Endrei Judit ezredvégi kaleidoszkópja - Anno 2000

Összefoglaló

Kislánykorom óta bűvös szám nekem ez a 2000. Emlékszem, ahogy a falubeli barátnőimmel számolgattuk: hány évesek is leszünk majd „akkor”? Elképzelhetetlenül soknak tűnt a végeredmény, azt gondoltuk, mi már nagyon öreg nénik leszünk az ezredfordulón… És tessék, itt a 2000. év – és bár nem vagyunk már gyerekek, de azért még öreg nénik sem! Akkor, sok évvel ezelőtt naiv álmokat szőttünk arról, hogy élünk majd, mi lesz a munkánk, hány gyerekünk lesz… Én is – ahogy a gyerekek legtöbben – egy rózsaszínű felnőtt világról álmodtam. Aztán az éretté válásom első nagy tanulságainak egyike, hogy a világ nem rózsaszín, és nem csupa jó emberrel kell egy bolygón élnem. Gyermekkori álmaim között természetesen nem szerepelt a televíziózás, ami távoli, csillogó csodaországnak tűnt – hogy is szerepelhetett volna? De milyen kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen a sors! A szégyenlős, zárkózott főiskolás lány egyszeriben az addig távolról csodált világban találta magát, ami belülről is színes, érdekes, izgalmas volt. Imádtam televíziózni! Soha egyetlen percét sem untam. Az pedig csak fokozta az érdeklődésemet, amikor már nemcsak vezettem, hanem szerkeszthettem is műsorokat. Ilyenkor fantasztikus energiák szabadultak fel bennem, fáradhatatlanul lubickoltam a munkában. Talán a Kedves Néző – vagyis a Kedves Olvasó – is emlékszik a számora legkedvesebbekre: az érdekes művészekről és művészeti érdekességekről szóló Paravánra, a hétköznapi délelőttök unalmát elűző Napközire, a múlt televíziós gyöngyszemeit a mának kínáló Kincsestárra. és a vasárnap délelőttöket is nézetté emelő, szórakoztató vendégeskedésre, a Leporellóra. Azért ezeket említem, mert e műsorokban a saját ízlésem, értékrendem szerinti világot oszthattam meg Önökkel – és nagy örömömre úgy tapasztaltam, hogy mindig nyitott szívekre találtam. De ideje néhány szót írnom e könyv születéséről is. A televíziós pályafutásom során jórészt élő műsorokban vettem részt, a pillanatnak dolgoztunk. Ezzel a könyvvel pedig éppen az a célom, hogy az ezredvégről – erről az egyszeri, megismételhetetlen pillanatról – valami maradandót hozzak létre egy szép könyv fomrájában. A kíváncsiságomnak és a kihívások iránti fogékonyságomnak köszönhetően fogalmazódott meg bennem a szándék, hogy társaimmal elkészítsük ezt a kötetet, amelyben mi, hétköznapi emberek feljegyzéseikkel, mozaikképeinkkel járulunk hozzá a földkerekség ezredvégi krónikájához. Tehát szó sincs teljességről, tökéletességről – csupán személyes észrevételekről, véleményekről, reményekről és kételyekről, arról, ami „megbeszélnivalóm” támadt most, az ezredfordulón Önökkel e csodálatos, végtelen és örök világról, földi csodákról és égi jóslatokról, életmódi és ételmódi tanácsokról, hétköznapi emberekről és világsztárokról, orvosi eszmefuttatásokról és lenyűgöző műalkotásokról, ünnepeltekről és ünnepekről, és sok más érdekességről, vagyis az emberi tudás egy darabkájáról. Szeretném, ha olyan érdeklődéssel vennék a kezükbe ezt a könyvet, ahogy én vettem kezembe gyermekkorom kedves játékszerét, a kaleidoszkópot, amelynek változó színeit és formáit mindig élvezettel szemléltem.