Napok romjai
Helikon Kiadó, 2026
Összefoglaló
Ishiguro 1989-ben megjelent, immár klasszikussá vált regénye a feljebbvalóihoz, a hatalomhoz és a mindenkori elvárásokhoz vakon igazodó ember szívszorító története. Stevens, a főkomornyik egyszer csak lehetőséget kap, hogy beutazza Angliát - s egyúttal életének emlékeit. Nemcsak varázslatos, hanem zavarba ejtő is ez az utazás: Stevensszel együtt tűnődhetünk az igazi "méltóság" mibenlétén, az élet elveszett-elvesztegetett lehetőségein, s egyúttal az 1930-as évek Angliájába is bepillantunk, legalábbis annak az angol arisztokráciának a világába, amely oly sokáig mint úriemberekkel próbált tárgyalni és barátkozni a náci Németország vezetőivel.„Ez csak egy érzelmes szerelmi történet” - mondja a regény egyik szereplője, éppen azt sugallva, hogy a regény sokkal több annál: a történelmi vakságról, gyávaságról és az erkölcsösségnek álcázott meghunyászkodásról szóló örökérvényű történet.Kazuo Ishiguro ezzel a könyvével robbant be a világirodalomba, elnyerte vele a Booker-díjat, s film is készült belőle Anthony Hopkins és Emma Thompson főszereplésével.„Nézze meg Németországot és Olaszországot, Stevens! Nézze meg, mire képes a határozott, erőskezű vezetés. Ott aztán nem volt szó ilyen ostobaságokról, hogy általános választójog.”
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Theo ajándékai
Egy napfényes tavaszi reggelen különös alak érkezik Goldenbe, egy apró georgiai kisvárosba. Theónak hívják. Kedves, mosolygós, de furcsa öregúr, aki álmélkodva sétál az utcákon, rácsodálkozik ...
Kiadói ár:
4 980 Ft