Haza - szeretet - hűség - A soproni népszavazás elő- és utóélete - Veritas könyvek 35.
Magyar Napló Kiadó, 2024
Összefoglaló
"A 2021-es évben - a centenárium apropóján - különösen élénk figyelem irányult az egykori Nyugat-Magyarország első világháború utáni sorsának számos tényező által befolyásolt alakulására, illetve a térség természetes központjául szolgáló Sopron hajdani heroikus küzdelmére, melynek révén a német többségű város, bizonyítva lakóinak állampatrióta érzületét, a külvilág számára is egyértelművé tette a történelmi kontinuitáshoz való ragaszkodását és a Magyarország iránti hűségét. A "civitas fidelissima" népszavazással szentesített akarata egyfelől reményt ébresztett a várhatónál jóval súlyosabb büntetést elszenvedett magyarságban vitatott országrészei megtarthatóságával kapcsolatban, másfelől beigazolta, hogy a békediktátum revíziója békés úton, diplomáciai eszközökkel is elérhető, ami aztán - az érintett lakosság akaratát tükrözve - stabilabb határokat s vele normális kétoldalú kapcsolatokat eredményezhet.
A kérdéskör iránt lokálisan mindig is kitapintható, országosan pedig az évforduló révén megélénkült érdeklődés figyelemreméltó tudományos eredményeket - konferenciákat és köteteket - eredményezett. Ezek egyike volt a 2021 őszén a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban - Sopron városa és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár közös szervezésében - megtartott nagyszabású szimpózium, ahol a kérdéskör neves szakemberei helytörténeti és makroszinten egyaránt történeti kontextusba helyezték a száz évvel ezelőtti eseményeket. A kétnapos konferencia előadásainak szerkesztett anyagát tartalmazza a kötet."
Részletek
- 264 oldal
- Kötés: cérnafűzött, keménytáblás
- ISBN: 9789635411382
- Szerkesztő: Orosz László
Mohács - Nem adtuk harc nélkül Magyarországot
Mohács története nem egyetlen csata története, Magyarország ugyanis közel másfél évszázadon át sikerrel állt ellen a világ legerősebb birodalmának. A döntő pillanatban, 1526. augusztus 29-én ott v...
Online ár:
8 091 Ft
Kiadói ár: 8 990 Ft
Akciós ár:
6 650 Ft
Korábbi ár: 6 650 Ft
Eredeti ár: 9 500 Ft
Online ár:
5 400 Ft
Kiadói ár: 5 999 Ft
Online ár:
4 500 Ft
Kiadói ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 200 Ft
Online ár: 5 400 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
1 974 Ft
Online ár: 2 961 Ft
Eredeti ár: 3 290 Ft
Akciós ár:
3 600 Ft
Online ár: 5 400 Ft
Eredeti ár: 6 000 Ft