Monet művészete 1870-1889 (A művészet klasszikusai)
Corvina Kiadó, 1985
Összefoglaló
Két nyilatkozat világítja meg legjobban Monet lényét: az egyik Renoirtól származik, aki a leendő impresszionisták csoportjának viszontagságos, de lelkesítő indulásáról szólva azt mondja: "Monet nélkül egyikünk sem ment volna semmire"; a másik magától Monet-tól, aki 1920-ban, hallva, hogy a Musée du Lusembourg-ban Frédéric Bazille halálának ötvenedik évfordulója alkalmából kiállítják a Családi képet, Trevise herceg közlésére felkiált: "Egy Bazille-kép! Ezért már érdemes felmennem Párizsba". Renoir szavai 1918-ban hangzanak el, Monet szavai még később, amikor az immár nyolcvanesztendős mester nem mozdul ki többé Givernyből. Tudott szeretni; hálás természetű, elszánt akaratú, nyílt, tisztességes ember volt: ezek a tulajdonságok tették Monet-t olyan rendkívülivé. Ha végigolvassuk levelezését, az 1856-ból származó első levelétől - amelyben az akkor tizenhat éves Monet Párizsból ad hírt magáról barátjának és tanítómesterének, Boudinnak - az utolsókig, amelyeket 1925-ben Durand-Rueléknek írt, végigkísérhetjük az impresszionista iskola vezéralakjának hol boldog, hol boldogtalan élettörténetét. Tolla nyomán meghökkentő felfedezések látnak napvilágot a korábbi mesterek - főként Corot és Delacroix - művészetéről, meglepően érett kritikai érzék és rendkívül határozott ítélőképesség mutatkozik meg a tizenhat éves festőjelölt fiatalos lelkesedéssel papírra vetett megállapításaiból.
"Monet nem egyéb, mint szem, de micsoda szem!" - mondja majd Cézanne: és ez kezdettől fogva érvényes rá. Levelei boldog vagy végtelenül boldogtalan vallomások, némelyik nyílt segítségkérés: "Tegnap rendkívül zaklatott voltam", írja Bazille-nak, "és elkövettem azt az oktalanságot" szóban egyúttal jelen van a művész lelkiismerete is, amely a legsúlyosabb viszontagságok közepette, a legnagyobb fájdalmak idején is a felszínen tartja. Első felesége, Camille 1879-ben hal meg; 1911-ben meghal második felesége, Alice Hoschedé is; elsőszülött fiát, Jeant gyógyíthatatlan betegség ragadja el 1914-ben. "Ugye nem is kell mondanom, hogy mennyire szomorú most az életem" - írja. Vagy: "Az év végi ünnepeket nagyon keservesen vészeltem át: teljesen levert voltam és elkeseredett. De aztán sikerült erőt vennem magamon, és újra kézbe vettem a sutba dobott ecsetet"; aztán: "Mint tudjátok, újra dolgozom. És ha már rászántam magam, akkor komolyan is csinálom, olyannyira, hogy már reggel négykor talpon vagyok, egész nap a munka fölött görnyedek és estére már alig élek..." Elkötelezett, sürgető munka tehát: ezzel lehet legyőzni a szorongást. Vissza
Tartalom
Monet levelei elé 5
Monet levelezéséből 7
Monet művészete a kritikák tükrében 11
Színes táblák 16
Dokumentáció 81
Bibliográfia 82
Életrajzi adatok 83
Katalógus 87
Az 1870 előtt festett főbb művek 88
Az 1870 és 1889 között festett képek 90
Az 1889 után készült legfontosabb festmények 110
Kiegészítés a katalógushoz 112
Tárgymutató 113
Topográfiai mutató 114
Részletek
- 131 oldal
- Kötés: karton
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Könyvbarát Antikvárium
Online ár:
4 990 Ft