Az Ölyv - Üllő meséje
Magánkiadás, 2025
Összefoglaló
Amikor felkértek a település meséjének megírására, bajban voltam, több okból is. Az egyik nagyon gyakorlatias: négy esztendeje nem írtam hosszabb lélegzetvételű történetet, mi van, ha berozsdásodtam? A másik némileg bonyolultabb.
Üllő város a nevét Árpád vezér feltételezett fia után kapta, aki (talán) harmadik volt a sorban. Feltételezett, mivel szinte semmi konkrétum nem áll a rendelkezésre. Nem ismert sem születési, sem pedig halálának dátuma. Sőt, még az sem biztos, hogy hány fia volt Árpádnak. Történelmi tanulmányaink során anno megtanultuk, hogy Levente volt az elsőszülött. Egyes feltevések szerint azonban Levente nem Árpád fia volt, hanem az öccse. Nabumm.
Szóval, azokban a magyarságra nézve oly mozgalmas időkben elég nagy a káosz, rengeteg kérdés várt megválaszolásra. Nem volt más kiút, minthogy éljek a művészi szabadság adta mentelmi jogommal. Ez persze nem zárta ki, hogy ne készüljek fel alaposan a témából, dr. Báling Péter történész pedig ellátott jó tanácsaival, s maradtam egy középutas megoldásnál.
Legnagyobb segítségemre a település címere volt, amely egy madarat formáz. Nem véletlenül, hiszen Üllő jelentése egyes feltevések szerint: „ÖLYV”.
A történetet két, jól elkülönülő részre osztottam. Az elsőben a vérszerződés–honfoglalás–pozsonyi csata hármas áll. A másodikban a város életéből szemezgettem a tatárdúlástól napjainkig, ahol az a bizonyos „ölyv” amolyan segítőszellem formájában munkálkodik.
Mint kiderült, az első félelmem alaptalannak bizonyult. Ahogy Üllő dédanyjának – Emesének – az álmában bővizű patak áradt a méhéből, úgy áradt az én mesém is.
Többszöri ’újratervezést’ követően a mese foglalkoztató füzet formájában lát napvilágot. A kérdések-feladatok kidolgozásában a település tanárai közül többen a segítségemre voltak, köszönet illeti őket!
Részletek
- 37 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- hibátlan, olvasatlan példány
- Szállító: Tűzőr Antikvárium
Online ár:
4 690 Ft