Íliász (A világirodalom klasszikusai)

Összefoglaló

„Hullámzik a Homérosz-kép. Élt-e; egy ember volt-e, vagy kettő? Vagy kettőnél is több? Korának képe is hullámzik. S a mű keletkezésének körülményeié is. S közben: szilárdan áll, vagy inkább azt mondhatnók, győzedelmes nyugalommal úszik mind e nyughatatlan hullámzás tetején maga a történet. S a szöveg – úgy, ahogyan ránkmaradt, betoldás-nem-betoldásaival együtt. S jellemei, alakjai… Mennyi arc! És milyen gyöngéd-kérlelhetetlen következetesség ebben az arc-rengetegben, jellem-erdőben, ember-tárban!… S az Íliászban ez mind az egy Akhilleusz köré csoportosul. Úgy áll ott Akhilleusz az Íliász elképzelt középpontjában, mint a szép apuliai amphora-kép valóságos közepén. Ezen a képen trójai foglyokat áldoz Patroklosz halotti máglyáján; kiengesztelhetetlen és kegyetlen, mint a későbbi római költő, Horatius jellemezte, de nemcsak kiengesztelhetetlen és kegyetlen, hanem ennek ellenére, sőt ezen belül valami más is. Mi? Emberi. Mert körülötte ott van kegyetlenségének indokolása. Íme: a sértés, barátja halála, s ezt megelőzően s ezt követően egyaránt: rövidéletűségének tudata. Az első nagy sértődés és harag. Rövidéletű, mint mi mindnyájan. Az aggastyán is. Matuzsálem is. Az sem él eleget, az sem lát eleget a létezés gyönyörű csodájából…”