Reményvesztett nemzedék
Digi-Book Kiadó, 2019
Összefoglaló
Két évvel Bang halála után a realizmus és materializmus elérte végső kiteljesülését a világ legrealisztikusabb és legborzalmasabb kitörésében: a háborúban. Abban a háborúban, amelynek négyéves vihara elsöpörte magával a realizmust és a materializmust. A hullahegyeken keresztül az emberiség végre újra eljutott a lélekhez és a lelken keresztül a hithez és az ideálokhoz. Megkezdődött az irodalom hatodik fázisa, az új romanticizmus. Talán új középkor? Lehet. Hiszen még a középkor sem volt olyan sötét és sivár, mint a reményvesztett nemzedék kora, az a kor, amely ehhez a háborúhoz vezetett. Ugyanaz a Thomas Mann, aki a reményvesztett nemzedéket olyan mesterien tudta megrajzolni Tonio Krögerjében, megmintázta a mai Tonio Kröger, Hans Castorp alakját, aki a Varázshegyen egyszerre csak szembetalálja magát a diadalmas középkorral. Bang regénye ma, korunk szemüvegén keresztül tehát egészen más és új jelentőséget nyer. Egy elmerülő kor utolsó segélykiáltása az, egy koré, amelyen - ha a jelek nem csalnak és ha a nagy vihar valóban elvitte magával a fellegeket - ma már szerencsésen túl vagyunk - írja róla Juhász Andor az 1920-as években, Bang könyvének magyarországi megjelenésekor. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Mert ugyan techikánk a csillagokat ostromolja, ám az emberi lélek még a Középkorban él...
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
A Varázsló
A varázsló egy nagyívű családregény, mely fél évszázadon ível át: az első világháborútól Hitler felemelkedésén és a második világháborún át a hidegháborúig. A történet a 19. század fordulóján, egy ...
Kiadói ár:
4 599 Ft