Albert Uderzo
A francia képregény egyik doyenje egy olasz bevándorló fiaként, Alberto Uderzo néven született. Születésekor volt két plusz ujja, ezeket műtéti úton eltávolították. Rajzkészsége korán megnyilvánult, már óvodás korában meséket illusztrált. Hét évesen, képregényes olvasmányaitól (Popeye, Miki egér) inspirálva saját történeteket kezdett rajzolni. Tizenévesen repülőgép-mérnöknek készült, de dolgozott gépkezelőként egy hegedűkészítőnél és tanult hegeszteni. Rajzolni jobbára autodidakta módon tanult. A második világháború alatt Bruno fivérével hamis papírokkal elhagyták Párizst és egy évet Bretagne-ban töltöttek, ahol Albert egy farmon dolgozott és apja bútorgyárában segédkezett. Évekkel később az író René Goscinny Uderzóra hagyta, hogy válassza ki Asterix falujának a helyét, ő pedig nem sokat habozott. A háború után párizsi és brüsszeli kiadóknak rajzol képregényeket, némelyiket háborús ihletésre: 1945-ben megalkotott figurája, Clopinard egy féllábú katona. A következő években több figurát is létrehoz: Flamberge-t, Arys Buckot, Prince Rollint és Belloyt. Illusztrátorként dolgozott a France Dimanche-nál és a France Soirnál.
Albert Uderzo művei - 2. oldal
-
idegen
Asterix Edition Omnibus V - Die Werkausgabe mit Leinenrücken. Asterix und der Kupferkessel - Asterix in Spanien - Streit um Asterix
Online ár:
17 478 Ft
Eredeti ár: 18 397 Ft
Beszállítói készleten 174 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 873 Ft
Eredeti ár: 4 076 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 968 Ft
Eredeti ár: 7 334 Ft
Beszállítói készleten 69 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
11 228 Ft
Eredeti ár: 11 818 Ft
Beszállítói készleten 112 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 869 Ft
Eredeti ár: 4 072 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Asterix Edition Omnibus II - Die Werkausgabe mit Leinenrücken. Asterix als Gladiator - Tour de France - Asterix und Kleopatra
Online ár:
17 488 Ft
Eredeti ár: 18 408 Ft
Beszállítói készleten 174 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 873 Ft
Eredeti ár: 4 076 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 876 Ft
Eredeti ár: 4 079 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 873 Ft
Eredeti ár: 4 076 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 974 Ft
Eredeti ár: 7 341 Ft
Beszállítói készleten 69 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 974 Ft
Eredeti ár: 7 341 Ft
Beszállítói készleten 69 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 968 Ft
Eredeti ár: 7 334 Ft
Beszállítói készleten 69 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 443 Ft
Eredeti ár: 5 729 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 600 Ft
Eredeti ár: 6 947 Ft
Beszállítói készleten 66 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Asterix Gesamtausgabe 15 - Die Tochter des Vercingetorix, Der goldene Hinkelstein, Asterix und der Greif, Die Weiße Iris
Online ár:
23 259 Ft
Eredeti ár: 24 483 Ft
Beszállítói készleten 232 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 600 Ft
Eredeti ár: 6 947 Ft
Beszállítói készleten 66 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 443 Ft
Eredeti ár: 5 729 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 443 Ft
Eredeti ár: 5 729 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 714 Ft
Eredeti ár: 8 119 Ft
Beszállítói készleten 77 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 714 Ft
Eredeti ár: 8 119 Ft
Beszállítói készleten 77 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 873 Ft
Eredeti ár: 4 076 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 974 Ft
Eredeti ár: 7 341 Ft
Beszállítói készleten 69 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 974 Ft
Eredeti ár: 7 341 Ft
Beszállítói készleten 69 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 869 Ft
Eredeti ár: 4 072 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 593 Ft
Eredeti ár: 6 940 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 793 Ft
Eredeti ár: 6 097 Ft
Beszállítói készleten 57 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
3 873 Ft
Eredeti ár: 4 076 Ft
Beszállítói készleten 38 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
7 714 Ft
Eredeti ár: 8 119 Ft
Beszállítói készleten 77 pont 5 - 10 munkanap -
idegen
Asterix Edition Omnibus III - Die Werkausgabe mit Leinenrücken. Der Kampf der Häuptlinge - Asterix bei den Briten - Asterix und die Normannen
Online ár:
17 475 Ft
Eredeti ár: 18 394 Ft
Beszállítói készleten 174 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 443 Ft
Eredeti ár: 5 729 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
5 446 Ft
Eredeti ár: 5 732 Ft
Beszállítói készleten 54 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
4 663 Ft
Eredeti ár: 4 908 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
15 121 Ft
Eredeti ár: 15 916 Ft
Beszállítói készleten 151 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
4 663 Ft
Eredeti ár: 4 908 Ft
Beszállítói készleten 46 pont 5 - 10 munkanap -
Online ár:
6 597 Ft
Eredeti ár: 6 944 Ft
Beszállítói készleten 65 pont 5 - 10 munkanap -
Előjegyezhető
-
Előjegyezhető
-
Előjegyezhető
-
Előjegyezhető
-
Előjegyezhető
-
Előjegyezhető