Gyalogság, előre! - Élmény és tapasztalat

Összefoglaló

Szenzációs leletmentés! Több mint 80 év után jelenik meg Rommel I. világháborús naplója! Az 1937-ben írt, a klasszikus katonai taktikai alapkönyv 1942-ben jelent meg először magyarul Bethlen Pál fordításában, Werth Henrik vezérezredes előszavával, majd a kommunisták tiltólistára tették a művet. A jelen kiadás revideált fordításban jegyzetekkel és korabeli fotókkal kiegészítve jelenik meg.

"A háború vérzivatarából kiemelkedő, nagy hadvezér, mondta róla Churchill, 1942-ben.

Ebben a könyvben az 1914-18. évi világháború több harcát írom le, ahogy azokat mint fiatal tiszt átéltem. A legtöbb leíráshoz megjegyzéseket fűztem, hogy a harccselekményből le lehessen vonni a tanulságokat. A közvetlen a harcok után készített följegyzéseknek az a céljuk, hogy a fegyverbíró német ifjúságnak megmutassák, hogy a német katona, különösen a gyalogos, milyen odaadással és bátorsággal harcolt a négy és fél éves háborúban Németországért. Meg kell mutatnunk, hogy a harceszközökben és a létszámban mutatkozó alárendeltség ellenére, a német katona milyen hallatlan teljesítményre volt képes az ellenség előtt és hogy alsóbb vezetésünk is mennyivel felette állt az ellenségnek. Végül szolgáljon ez a könyv arra, hogy azok a tapasztalatok, amelyeket a legnehezebb harcokban, sokszor nagy fáradságok és áldozatok árán szereztünk, ne menjenek feledésbe írja Erwin Rommel emlékirata elé.

Rommel az első világháború elején, 1914 szeptemberében egy roham során kézitusában megsebesült Verdun mellett, kórházba került, 1915 januárjában visszatért a frontra, ahonnan az év végén keletre helyezték az Alpesi-hadtesthez (Alpenkorps). 1916-ban a román fronton harcolt, majd Olaszországban a caporettói áttörésnél rohamcsapatával megszolgálta az akkor létező legmagasabb német katonai kitüntetést, a porosz Pour le Mérite-et (Blauer Max). 1917-ben zászlóalját Franciaországba rendelték, majd vissza Romániába. A második ojtozi csatában vett részt, ahol ismét megsebesült: karon találták. Bár sok vért veszített, kórházba nem ment, csupán egy kötéssel folytatta tovább a harcot. 1918 januárjától az Alpenkorps törzsében szolgált.

Ebben az időpontban lép Románia is a porondra, mint további ellenfél. Azt hiszi, itt az ideje, hogy beavatkozásával az entente döntését meggyorsítsa és szövetségesétől nagy zsákmányt remél. 1916. augusztus 27-én Románia megüzeni a hadat a központi hatalmaknak. Félmillió román katona átlépi a határt, hogy megszállja Erdélyt. Mikor a württembergi hegyivadász-zászlóalj október végén vasúti szállítással megérkezik Erdélybe, Dobrudzsában, Nagyszebennél és Brassónál gyönyörű győzelmeket aratunk, és a románokat visszadobjuk határainkon. A döntés azonban még nem történt meg. A román hadsereget, amely néhány héttel ezelőtt vérmes reményeket táplált, most orosz csapatok segítik meg. A petrozsényi elrobbantott vasútvonal mentén Pujban rakják ki a zászlóaljunkat. Lejárt, rossz és mindenféle oszlopokkal eltorlaszolt úton megyünk előre Petrozsénybe. Hogy előre tudjunk jutni, a következő rendszabályokat léptetjük életbe: A századok élrajai feltűzött oldalfegyverrel mennek. Helyet csinálnak az utat ismételten eltorlaszoló zagyva tömegben. A századok járműveit jobbról-balról legénység kíséri. Ahol a mély talajban attól lehet félni, hogy a lóerő nem elégséges, ott erős férfikarok segítenek. Így haladunk lassan és folytonosan előre. Elfogott románok hosszú hegyes kucsmákban jönnek velünk szembe.

Rommel lenyűgöző könyve csak a legnagyobb háborús művekhez mérhető, amilyen a Nyugaton a helyzet változatlan, az Akasztottak erdeje vagy a Musza Dagh negyven napja. A filmszerű csataleírások, a taktikai előrenyomulás és erődépítés pillanatképei, az árok- és bunkerépítés kínjai kitűnő leírásokban peregnek szemünk előtt, valósággal ott vagyunk a katonákkal Verdun alatt, a Kárpátok gyűrűjében, Piavénál vagy az Ardennek-front valamelyik véráztatta patkányokkal telt árkában. Letehetetlen mestermunka!