Ai Weiwei szerző

Ai Weiwei

Képzőművész, dokumentumfilmes és aktivista 1957-ben született Pekingben, a legjelentősebb kortárs alkotók egyike. Miután 2015-ben engedélyt kapott Kína elhagyására, Berlinben és Cambridge-ben élt, majd 2021-ben Portugáliában telepedett le. A közösségi média aktív szereplője, az emberi jogok és a véleménynyilvánítás szabadságának harcos képviselője. Jelentősebb kiállításai: Tündérmese, Kassel, Documenta 12 (2007); Napraforgómagok, Tate Modern, London (2010); Bizonyíték, Martin Gropius Bau, Berlin (2014); Ai Weiwei, Royal Academy of Arts, London (2015); Talán igen, talán nem, Israel Museum, Jeruzsálem (2017); Jó kerítés – jó szomszéd, New York (2017–2018); Raiz, OCA, São Paulo (2018); Cirka 20.20, London (2020). Egész estés dokumentumfilmjei: Human Flow (Emberár, 2017) és Coronation (Koronázás, 2020). Számos díjjal tüntették ki, többek között az Emberi Jogi Alapítvány Václav Havel-díjával a Kreatív Nézeteltérésért (2012) és az Amnesty International Lelkiismeret Nagykövete díjával (2015). „Amikor apámra gondolok, megbánást érzek: talán abból ered, hogy nem voltam elég kíváncsi a megpróbáltatásaira, sem elég megértő, sem elég együttérző nem voltam vele fiatalon. Az elzárásom hosszú hetei alatt nem is attól féltem elsősorban, hogy többé nem látom a fiamat, hanem attól, hogy talán sosem lesz képes igazán megismerni. Így jött az ötlet: ha kiengednek, át kell hidalnom a szakadékot, le kell írnom mindent, amit apámról megtudtam, és becsülettel el kell mondanom a fiamnak, én ki vagyok, mit jelent nekem az élet, miért tartom olyan sokra a szabadságot, miért fenyegeti az autokrácia a művészetet.”

Ai Weiwei művei

Kategória szűrés
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
További szűrők
Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára