Alchemised - Alkimisták háborúja
Anassa Könyvek, 2026
Összefoglaló
Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik - miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek.
Helena Marino egykor ígéretes alkimista volt, most azonban a korrupt céhbárók és kegyetlen nekromanták foglya. A képességeit elfojtották, ellenálló barátait és szövetségeseit pedig brutálisan kivégezték. A világ, amit ismert, darabokra hullott.
A feljegyzések szerint Helena csupán jelentéktelen gyógyítóként szolgált az Ellenállásban, azonban képtelen visszaemlékezni a fogsága előtti hónapokra, ami ellenségeiben gyanút ébreszt. Tényleg az az elhanyagolható figura volt, akinek tűnik, vagy igazából az ő fogságba kerülése jelenti az Ellenállás utolsó, kétségbeesett tervét?
Hogy feltörjék elméje zárt kapuit, Helenát a helytartóhoz küldik, a legnagyobb hatalmú és legkegyetlenebb nekromantához ebben az új világban. Az ő omladozó birtokán, egy magányos börtönben kezdődik a nő igazi harca - nemcsak múltja elveszett darabjaiért, hanem azért is, hogy megőrizze mindazt, ami még megmaradt belőle. Ám börtönének és fogvatartójának is megvannak a saját titkai... titkok, amelyeket Helenának bármi áron fel kell tárnia.
SenLinYu regénye 2025 egyik legnagyobb dark fantasy szenzációja: az Alchemised - Alkimisták háborúja megjelenésekor a New York Times sikerlistájának első helyén nyitott, mostanra több százezer rajongóra lelt, a megfilmesítési jogait pedig rekordösszegért adták el.
Részletek
- 880 oldal
- Kötés: kemény kötés
- ISBN: 9786156507822
- Fordító: Bosnyák Edit
Ez is elérhető kínálatunkban:
The Shadows Rule All - Az árnyak diadala - (Különleges kiadás)
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Eidolon király mindent elvett tőlem. A trónomat, az Árnylidércemet, még a királyságomat is. Királynő vagyok, alattvalók nélkül, egy szedett-vedett hadsereggel, a...
Online ár:
5 850 Ft
Kiadói ár: 6 499 Ft
Online ár:
6 796 Ft
Eredeti ár: 7 995 Ft
Online ár:
8 500 Ft
Eredeti ár: 9 999 Ft
Online ár:
5 950 Ft
Eredeti ár: 6 999 Ft