Ne engedj el...
Helikon Kiadó, 2025
Összefoglaló
Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is - bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan -, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik, mint másoknak, a külvilágban, és hogy csak azért léteznek, hogy aztán "adományozhassanak".
De mégis van az életükben szeretet és szerelem, van "lelkük" - és a regény főhősei számára még az a lehetőség is felmerül, hogy az igazi szerelem talán, ha csak kis időre is, kimenekítheti őket előre megírt sorsukból.
Ishiguro megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve a legapróbb lelki rezdülésekre is érzékeny szemmel meséli el nekünk azoknak a fiataloknak az életét, akik túl hamar kell, hogy szembesüljenek az élet elkerülhetetlen egzisztenciális drámájával.
A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé, és Mark Romanek rendezésében nagy sikerű film is készült belőle, melyet 2010-ben mutattak be.
"Néha annyira lefoglal a saját társaságom, hogy szinte megdöbbenek, ha összefutok egy ismerőssel, kell némi idő, amíg hozzászokom a gondolathoz."
A 2017-ben "nagy érzelmi erejű regényeiért" Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan briliáns regények szerzője, mint a Napok romjai, Az eltemetett óriás, a Klara és a Nap és - mind közül a legnagyobb világsiker - a Ne engedj el...
Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés - van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene -, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.
Részletek
- 333 oldal
- Kötés: füles, kartonált
- ISBN: 9789636206895
- Eredeti cím: Never Let Me Go
- Fordító: Kada Júlia
Elégedetlenség
A harmincas évei elején járó Marisa utálja a munkáját. Szorongásoldókkal és YouTube-videókkal próbálja túlélni a hétköznapok rutinját és a reklámügynökségnél töltött órákat. Amikor a cége csapatépí...
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
3 375 Ft
Online ár: 3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
ÉRTÉKELÉSEK
5
az 5-ből
1 értékelés alapján