Szimbólumtár - Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából
Balassi Kiadó
Összefoglaló
Kötetünk – az általános szimbólumlexikonok jellegének megfelelően – olyan kézikönyv, amely közel hétszáz szócikkével a kultúrák jelképeinek és föltehető jelentéseiknek ismertetésével a művelődéstörténet, különösen a művészetek tanulmányozásához kíván segítséget nyújtani. Elsősorban a görög-római és zsidó-keresztény alapokon nyugvó európai műveltség szimbólumainak kifejtését tekintettük feladatunknak. Ugyanakkor az európai szemszögből egzotikus civilizációk legismertebb jelképeinek – olykor pusztán érintőleges – ismertetését is hasznosnak véltük. Hiszen (főleg a XIX. század vége óta) hatásuk megjelenik az európai művészetekben is, napjainkban pedig – elsősorban vizuálisan – egyre közismertebbé válnak (pl. a jin és jang- vagy a mandala-ábra). Ezek a példák az emberi szimbólumalkotó képesség általános érvényét bizonyítják, valamint az európaitól eltérő, de azzal egyenértékű esztétikai és eszmei értékekre is felhívják a figyelmet. Szócikkeinkben az egyes jelentéseket forrásértékű adatokkal – idézetekkel, a kútfő pontos megjelölésével illusztrációkkal, valamint képzőművészeti alkotások bemutatásával és említésével – igyekeztünk alátámasztani.
Nagy viseletkönyv - A világ népeinek viseletei és használati tárgyai az ókortól a XIX. század végéig
Az egyetemes viselettörténet egyik alapműve Friedrich Hottenroth német festő és litográfus monumentális munkája, amely a világ viseleteit kétszáznegyven lap több mint tízezer színes ábráján mutatja...
Online ár:
4 560 Ft
Eredeti ár: 4 800 Ft
Online ár:
4 005 Ft
Eredeti ár: 4 450 Ft
Online ár:
5 382 Ft
Kiadói ár: 5 980 Ft
Online ár:
10 791 Ft
Kiadói ár: 11 990 Ft
Online ár:
4 136 Ft
Eredeti ár: 4 595 Ft
Online ár:
5 850 Ft
Kiadói ár: 6 500 Ft