár

Extrém bolygó

Vegyenkönyvet Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Gabo Kiadó, 2017

Ezen a villámgyors világ járó túrán megismerheted a föld legmagasabb, legmélyebb, legvadabb, legmenőbb, legforróbb, legijesztőbb és leg...

Online ár:

3 890 Ft

Bear Grylls: A tájfun küldetés (Beck Granger kalandjai) antikvár
antikvár

A tájfun küldetés (Beck Granger kalandjai)

Atticus

jó állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2017

Online ár:

3 280 Ft

Bear Grylls: A dzsungel szelleme antikvár
antikvár

A dzsungel szelleme

Jaffa Kiadó, 2017

Te mihez kezdenél egyedül a dzsungelben? A Wainganga folyón szökőár söpör végig, és elsodorja Makot, aki magára marad a dzsungel közep...

 

1 290 Ft - 2 100 Ft

Bear Grylls: Életben maradni antikvár
antikvár

Életben maradni

Tűzőr Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Jaffa Kiadó, 2017

Bear Grylls veszélyes helyeken érzi jól magát. Kevés olyan vidéke van a Földnek, amelyet még nem hódított meg, és ritka az olyan vad táj,...

Online ár:

4 990 Ft

Bear Grylls: A sárkány küldetés antikvár
antikvár

A sárkány küldetés

Jaffa Kiadó, 2018

Beck a kimerítő tájfun kaland után pihenésre, kikapcsolódásra vágyik, ezért barátaival sétahajózásra indul Kína partjai mentén. Az élet a...

 

1 890 Ft - 2 200 Ft

Bear Grylls: Vissza a dzsungelbe antikvár
antikvár

Vissza a dzsungelbe

Jaffa Kiadó, 2018

"TE ÉLETBEN MARADNÁL A DZSUNGELBEN? Nyolc hónappal az őserdőbeli nagy kalandja után Mak visszatér a Wainganga folyóhoz, ahol egy termé...

 

3 460 Ft - 5 390 Ft

Bear Grylls: A leopárd búvóhelye - Ne nézz vissza! antikvár

 

2 490 Ft - 3 290 Ft

Bear Grylls: A hajsza antikvár
antikvár

A hajsza

Jaffa Kiadó, 2018

William Jaeger egykor SAS-kommandós volt, aztán hosszú évekig neonácikat üldözött, akik soha nem tettek le róla, hogy visszaszerezzék elv...

 

1 090 Ft - 1 690 Ft

Bear Grylls: A lélek ereje antikvár
antikvár

A lélek ereje

Diana Antikvárium

hibátlan, olvasatlan példány

Jaffa Kiadó, 2019

"Ami erő van bennem, az azokból a reggeli, csendes percekből ered, amelyekkel a napot kezdem. Azokból, amikor egyedül vagyok, és letérdel...

Online ár:

9 900 Ft

Bear Grylls: Bear Grylls kalandok - Dzsungel Kaland antikvár
antikvár

Bear Grylls kalandok - Dzsungel Kaland

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Aión Publishing Kft., 2019

Készen állsz egy igazi kalandra? Omar győzni akar - mindenáron ő akar lenni mindenben a leggyorsabb és a legjobb. Akkor is, ha emiatt ...

Online ár:

1 290 Ft

Bear Grylls: A raptor küldetés antikvár
antikvár

A raptor küldetés

Jaffa Kiadó, 2020

"Beck hirtelen kétszáz kilométerrel az északi sarkkörön túl találja magát, és éppen közeleg a zord tél... Beck Granger szabadidejében a ...

 

2 290 Ft - 2 500 Ft

Bear Grylls: Facing Up: A Remarkable Journey to the Summit of Mount Everest antikvár
antikvár

Facing Up: A Remarkable Journey to the Summit of Mount Everest

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Pan Books, 2000

Online ár:

2 790 Ft

Bear Grylls: A jaguár küldetés antikvár
antikvár

A jaguár küldetés

Jaffa Kiadó, 2020

Becknek végre sikerül rég elveszettnek hitt ikertestvére, Dian nyomára bukkannia, akit még születésekor raboltak el a családjától. Ám hiá...

 

1 990 Ft - 2 390 Ft

Bear Grylls: Sose add fel! antikvár
antikvár

Sose add fel!

Jaffa Kiadó, 2022

Sose add fel! című könyvében Bear Grylls, a világjáró kalandor, főcserkész és televíziós személyiség a képernyőre lépése óta eltelt évekr...

 

2 490 Ft - 2 690 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára