Tábortűz
Alexandra Kiadó, 2018
Összefoglaló
Abby Williams, a környezetvédelmi jogász a szülővárosában üzemelő Optimal nevű cég mocskos ügyeinek próbál utánajárni. Gyanús megbetegedések, fejlődési rendellenességgel született gyerekek, a termés és az állatállomány csökkenése mind-mind arra utaló jelek, hogy a kisváros határában létesített víztározó minőségével súlyos bajok vannak Miközben Abbynek meg kell küzdeni a városka Optimal által így vagy úgy megvásárolt vezetőivel, saját múltjának sötét árnyaival is szembe kell néznie. Gimnazista éveinek egyszerre gyűlölt és rajongásig szeretett barátnője, az extravaganciájáról híres Kaycee eltűnése nem hagyja nyugodni. A múltból előtűnő egykori félelmei és megaláztatásai már-már tébolyult összeesküvés-elméletek örvényébe taszítják Abbyt, és az utolsó pillanatig kétséges marad, hogy sikerül-e megőriznie a józan eszét. Az ezúttal regényíróként bemutatkozó sorozatszínész, Krysten Ritter krimije a környezet védelméért folytatott harc csataterére és a lelket fogva tartó titkok kilátástalan labirintusába vezeti az olvasót.
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Tizenhárom
„Lendületes és eredeti. Káprázatos könyv." - Clare Mackintosh. „Magával ragadó, lenyűgöző." - Lee Child. „Minden hájjal megkent, izgalmas és egyedi." - Sarah Pinborough. „Teljessé...
Online ár:
4 499 Ft