Adelbert von Chamisso
Adelbert von Chamisso (1781-1838) francia származású német író, botanikus és világutazó. Gyermekként szüleivel a forradalom elől Németországba menekült, és a hugenották által alapított Collége Francias de Berlin-ben tanult. 1796-ban II. Frigyes Vilmos porosz király feleségének apródja lett. 1804-től kezdve a romantikus költői csoporthoz, a Nordsternbundhoz tartozó barátaival adták ki a Berliner Musenalmanachot. 1815 és 1818 között természettudósként világ körüli expedícióban vett részt. Alaszka partjainál szigetet is neveztek el róla. 1835-ben a Berlini Tudományos Akadémia tagjává választották. Bevallása szerint a Chálons-sur-Marne-i szabadkőműves páholy tagja volt. Francia anyanyelvűként is halhatatlant alkotott a német irodalomban. Legismertebb műve A Schlemihl Péter csodálatos története című kisregény, mely 1814-ben, Nürnbergen jelent meg. Az egyedüli irodalmi díj, amelyet németül író külföldiek kaphatnak meg, az Adalbert-von-Chamisso-díj nevet viseli. (Az Adalbert von Chamisso-díjat 2010-ben Terézia Mora, eredeti nevén Móra Terézia, soproni származású írónő nyerte el.) Kiadónk a máig ható életpálya előtt tisztelegve adja ki új köntösben a művet, amelyet Fabó Attila László illusztrációi gazdagítanak.
Adelbert von Chamisso művei
Online ár:
2 839 Ft
Eredeti ár: 2 988 Ft
Online ár:
40 193 Ft
Eredeti ár: 42 308 Ft
Online ár:
6 047 Ft
Eredeti ár: 6 365 Ft
Online ár:
2 414 Ft
Eredeti ár: 2 541 Ft
Online ár:
4 044 Ft
Eredeti ár: 4 256 Ft
Peter Schlemihls wundersame Geschichte. Textausgabe mit Kommentar und Materialien - [Reclam XL - Text und Kontext] - Chamisso, Adelbert von - 16169
Online ár:
2 113 Ft
Eredeti ár: 2 224 Ft
Online ár:
1 460 Ft
Eredeti ár: 1 536 Ft
Online ár:
4 041 Ft
Eredeti ár: 4 253 Ft
Online ár:
2 418 Ft
Eredeti ár: 2 545 Ft
Online ár:
8 879 Ft
Eredeti ár: 9 346 Ft
Online ár:
990 Ft
Online ár:
3 999 Ft
940 Ft - 4 000 Ft
Online ár:
1 990 Ft
2 000 Ft - 2 890 Ft
1 140 Ft - 2 900 Ft
Online ár:
6 000 Ft
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető
Előjegyezhető