Nyírő József

Összefoglaló

A két világháború közötti magyar irodalom egyik ünnepelt sztárírója mind az anyagországban, mind Erdélyben Nyirő József volt. Később azonban, egészen a rendszerváltásig - több sorstársáéval egyetemben - még a nevét sem volt ajánlatos leírni. De a kommunista kultúrpolitika hiába iparkodott még az emlékét is kilúgozni generációk emlékezetéből - 1990 óta ismét az egyik legolvasottabb (immáron) klasszikusunk, akinek az életműve fölött - főleg politikusi szerepvállalásai okán - ádáz vita zajlik szakmai berkekben évtizedek óta. A székely lelkület és a székely táj nagy krónikása olyan könyvekkel írta be magát a magyar irodalom történetébe, mint többek közt a Jézusfaragó ember, A sibói bölény, az Uz Bence vagy a Madéfalvi veszedelem. Sikereit az is fémjelzi, hogy a színházak mellett az akkor még gyermekkorú magyar filmgyártás is fölfigyelt rá; az elbeszéléseiből készült Emberek a havason című filmmel fiatal rendezője, Szőts István a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Biennálé-díját hozta el. Nyirő 1945 után emigrációba kényszerült, Spanyolországban hunyt el szegénységben, hamvait - végakaratának megfelelően - 2012-ben szállították haza Székelyudvarhelyre, nem kis közéleti csinnadratta közepette. Lakatos Mihály az életmű alapos ismerője és kutatója, jelen - nemegyszer ironikus hangvételű, de végig olvasmányos - esszéivel és tanulmányaival nem csupán esztétikailag elemzi Nyirő könyveit és helyezi irodalomtörténeti kontextusba a helikoni írónemzedék jeles alakját - de az életút legmeghatározóbb mozzanatainak feltárásával igyekszik minden olyan tévhitet, előítéletet is szétoszlatni a személye körül, amelyek beárnyékolták sajnos a műveket is, melyekért azonban a közönség mindmáig rajong.