LTP - Tíz emelet boldogság - Ten Floors of Happiness

Összefoglaló

A korabeli tudósítók minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a lakótelepeket új, korszerű, és minden ízében modern kulturális központoknak láttassák, de a valóság mást mutatott. Hiába épült fel rohamtempóban sok tízezer lakás, ha a tervekben szereplő mozikat, művelődési központokat gyakran elfelejtették felépíteni.

Jó példa erre az ’Újpalotai Szabadidőközpont’, amely hivatalosan, de ’önálló épület nélkül’ működött; az intézmény munkatársai kismama- vagy barkácsklubot tartottak az ifjúsági házban, illetve az erre alkalmas lakóépületi mellékhelyiségekben. De ők szervezték meg az úgynevezett Újpalotai Napokat is, amelyek közül az 1978-as volt a legemlékezetesebb: a Piramis együttes és a Neoton Família ugyanis egy óvoda tetején játszott.

"Gyerekorom jelentős részét egy régi négyemeletes lakótelep szélén töltöttem, közben épülni kezdtek a domb tetején a nagy tízemeletesek, évekig bandáztunk bergmanncsövekből, csavarokból, betonvasakból készített fegyvereinkkel a kiásott alapok sáncaiban, mászkáltunk a lassan épülő emeleteken, kúsztunk-másztunk a csatornák irdatlan betoncsöveiben. A blokkokban, a blokkok alatt, a blokkok mögött, a blokkok fölött zajlott az élet. Persze, ami Erdélyben blokk, az Magyarországon tömbház, de a név az egyetlen lényegi különbség, a beton az nagyon is ugyanaz. Ha tömbházakat és lakótelepeket látok, máig igen összetett érzés fog el, így hívom magamban: „a beton antinosztalgiája”. Itt kavarog bennem most is, ahogy ezt a kötetet lapozgatom, kicsit újra otthon vagyok, a mindig huzatos, mindig zajos lépcsőházak felfelé örvénylő hűvösében."

Dragomán György író, műfordító