A férfi, aki szerette a kutyákat
Digi-Book Kiadó, 2023
Összefoglaló
Leonardo Padura 1955-ben született Havannában. Hallatlan népszerűségnek örvendő, kitűnő atmoszférateremtő író, akinek könyveit 1.200.000 példányban adták el világszerte. Pályáját egy havannai irodalmi magazinnál kezdi; kezdetben esszéistaként, színdarabíróként, később krimiszerzőként szerez ismertséget. Csaknem harminc éves, amikor első kisregénye megjelenik. Ezt követően népszerűsége és irodalmi csillaga folyamatosan emelkedik. Még Fidel Castro életében, 2012-ben elnyeri a legmagasabb kubai irodalmi díjat. 2015-ben Padurának ítélik Asturia hercegének Irodalmi Díját, amit a spanyolajkúak körében csak úgy emlegetnek, mint a latin-amerikai irodalmi Nobel-díj. Padura ezzel olyan irodalmi magaslatokra ért fel, ahol – többek között – Mario Vargas Llosa, Carlos Fuentes, Günter Grass és Claudio Magris tartózkodik. Jelen regénye, A férfi, aki szerette a kutyákat 2009-ben jelenik meg. A regényt Kubában, Francia-, Görög- és Olaszországban számos elismeréssel díjazzák. Spanyol nyelven 300.000 eladott példány jelzi a könyv páratlan sikerét. Angolul 2014-ben lát napvilágot, mely megnyitotta számára az utat a világhír felé. 2004-ben Iván, az önjelölt író, aki állatorvosi rendelőt üzemeltet Havannában, visszatekint életének egyik epizódjára 1977-ből, amikor a tengerparton összefutott egy rejtélyes férfival, aki orosz agarakat sétáltatott. A „férfi, aki szerette a kutyákat” lassanként egyre több történetet bíz Ivánra; ezek a történetek Ramón Mercaderről, Trockij gyilkosáról szólnak, aki egy időben bizalmas barátja volt Trockijnak és magánéletének legintimebb titkait is jól ismerte. A felszínre került titkok révén Iván rekonstruálja Lev Davidovics Bronstein, alias Trockij életútját, ahogy kirajzolódik a merénylőnek, Ramón Mercadernek is a pályája. Egyfajta tömeggyilkosi elrendeléstől hajtva együtt válnak a XX. század egyik legismertebb bűntényében áldozattá és gyilkossá. Amikor Iván újraéli a modern Kubában szerzett saját tapasztalatait, életszagú és intellektuális folyamatait, valamint „a férfihoz, aki szerette a kutyákat” fűződő romboló kapcsolatát, mindkét történet teljes értelmet nyer. Nagyratörő és lenyűgöző történelmi nyomozás az okok után, amelyek a XX. század nagy utópiájának darabokra hullásához vezettek.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A tenger asszonyai
„Minden nő, aki a tengerbe merül, koporsót cipel a hátán…Itt, a víz alatti világban nehéz élet terhét hordozzuk.Nap mint nap élet és halál között egyensúlyozunk.”A dél-koreai Csedzsu-sziget komor s...
Kiadói ár:
3 899 Ft